Tüskés Tibor: A déli part - Somogyi Almanach 10. (Kaposvár, 1968)
Népélet
6. A macskát nem szabad hurcúkodáskor a vizen átvinnyi, mert a ki átviszi, az hamar eghal. 7. Ha fődiborzának a közepit Szentivánnap éjjé körömmé kicsipik, a zegiész szá eszárad. 8. A kutyáinak foló nevet kő annyi, máskép egveszik. A Magyar Nyelvőr 1878-as évfolyamának 11. füzetében, a Nép- nyeivhagyományok című rovatban olvasom e sorokat. A csokomyi babonát bizonyos Szemnecz Emil, a folyóirat »dolgozótársa és gyűjtője« küldte be »Felső-Somogy, Balatonmellék« jelzéssel. Ahogy-a folyóiratban előre és hátra lapozok, Szemnecz nevével és Balaton melléki forrásokból származó népnyelvi szövegekkel gyakran talákozom. Ügy látszik, a Balaton melléki babonák, szólásmódok, -nópdalclk, csúfólólk korán felhívták a népnyelvi érdekességék után szimatolók figyelmét. Weisz Jakab Meszteg- nyőről jelentkeztek, Szemnecz Kötéséiről, van, aki Nemesdédről, Nágocsról küldi adatait. A somogyi Bailaton-part nemcsak földrajzi szempontból mutat sok rokon vonást, de népnajzilag is pontosan körülhatárolható tájegység. A vizektől, nádasoktól körülvett táj sokáig megőrizte etnikai jellegzetességét. A fő közlekedési eszköz itt még a múlt százaidban is a páikászcsónak volt, tüzelőanyag a nád és a tőzeg, legfontosabb eledel a hal. A népétet nyomait az utas persze nem a mai vízparton találja meg, hanem az öthat kilométerre fekvő falvaikban. De ha veszi a fáradtságot, bízvást elcsodálkozhat: néhány percre a nemzetközi autósztrádától pásztorfaragá- sokra, himzőasszonyokira, nádfödeles, fomácos parasztházaikra, régi halásznótákra bukkan. Az ősi népi építkezés nyomát néhány sövényfalu, gerendákra rakott talpasház őrzi. Mindig hiányzott itt a kő, a tégla; viszont gyakran kellett a víz ellen védekezni. A román és a barokk építészeti formáknak leegyszerűsített, kiegyensúlyozott népi változatát is meglelni e falvakban. Szép, arányosan szerkesztett oszlopostornác fogadja sokhelyütt a belépőt. Őszödön, Ledén, Szemesen, Zamárdiban, Szentgyörgyön a faluban még áll egy-egy szép nádfödeles régi parasztház. A Balaton mellék szárazon maradó domboldalain sokáig gazdag pásztorkodás folyt. A legelőre kanyarodó utak mentén ma is látni a pásztorok védőszentjének, Szent Vendelnek kampósíbottal, kutyával ábrázolt kőszobrát. A pásztorművészet tárgyai, a tükrösök, borotvatartók, botok, ostornyelek, viasszal kiöntött, vésett vagy karcolt szarutárgyak nagyrészt múzeumiakba vándoroltak. De találni itt még népművészeket, akik őrzik a pásztoirfairaigás eszközeit, akik ma már szövetkezeti tagokként, megrendelésre, iparszerűen folytatják a mesterséget. Fenyvesen Kálmán István, Öreglakon és Buzsáfcom a Jancsálkáty testvérek. — Csak kevés a fcecsfcerágító fa. Pedig annak szép fehér a húsa. De ez erdei aljnövényzet, és amióta ritkítják, tisztítják az erdőket, nem tud megnőni — panaszkodott egyikük. — Pestről, a központból kapjuk az esztergályo- zott anyagot. A faragott szipkákat, hamutartókat, sakk-készleteket is ott értékesítik. A legismertebb Balaton melléki népművészet a buzsáki hímzés. Viszonylag újkeletű, hisz útja is nyomon (követhető: a XVIII. században, 22
