Kováts Zoltán: Somogy megye népessége a XVII-XVIII. század fordulóján - Somogyi Almanach 12. (Kaposvár, 1969)
1. A pusztulás képe és a valóság (1690-es évek)
terházyak kaposvári uradalmához tartozó többi település említése. (Ist- vándi, Kaposfő, Kapospula, Somogyjád, Szenna.) Miért csak a legkisebb, legszegényebb településeket említi? Mi volt a célja vele? Hová készült ez az összeírás? Erre még határozott választ nem tudunk adni, de az világos, hogy az 1691. évi összeírás fundamentumára építeni a népesség pusztulásáról alkotandó véleményünket nagyon bizonytalan alapot jelentene. Természetesen azt nem kívánjuk állítani, hogy a török időkben nem volt pusztulás, sem azt, hogy a XVIIL században nem volt beköltözés Somogyba. A XVIII. század általában a népesség nagy migrációjának időszaka történelmünkben. Erről a népességről egy adott pillanatban átfogó keresztmetszetet adni — már csak ezért is — rendkívül nehéz. Nagy a valószínűsége annak, hogy a ténylegesen ott élő népesség számát e migráció következtében a valóságosnál kisebbre teszik a kutatók. A pusztulásról szóló iratoknak nem szabad véleményalkotásunkat egyoldalúan befolyásolnia. Van azonban ennek a forrásnak egy olyan visszatérő utalása, mely nagyon elgondolkoztató. Ez a visszatérő utalás: »erdőben laknak«. Az erdőkben, vízjárta területek közötti kiemelkedéseken, dombokon élő népesség a harcok elültével, nyugodalmasabb idők beköszöntésével a régi vagy az új településre húzódik, s ahogy gazdaságilag erősödik, s az adóterheket elviselni képes, úgy kerül be fokozatosan az összeírásokba. Ez egyik kulcsát adja annak, hogy az adott összeírások, az urbáriumok alapján miért is lehet a községek majd mindegyikéről kimutatni, hogy rohamosan nő az adózásra szorított háztartásfők száma. A tanulmányírók rendszerint ebből a népesség növekedésre következtetnek, pedig csak az adózásba bevontak körének bővüléséről van szó. Ezt a megállapításunkat a későbbi adatok tömege is bizonyítani fogja. A vízjárta területek dombjain élő jelentős számú népesség nyomait nemrég régészeti kutatásokkal is igazolta Müller Róbert.1 A fonyódi járásban végzett terepbejárása során több olyan településhelyet talált, melynek leletanyaga jellegtelen XVI—XVII. századi kerámia volt. A települések kis kiterjedése miatt itt falvakról nem beszélhetünk. A hódoltságkori dicalis összeírásokból és defterekből nem ismeretesek ezek a települések. Tanulmányában azt a kérdést is megvilágítja, hogy hogyan keletkeztek és milyen rendeltetésűek voltak ezek a településhelyek. A lelőhelyek tengerszint feletti magasságát és mai természeti környezetét vizsgálva és rekonstruálva a hódoltságkori természeti viszonyokat nyilvánvalóvá vált, hogy a települések többsége olyan területen állt, amit mocsár vagy víz, esetleg erdő övezett. Ez lehetetlenné teszi a földművelést, legalább is az elsősorban földművelésen alapuló gazdálkodást. A népesség egy része ideiglenesen vagy huzamosabb ideig az erdőkbe, mocsarakba húzódva igyekezett kikerülni a török pusztításait. E települések még a II. József kori térképre rajzolva is kivétel nélkül közelebb vagy távolabb esnek az utaktól és sohasem az utak mellé települtek. Ezek a kis települések tehát a török elől menekülő magyarság település helyei. Elterjedésükből következtetve néhány háztartás lakta, legfeljebb pár házból álltak. 7