Dr. Aradi Péter: A Dráva-vidék védelmének szervezése 1848 nyarán - Somogyi Almanach 16-17. (Kaposvár, 1972)

II. Változások az őrvonalban 1848 júliusának második felében és augusztusában

tartó vonalra az 5. zászlóaljnak a Zichy őrnagy parancsnoksága alatti felét: Bolhóra három századot, Babócsára és magára Péterhidára pedig a többi részt, a közelbe, a parttól kissé északkelet felé Komlósdra, Szentesre, Barcsra, Da­rányba és még egy szomszédos helységbe a 2. zászlóaljat, amelyet Fekete Lajos őrnagy helyettesparancsnokként vezetett. 8 ' 1 Az utóbbi zászlóaljból néhány száza­dot azonban hamarosan Barcsra irányított Csányi, hogy e nagyon veszélyeztetett helyen és környékén jelentősebb erők őrködjenek. 9 " A partvidék további, Dom­bótól Sellyéig elterülő szakaszára pedig a Gál őrnagynak, mint helyettesnek a parancsnoksága alatt álló 4. zászlóaljat irányította. 91 Somogy megyének Zala me­gye szomszédságában elterülő részén keresztül út vezetett a Dráva felől, ennek őrzésére, Surdra és Beleznára a Vas megyei nemzetőrök kerültek. 92 Csányi meg­engedte, hogy a Dráva jobb partjának lakóival folytatott kereskedés a barcsi réven keresztül megmaradjon, de az utazókat szigorúan ellenőrizni kellett. 93 Fegyver és lőszer viszont változatlanul kevés állt rendelkezésre, ezért Fekete őr­nagy kérte Csányit, hogy küldjön segítségül egy jól felfegyverzett csapatot. 94 Baranya megye bizottmánya az önkéntes nemzetőri csapatok szervezését Perczel Imre másodalispánra bízta. A bizottmány elhatározta, hogy megpróbál a megyének 25 077 nemzetőréből 1564 önkéntest kiállítani, illetve az egyes hely­ségekkel népességük arányában kiállíttatni. Az önkénteseknek a miniszteri ren­deletben megállapított 8 krajcár napidíjon felül még napi 8 krajcár pótdíjat aján­lott, az így keletkezett költségek fedezése végett pedig a megyei lakosokat jöve­delmük nagysága szerinti adóval terhelte meg. 9 '' Azt is elhatározta, hogy ha a fenti létszámú csapat önkéntes jelentkezőkből nem gyűlik össze, akkor a sors­húzás eszközéhez nyúlnak. 96 Pécsett Pritzmayer Antal, Baiberg Mihály, Dömötör Zsigmond tanácsnok, Nyers János főügyész, Duszka Flórián tb. aljegyző vállalkozott arra, hogy a vá­rosban megszervezi az önkéntes sereget. A városi bizottmány, amely a jelentke­zést elfogadta, 9 ' 150 önkéntes kiállítását határozta el, felajánlott a jelentkezők­nek a 8 krajcár napidíjon felül még 16 krajcár pótdíjat, hozzátéve, hogy azoknak, akik a pótdíj nélkül fegyvert fognak, elismerését fejezi ki. A csapat felállításá­nak költségeire a városi pénztárból előlegezett 40 forintot, a pótdíjak biztosítása végett adakozásra szólította fel a város lakosságát, és azt tervezte, hogy az ada­kozás után még esetleg fennmaradó hiányt a lakosokra kivetett adóból pótolja. A harcokban elesettek özvegyeinek és árváinak, továbbá azoknak, akik annyira megsebesülnek, hogy munkaképtelenné válnak, városi gondozást ígért. 98 A nemzetőri szolgálat augusztus közepe után Baranya megyében is ellen­állással találkozott. Itt az volt az ok, hogy a szolgálatban levő nemzetőrök nem hagyhatták el a miniszteri rendelet értelmében őrhelyeiket. Hat szentkirályi nem­zetőr bujtogatta társait tisztjeik iránti engedetlenségre és a kötelességteljesítés megtagadására. Ezért a megyei bizottmány Guttinger őrnaggyal bebörtönöztette őket. 99 Másutt pedig anyagi hasznot akartak húzni a nemzetőri szolgálatból. A megye másodalispánja augusztus 13-án arról tájékoztatta a belügyminisztert, hogy ,,a drávai lakosság eltelve communisticus elvekkel, több helyen erőszakos foglalásokat tesz. Sőt mióta nemzetőrségi kötelezettségeit teljesíti, szinte feljogo­sítva érzi magát ezen foglalásokat érdemlett díj fejében tehetni." 100 Időközben egyes községekből különös kívánságok érkeztek Baranya megye bizottmányához. Vajszló lakosai azt kérték, hogy a parasztok nemzetőri szolgá­latának időtartamát földjük nagysága alapján állapítsák meg. Abban állt a javas-

Next

/
Oldalképek
Tartalom