Király István: Fejezetek a somogy megyei szarvasmarha-tenyésztés történetéből 1848-1945 - Somogyi Almanach 7. (Kaposvár, 1962)

Új földművelési rendszer és új arányok az állattenyésztésben

Új földművelési rendszer és új arányok az állattenyésztésben Felvetődik a kérdés, hogy az első világháború előtti évtizedek növekvő szarvasmarha-állományát hogyan tudta eltartani a megye termőterülete? Ezt a kérdést az teszi még indokoltabbá, hogy a marhatartás megyeszcrle az istállózás irányába haladt. Ez pedig azt jelentette, hogy a szarvasmarha-állománynak egész évre tervszerűen biztosítani kellett a takarmányt. Az istállózás nem csak a takarmányok tartósítását, de a készletek gyűjtéséi is megköveteli. Az első fejezetben látni leheteti, hogy a szántóföld területe jelentékenyen megnövekedett. De az önmagában nem lett volna elegendő. Nemcsak a szarvasmarha-állomány növekedett, hanem más haszonállal tenyésztése is jelentősen szélesedett. Ezért a kérdés eldöntéséhez meg kell vizsgálni a földművelés korábbi rendszerét ós az időközben bekövetkezett változásokat. 1848 után Somogy megyében még sokáig fennmaradt a parasztok gazdálkodásában a nyomásos földművelési rendszer. Ennek a földművelési rendszernek a bomlása csak a mi'ilt század hetvenes éveiben indult el teljes lendülettel. Egész Somogy megyét jellemezve, a nyomásos földművelési rendszer bomlását a parasztgazdaságokban így írja le gr. Széchenyi Imre: „A kisbirtokosok (volt úrbéresek) birtoka három részben van kiosztva. Mely szabály alól csupán két község tesz kivételt. Az így kiosztott földeken három nyomású gazdálkodás űzetik oly formán, hogy az első élvben ugarnak maradt részben a következő évben őszi gabonanemüek, majd a harmadik évben tavasziak termeltetnek. A gazdálkodás e módja még a hatvanas, sőt az első hetvenes években is a legtöbb községben, igen kevés birtokos kivételével, a legkezdetlegesebb eszközökkel, mint a faeke, faborona és sokszor minden trágyázás nélkül, sekély szántással történt. A hetvenes években azonban, okulva a nagyobb gazdaságok által mutatót példán, okszerűbb földművelésre tértek, melyre egyrészt növekvő közterheink elviselhelése állal kényszerítettek is, de másrészt az élénk gabonaüzlet mellett uralkodott kitűnéí árak által ösztönöztettek. primitív gazdasági faeszközeiket vassal cserélték ki; figyelmesek kezdtek lenni a trágya értékére, földjeiket némelyek javítani kezdték, mélyebben és rendes időnkint szántottak, tisztább gabonanemüek termelésére törekedtek, s mind emellett a hármas vetésforgást megtartották. Ujabban azonban az ugarnak maradt, s télen és kora tavasszal némelykor megtrágyázott földjeikbe takarmánynemű növényeket kezdenek vetni; de ez sem történik minden baj nélkül, mert sok községben a közlegolők már