Farkas Ferenc: Somogy köszöntése - Somogyi Almanach 18. (Kaposvár, 1973)

Kórusok

A KAPOSVÁRI SZIMFONIKUS ZENEKAR KAMARAEGYÜTTESE Karnagy: MERÉNYI GYÖRGY A Kaposvári Szimfonikus Zenekar 1922-ben alakult Soltész Emil ze­neiskolai igazgató vezetésével. A zenekar erkölcsi és anyagi támogatására alakult meg a Zenekedvelők Egyesülete, amelynek 300 tagja havi tagdíj- fizetéssel támogatta a zenekart. A második világháború alatt hallgatásra kényszerült a zenekar. 1945. november 7-én szerepelt először a felszabadulás után a mintegy 20 tagú kisegyüttes a Magyar—Szovjet Baráti Társaság támogatásával. A zene­kar számára nagy jelentőségű volt, hogy 1943-ban részt vehetett az orszá­gos zenekari versenyen. A nyolcas döntőben Beethoven III. szimfóniá­jával az országos harmadik és a vidéki első helyet szerezte meg. 1956-ban a Közalkalmazottak Szakszervezete vette pártfogásba a zenekart. A zene­kar tagjai a színházi zenekar muzsikusaiból, a zeneiskola tanáraiból és a város amatőr zenészeiből verbuválódtak. 1966-tól a zenekart az Országos Filharmónia foglalkoztatja a városi és a megyei hangversenyeken. A filharmóniai hangversenyeken kívül a me­gyében és a városban több zenei ismeretterjesztő előadást is tartott. Jelen­leg a zenekar támogatását a Városi és a Megyei Tanács és az SZMT biztosítja. A zenekar életében neves előadók működtek közre: Garay György, Kovács Dénes, Petri Endre, Szabó Csilla, Lukács Pál, Dénes Vera, Ágai Karola, Simándi József, Svéd Sándor, Székely Mihály, Perényi Miklós, Kórodi András, Breitner Tamás, Jancsovics Antal, Nagy Ferenc, Dőry Dénes és még nagyon sokan mások. 66 I SpM0Gw • ^AGYC;- ■’••• ípqyf) levéltár

Next

/
Oldalképek
Tartalom