Kelemen Elemér: Somogy megye művelődésügye a tanácsköztársaság idején - Somogyi Almanach 14-15. (Kaposvár, 1970)

Somogy művelődésügye a Tanácsköztársaság idején - Iskola és oktatás. A pedagógusok helyzete, szerepe - Középiskolák

A hitoktatás a Direktórium rendelete alapján már március 28-án meg­szűnt. A helyébe lépő szociológiát Bebesi István tanította. Májusban osztották be a gimnáziumhoz Tóth József marcali polgári iskolai tanárt, aki Bebesihez hason­lóan, jelentős szerepet játszott a megye és Kaposvár kulturális életében. 251 A Tanácsköztársaság kikiáltása nagy lendületet adott a középiskolás ifjú­ság forradalmi tevékenységének is. Újjászerveződött „a diákság gazdasági... és kulturális ügyeivel foglalkozó" iskolaközi diákszervezet, amelynek gondozásában áprilistól új tartalommal - és megváltozott címen jelent meg a Voluntas. A „ka­posvári szabadgondolkodó diákok" által szerkesztett Ifjúmunkás áprilisi és má­jusi számai nemcsak bátor hangú és politikus cikkekkel hívták magukra a figyel­met, hanem a tanulóifjúság és az ifjúmunkások közötti együttműködés hirdetésé­vel is. A lap megváltozott címével „kifejezni akarják, hogy oktatni akarják a hozzájuk korban legközelebb álló kis proletárokat, az ifjúmunkásokat". 202 „E lap szerkesztői és munkatársai közül kerültek ki az ifjúmunkásoknak ún. szabad­oktatói - olvashatjuk majd az 1918/1919-es tanévről beszámoló igazgatói jelentés­ben -, akik inasokat . . . oktattak intézeti helyiségekben természettudományra, vegytanra." 2 ''' A tanulóifjúság öntevékenységének, kibontakozó önkormányzatának csíráit jelentette a VII-VIII. osztályos tanulókból választott diákbíróság megalakulása és tevékenysége. A diákbíróság „a tanulók fegyelmi ügyeinek intézésére" alakult, de hatáskörébe tartozott az instruktorkodás szabályozása és a lakásadók feletti felügyelet gyakorlása is. Fegyelmi határozatai, az iskolai rendbontások ügyében hozott szigorú, de nevelő szándékú, humánus büntetések, melyeket a tanári testü­let is helyeslőleg jóváhagyott, igazolták létrehozását. 254 Május 10-én - a Közoktatásügyi Népbiztos 27. K. N. sz. rendelete alap­ján - megalakult a „kettős (tanítói és diák-) bizottság". A rendeletben előírt hatáskörének megfelelően egyrészt továbbfolytatta a diákbíróság tevékenységét - „a diákok fegyelmi ügyeiben intézkedett" - másrészt szociális, jóléti ügyekkel és a tanulók szocialista szellemű továbbképzésével, kulturális tevékenységük megszervezésével foglalkozott. Gazdasági intézkedései közül legjelentősebb a „Kaposvári Tanító Szakszervezet és a Szocialista Diákok vezetőségének együttes kérése alapján", a Közoktatásügyi Népbiztosság által engedélyezett 60000 koro­nás segély elosztása. „Ebből nyugták tanúsítványa szerint áprilisban 89, május­ban 45 proletártanuló kapott 300-300 korona segélyt, összesen 40200 koronát, a többi a felsőkereskedelmi iskola növendékei között osztatott ki. . ." 25 ° A csurgói gimnázium május 27-én jelentette a diákbizottság megalakulá­sát. 25 '' A Középiskolai Szocialista Diákok Szakszervezete Kaposvári Csoportja címen március végén újjászerveződött iskolaközi diákszervezet, amely a Főgim­názium és a Felsőkereskedelmi Iskola tanulóifjúságát tömörítette, a diákság szo­cialista szellemű képzésére április 16-án előadás-sorozatot indított. Az első sze­mináriumon „Róth elvtárs, orvostanhallgató Pestről a kommunizmus alapelveiről tartott előadást." Bár a helyi sajtóban a következő foglalkozást is meghirdették, a folytatásról, a további szemináriumokról nincsenek adataink. 2 " A Diák-Szakszervezet kaposvári csoportjának tevékenysége nem korláto­zódott csak a megyeszékhelyre. Négy küldöttük március utolsó napjaiban a Tolna megyei Dombóvár gimnáziumában segített létrehozni a Diákok Szocialista Szak­szervezetét. A dombóvári csoport átmenetileg „a kaposvári vezetőség ügykörébe" tartozott. 2 "" 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom