Kováts Zoltán: Somogy megye népessége a XVII-XVIII. század fordulóján - Somogyi Almanach 12. (Kaposvár, 1969)

6. A jobbágyháztartások összetétele

feltárással kimutatta a nagycsaládi rendszer meglétét. A nagycsaládi együttélést a gazdasági helyzet parancsolóan írta elő. »Föltétien előny­ben voltak azok a családok, ahol a családok természetes összetétele meg­felelt az optimális munkaerőszükségletnek. Az, hogy az egyes családok­ban megvolt-e a lehetőség arra a munkaszervezetre, amelyet az öröklött vagy szerzett gazdaság megkívánt, sok jobbágycsalád sorsát döntötte el. A családtagok hiányát nehezebben viselte el a jobbágy háztartása, mint a munkaerő szempontjából fölös létszámot.«3" Tehát előny a nagy család termelési és adózási szempontból egyaránt! A továbbiakban írja, hogy a népes, együttélő családokban a robot­kötelezettség teljesítése után fennmaradó munkaerőielesleg a gazdaság gyarapításának legkülönbözőbb módját tette lehetővé: előnyös értékesí­tést, fuvarhasznot, nagyobb föld felfogását és így tovább. A munka- szervezetnek a családszervezettel való szoros, kétoldali összefüggését úr­báriumok adataival bizonyította. H. Veress Éva már említett tanulmányában a szántó- és jószág­nevelő paraszti gazdaságokban látja erősnek a nagycsaládi összetartó erőt. A XVIII. században általában ezek a gazdaságok vannak túlsúlyban. Az, hogy hatnak olyan erők, amelyek a kiscsalád kialakulását segítik, az is vitathatatlan. A majorsági árutermelés kialakulása, fokozatos terje­dése, hegyvidéken a szőlőtermeléssel való foglalkozás stb. segíti a nagy­családi rendszer felbomlását. Történeti irodalmunkban és történeti de­mográfiai vizsgálódásainkban a nagycsaládi rendszer meglétének nem tulajdonítottunk jelentőséget, vagy nem vettük kellően számításba. A néprajztudomány jelentős részleteit világította meg ennek a kérdésnek, több tanulmány foglalkozott vele.31 — A jobbágybáztartások átlagos nagy­ságát elsősorban az együttélő családok határozz# ,ieg. 2. Látnunk kell azonban azt is, hogy a jobbágyháztartás nemcsak családi munkaerőt foglalkoztatott, hanem cselédeket, sőt egész zsellér­családokat. Egyházi összeírásokban elég gyakori az, hogy töredék csalá­dok együttélését mutatják. A férj elhaltéval az asszony gyermekeivel valamelyik jobbágyháztartáshoz költözik, sokszor távoli rokon az illető, így is emelkedik a jobbágyháztartásban élők száma. Nagyon érdekesen világította meg a kérdést legutóbb Kosáry Domokos: A paraszti família kérdéséhez a XVIII. század elején c. tanulmányában. »Az eddigi adatok­ból úgy tűnik, hogy a paraszti famíliába a családtagokon kívül szolga vagy cseléd, valamint az ott lakó Házatlan zsellér tartozott. A cseléd nyilván teljes munkaerejével állott a jobbágygazda rendelkezésére, míg az ottlakó zsellér végezhetett részes munkát is.« Rendkívül figyelemre méltó és az adóösszeírások értelmezésénél általában döntően figyelembe veendő a következő összegező megállapítás: ». . . a XVIII. század elején a volt hódoltság alföldi részein adatszerűén kimutatható a cselédekkel, zsellérekkel bíró régi paraszti família bizonyos formáinak továbbélése. A jelenség, mindent összevéve elég magától értetődő. Forrásaink azonban nem egyszer éppen a kézenfekvő, számukra természetes dolgokról nem beszélnek külön. Ilyen magyarázatra csak az utókornak van szüksége, midőn a fennmaradt adatokból a múltat próbálja rekontsruálni.«12 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom