Illyés Gyula: Az éden elvesztése. Oratórium - Somogyi Almanach 8. (Kaposvár, 1967)
bajjal, rengeteg munkával megszerzett civilizációját, a ki- és megművelt- ségét; a kultúrát. Hogy mi volt ebben munka és fáradozás? Gondoljunk csak egyet el. Azt, hogy beszéd dolgában születési örökségül az ember pusztán a kisded oá-oá-ját kapja; minden későbbi hangunk: szavunk, tanulással szerzett kincs. Anyánk jóvoltából, örökölt buzgalmunkból. A pacsirtáknak és tigriseknek is van »civilizáció«-juk. Ám ők mindazt a dallamot és ihördülést, amellyel érzést és akaratot közölnek, rögtön születési örökségként megkapják. Ha minden pacsirta és minden tigris pusztulása után csak egy-egy pár maradna: fajuk pontosan ugyanazon a szinten teremtődhet újjá, ahol a válság érte. Mivel az emberi mivoltunk, a mi civilizációnk a beszéden, illetve a gondolatcserén alapul, csak néhány magányos párra csökkent emberiség egy nemzedék után azonnal a barlangkori szint apa-evési fokára zuhanna vissza. S mi nagyobb veszély: kipusztulni, vagy újra és újra állattá válni? Kiűzetni a magunk teremtette édenkertből, a napi munkánkkal fönntartott műveltség, emberiesedési állapotunkból? S abból a reményből, hogy még tovább tökéletesedhetünk! Mert ha eddig eljöttünk, valóban: miért ne mehetnénk még tovább? Ha van rá képességünk. Együttes erőnk. Olyan, mely mindnyájunk külön-külön akaratából táplálkozik. És itt van a mi fordulónk. Nem tudom, ki mondta ki először, nyilván táborgyűjtő kiáltásként, egy szép harcra: ha egyszer kitör az atomháború, eleve oda a világ. De hisz ez voltaképp azt jelenti, hogy nekünk, akik se szerkesztői, se kezelői nem vagyunk az atomnak, kisujjunkat is kár mozdítanunk, eleve bele kell törődnünk a reménytelenségbe, tunyán- bután eleve el kell fogadnunk némely ocsmány kalandor hatalmát a sorson is. Mert mit is tehetünk ellenük? Nem. Sem őket, sem magunkat nem menthetjük föl eleve attól a bűntől, amelynél nagyabbal nem folyt játék és játszma, az emberiség rovására és kontójára. Épp akkor, amidőn az történelmének egyik legnagyobb lépésére képesülit. Nem. Meg kell lelni a módot, a legközvetlenebbet, a legkisebbek számára is, a beavatkozásra. 31. A tudományt régóta foglalkoztatja a társtalan ember fogalma. Ügy értve, hogy fölnevelhető-e s mivé lesz az ember a társadalmon kívül: emberrel való érintkezés nélkül? »Ellenőrizhető« ilyen esetet a kutatás az 1344. évtől 1940-ig harmincegyet ismer. Legtöbbet tárgyalt köztük annak a később Kamala névre keresztelt kis indus lánynak az esete, akit nyolc éves korában mentett ki egy misszionárius egy szelíd-fajú farkasfalkából, ahová föltehetően csecsemő korában került. Kamala teljesen a falka tagjaihoz idomult: négylábon száguldozott velük, azok hangján üvöltött, lefetyelve ivott, szaglással, élesre finomult hallással, sötétben is jól működő szemmel járt zsákmányra. Még megmentése után is a falkához húzott. Nem nevetett, 10
