Tüskés Tibor: A déli part - Somogyi Almanach 10. (Kaposvár, 1968)
Szülőföldem, a Balaton
kedvéért asztalhoz ülnek, a szomszédok. A közösséggé válás fórumai a mozi, a piac, a vízpart, az állomás, a vendéglő. Közlekedőedényei pedig a gyerekek, akik hamar összebarátkoznak, egyik családból a másikba hordják a híreket és az egymástól kapott sebeket. Az őslakosok számontant- ják a villatulajdonosokat, a villatulajdonosok az egy-nyári üdülőket. Az újonnan jöttek megtanulják, hol van a legízletesebb kifőzde, hol lehet tejet venni, ki nem vizezi a borát. Az emberék megismerik egymást, akik gyakrabban találkoznak, már kalapot emelnek, s augusztus végén elköszönnek egymástól. Tudnák egymásról. A közösséggé váláshoz megtették az első mozdulatot. Szülőföldem, a Balaton Nekem még van szülőházam. A gyerekeimnek már csak a pécsi klinikát tudom megmutatni. Ott, ahol a (balatoni műút Földvár felől a szántódi révhez fordul, és az utat a vasútvonal átszeli, egy vasúti őrház áll. Homlokán fehér tányér, benne fekete számok: 119/a. Szántód és Zamárdi között a félszigetet levágó, időt takarító utat később építették, x 930-ban még minden jármű megtette a kitérőt a (komphoz. A ház egyik oldalán az autók surrogtak, másik oldalélt a vonatok reszkethették. Az őrház előtt volt a sorompó. Nyáron ideges motorosok tülköltek. AM türelmetlen volt, és a leengedetit rúd alatt megkockáztatta az átjutást, gyakran bevert fejjel hozták az udvarunkra. Véresék lettek a pokrócaink, s azon az éjjel nem tudtunk aludni. A szántódi félszigetet akkor még víz és nád borította1. Zamárdi felé, a pályatest mellett virágot szedtem és papírsárkányt eregettem. A sárkányt a szél fölkapta és bevitte a 'berekbe : azt hittem, a sárkány nádteste visszavágyik testvéred közé. Az udvarunkban a kútnál egy tamariszkusz fa állt. Hat éves koromig minden nap elmentem mellette. Amikor másfél évtized múlva újból megláttam, elcsodálkoztam: a hajdan hatalmas és félelmes árnyakkal benépesített fa összetöpörödött. Megváltoztak a méretek, az arányok. Az idő bokorrá zsugorította a fát. Meglepetés várit a zamárdi templomban is, amikor tizenöt óv után beléptem. Hajdan pólyába csavarva hozták ide. Most a matrifculát ütöttem föl a nevezetes napnál. De ott csak bizonyos »Füstös« Tibort talált a kereső ujj. Az angyali karok tán’ ma is így tartanak számon. Azt mondja anyám: — A születéseden örvendező és a demizsonlból is megkínált pap, úgy látszik, nem jól értette a nevet. Az élet és a halál nagy élményével itt, a szántódi parton találkoztam. A víz szélén volt egy macskafejes kő, arra szoktam ülni. A víz átengedte a tekintetet, az apró hálák alumínium-teste megvillant a lábam mellett. A hullámzás a homokkal borított mederben a,pró gyűrődéseket markolt. A meszes kanylóhéj-törmeléket peroenkint kijjebb sodorta a víz. Itt láttam az első vízibefult embert. Egy csónakban feküdt, a halászok fogták ki. Teste fölpuffadt, haját zöld fürdősapka szorította le. Apám megfogta a kezemet, és elhúzott a komp vaskorlátjától. 47
