Dr. Aradi Péter: A Dráva-vidék védelmének szervezése 1848 nyarán - Somogyi Almanach 16-17. (Kaposvár, 1972)

I. Őrvonal létesítése a Dráva-vidéken 1848 júniusában és júliusának első felében

Csányi a sorkatonák számára, hogy ők is ugyanazt az összeget kapják naponta, mint a nemzetőrök és a honvédek, zsoldpótlékként még 4 krajcárt fizet­tetett ki. Kossuth egyetértett Csányi rendelkezésével, mivel a sorkatonaság ta­pasztalhatta, - amint ezt Kossuth kifejtette -, hogy a magyar kormányzat róla is gondoskodik. A zsoldpótlékot július i-től a hadipénztárak fizették a tényleges zsolddal együtt, ezáltal az összeg nem terhelte a Csányi rendelkezésére bocsátott pénzmennyiséget.­1 ' 1 A kormány május 19-én felhívta az ország lakosait arra, hogy ki-ki adja át vagyonának egy részét ,,a haza oltárára áldozatul", és azok is, akiknek erre nincs lehetőségük, legalább kölcsönképpen adjanak pénzt az ország megsegíté­sére. 210 A kölcsönzés lebonyolítására a kormány azt tervezte, hogy kincstári utal­ványokat bocsát ki, az utalványon feltüntetett összeget a vásárló kívánsága szerint 3, 6 vagy 12 hónap elteltével fizeti az ország vissza, és az összeg után 5°n-os ka­matot biztosít. Kossuth egy későbbi felhívásában úgy nyilatkozott, hogy az állam szívesebben fogadja a kölcsönt, mint az ajándékot, főleg, ha a kölcsönadó le­mond a kamatokról, de az utóbbit is elfogadja, ha az ajándékozás hazafiúi lel­kesedésből fakad. Arany- és ezüsttárgyakat csak abban az esetben volt szabad felajánlani, hogyha beolvaszthatok voltak. (Az összegyűlt arany- és ezüsttár­gyak értékéből a kormány a pénzverés költségeit levonta.) Nem ércből készült ajándékok, mint szövet, vászon, posztó, fehérnemű, továbbá gabona és lovak is átadhatók voltak, de csak akkor, ha pénzzé lehetett őket tenni. 211 ' A felhívás nyomán azonnal megkezdődött az adakozás. Az adományok közt például Baranya megyében olyan tételek szerepeltek, mint II. Lajos király mohácsi szobrára gyűjtött összeg, a megyei tisztviselők nyugdíjintézetük pénzét adták kölcsön, Perczel Géza hintóját, aranyóráját, ezüsttárgyakat, bort, búzát és négy lovát ajánlotta fel, a vörösmarti polgárok 2365 Ft 44 krajcárt ajánlottak fel részben ajándékként, részben kölcsönképpen. 21 ' Scitovsky János pécsi püspök 1000 akó bort kínált fel, de a kormány csak 400 akót fogadott el, azt is azért, hogy Csányi seregében ,,a jókedv szerzésére fordítsák." 21 ^ Pécs város polgárai 12-79 forint és 17 krajcár készpénzt, továbbá 3 darab császári = 10,4718 gramm aranyat ajándékként és 40 ezüstforintot kötelezvényben gyűjtöttek össze. 219 Somogy megyében május 2s-ig kölcsön semmi sem érkezett, ajándékként pedig 1113 forint és 55 krajcár, 220 továbbá a lakocsai tiszttartóság 4000 p. mérő gabonát bocsátott Csányi rendelkezésérc. 221 Zalában Horváth Vilmos 5 font 15 lat = 306,25 dkg ezüstöt evőeszközök­ben, Hegyi Énok 208 forint becsértékű ezüstneműt, Pum János 11 darab ezüst evőeszközt, a nagykanizsai zsidó hitközség 309 lat = 540,75 dkg ezüstöt ajándé­kozott, pénzbeli ajándékként 730 forint és több krajcár gyűlt össze. 222 A megyé­ben elhatározták, hogy az őrsereg tartására évenként 5000 ezüstforintot fordíta­nak. 221 A zalai őrsereg fegyverellátására a szombathelyi püspök 200 ezüstforintot utalványozott. 22 '' Veszprém megyében ajándékként 8643 ezüstforint, 58 és V/, krajcár kész­pénzt, 1 souverain = 7,33073 gramm aranyat, 39 darab császári = 136,1334 gramm aranyat, 645 lat = 1127,75 dkg ezüstöt, 6 lat — 10,5 dkg aranyat, 51 pengőforint 3 krajcár áru aprólék aranyat, 1 darab tallér nagyságú emlékérmét és 115 p. mérő rozsot; kölcsönbe pedig 18 180 ezüstforintot és 1090 lat = 1907,5 dkg ezüs­töt adtak az ország megsegítésére. 220 Fejér megyében 1100 lat = 1925 dkg ezüstöt, 18 darab régi ezüstpénzt, 46 darab = 160,5676 gramm aranyat, 220 egy ezüstös kardot, egy ezüst zsebórát,

Next

/
Oldalképek
Tartalom