Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék lőtőt lépék… Archaikus népi imádságok - Somogyi Almanach 19-21. (Kaposvár, 1974)
Bevezetés
a misztika elragadtatottjait élükön Gertruddal, a magdeburgival. Péter és Pál túlvilági beszámolói nyomán fölbukkan Tundalus és Tar Lőrinc. S e kora- és későközépkori pokoljárók előtt ott sápadozik szemhatárunk alján a »látomás lobbant szemébe: álmában pokolra alászállt* asszír herceg képe. De velünk van az őskeresztény irodalmi hagyományokat tükröző »szent levelek*, »cernakönyvek« megőrzötte infernói utazás két hőse is : Vergilius — Szent Mihály, Dante — Mária, és itt állnak a »mit látnék — azt látnék* eget kémlelő palóc ősök. Nem sok értelme volna e »szent öregektül* tanult imádságok szó- és motívumállományával most hosszan foglalkozni. Beható vizsgálódásra van szükség, hogy megállapíthassuk, miként lesz Tuotilo »Quem queritis* trópusának (X. sz.) »három Máriá*-jából, kik a halott Kisztust ősi zsidó rítus szerint húsvét vasárnap reggelén bebalzsamozni akarták — a somogyi ima krisztusi vérrel játszadozó »három szűz*-e. — (Bár könnyen megtalálhatnánk e szüzek előképeit még távolabbi időkben is.) — Lempi mindenttudó erejét idézi a Kelemen legenda tengerfenéken épülő kápolnája, vagy a Sinai hegyi kőkoporsó, mely Kataliné volna, s itt mégsem az övé. Az Acta Sanctorum vagy a Legenda Aurea életrajzi tényei sokszor csak pontatlan visszaverődései a népi képzeletnek. Amit századokon át megtartott, azzal eljátszott. Szövegei különös módon visszhangozzák a Planctus Máriájának, da Todi Donna del Paradiso-jának panaszát. E »paradicsomi* imák ősi énekeink ritmusát és a IX. sz.-i fuldai szerzetesköltő szavait. * * * Tehát mindezekből a századokon át elhullajtott szellemi morzsákból a csipegető koldusnép költői tehetsége varázskovászával erőt adó kenyeret sütött. 8 ' 1 Más szóval: úgy tűnik, hogy a költészettéválás folyamatában ez az anyag biztosítani tudta a népi alkotóösztön míves közreműködését igénylő belső izzást. Ez izzás nélkül aligha keletkezhettek volna e sodró líra villanó képei, változó lüktetésű sorai, amelyek Arany Áter, vagy Louhti világába is visszalendítenek, de Fülöp, a Kancellár szekvenciái szellemét is árasztják. Ösvallási genezismotívumok kozmikus jegyei kapcsolódnak Mária születéséhez, totemisztikus képzetei Krisztus származtatásához, szoláris hagyományai Istenhez (»bejön hozzám szent Üristen világosító*, »eljöve szent Világ Úristen*), vagy Krisztus-Világ anyjához (»én leszek tenéked Napbú látó anya*). Samanisztikus mozzanatok elködösödött emléke kísért, vogul imádság naphívó könyörgését visszhangozzák, medveénekek hangulatát idézik a »letergyepül térgyre, térdig való vérbe*, vagy a »halnek halálodért ha halhatnék*, a »lépj ki lépést, lépj ajtódon* betűrímei. S mindez eggyé olvad a »Simeon hegyi kápolnával, a »boldog arany kakaskák«-kal, vagy a »kis leányzó* — Mária álmával, »angyalok tiszta fejér kötényé*-vel. . . Snélkül aligha tudnánk meg a »sarbodor szép haját leeresztő* Máriáról, hogy »világ zsoltár könyvét olvassa*, sem az istenfiú halálát — »talpig sebesen, könyökig könnyben, hetedízig való sebben* — nem fogalmazná meg egy kánoni irat sem az ősköltészet gondolatritmusának bőségével: »testi szállong, véri hullong*, »száll a húsa szakadván, piros vére csordulván*, »az ő szíve vetö-
