Takáts Gyula: Képek és versek útjain - Somogyi Almanach 6. (Kaposvár, 1961)

Vikár Béla

A felgyújtott magyar népköltészeti anyag, és abban Vikár gyűjtésének mérhetetlen kincsesbányája már jórészt fölmért, de még napvilágra nem hozott kincs. A Magyar Klasszikusok sorozatban nemrég megjelent Ortutay Gyula: Magyar népköltészet három kö­tete, nagy kezdeményezés és lépés, de ennek az anyagnak teljes ki­adása parancsoló, mert Vikár szavaival: ,,Ha legnagyobb költőnket, Petőfit, bajos megértenünk a népköltés titkainak ismerete nélkül, bízvást mondhatjuk, hogy magát a népet még annál inkább is bajos. Népünk érzésvilága hét lakattal elzárt titok, melynek kulcsa a nép­költés. Azért nemcsak abból a szempontból érdekel bennünket, mint az irodalom kútfeje, forrása, mint az a forrás, melyből nagy köl­tőink merítettek, s mint eltűnt korok és nemzedékek érzéseinek em­léktára, de nem kisebb jelentőséget nyer azáltal, hogy a most élő milliók szívét halljuk benne megszólalni leplezetlen őszinteséggel. Hiszen a nép ezeket a dalokat nem nekünk, hanem önmagának da­lolta. Saját szívén könnyített velük. Mindent, ami őt meghatja, min­dent, ami fáj vagy örömet okoz neki, dalaiba önti bele s csak dalait kell megismernünk, hogy ezt az egész érzésvilágot, lelkünk világává össze tudjuk olvasztani." (Vikár: A népdal titkai. Vasárnapi Újság 1906. 218—219. lap.) Mi pedig így folytathatjuk e gondolatsort. — Más célunk nem is lehet, mint az, hogy népünk érzésvilágát és lel­kiségét, tehát magát népünket m égj óbban megismerhessük. Ennél sürgetőbb és nemesebb parancs alig akadhat. így e majdan közkézre adott kinccsel, Arany János után irodalmunk új népi-klasszikus megújhodása várható. Népzenénk ihlető segítségével s a magyar népköltészet közkinccsé tételével, ki tudja, irodalmunkban nem szü­letnek-e a^ bartóki műhöz méreteiben is hasonló nagyságú és értékű, s egyben egészen újarcú alkotások? E művek születéséhez hozzájárul majdan egy másik mű is. Egy rokoni nép eposza, a Kalevala, mely irodalmunkba Vikár szel­lemével épült. Az 50 ének 22 795 sora a hetesi leégett, zsúpos, sö­vényfalú ház szülöttének olyan alkotása, mely szépségével és ihle­tével mégcsak ezután hozza meg igazi termését. Ha áll Lönnrot-ra, a Kalevala összeállítójára, hogy ,,ő a legnagyobb finn író", mit mond­junk akkor Vikár Bélára? A magyar Kalevalával legnagyobb köl­tőink sorába lépett! Közel fél évszázada adta ki ezt a művét a Ma­gyar Tudományos Akadémia. Azóta többször is megjelent. Ám a magyar olvasó és irodalom még mindig nem birkózott meg e hatal­mas alkotással. Hatása költőink körében, szépségének titka olvasóink között egyre gyarapodik, de a Kalevala még ma sem közkincse iro­dalmi szellemünknek. Az Olcsó Könyvtár nagyszerű sorozata óriási tartozást törlesztene, ha kiadványainak sorába iktatná, hogy Kale­valánk népünk ezreinek olvasmánya lehessen. Ma itt egy olyan sokszínű és sokoldalú férfinak állított em­léket Somogy megye, aki kitartó szorgalmával a munka példája; nép­szeretetével, költői alkotásával és népi hagyományaink gyűjtésével a jövő építője volt. 1955

Next

/
Oldalképek
Tartalom