Takáts Gyula: Képek és versek útjain - Somogyi Almanach 6. (Kaposvár, 1961)

Csokonai és Berzsenyi harca, avagy „a magyar poézis menetele"

Izmos, vad, hirtelenharagú ifjú, de lelke leányosan ábrándos. Válogatva tanul. Az első három esztendőben kitűnően megtanul latinul Horatius, Vergilius, Ovidius munkáin. Németben is szépen halad, bár épp e nyelvbéli szűkös tudása, és Berzsenyi József rokona huncutsága miatt került bajba, mikoris érdeklődve a szemközt jövő németek beszéde után, meghallja Józseftől, hogy azok a magyarokat „szidják". Féktelen dühében a kezeügyébe kerülő faeszközzel széjjelverte őket, majd pedig egy másik alkalommal, kalapjának véletlen meglökése miatt egy csomó németet a soproni sétatér tavába hányt. Kitörő, hirtelen haragja miatt máskor is összeütközésbe került a líceum szabályaival. így hirtelen tűnik el a líceumból 1793-ban, majd a következő esztendőben jelmondatát: „Video mehora proboque, tarnen détériora sequor", beírva az iskola anyakönyvébe, a retorika növendéke lesz újra. Érdeklődését teljesen a múzsáknak szenteli. A német lányok körében a szentimentális német versek barátja a fiatal diák, aki „mores non próba vit" bejegyzéssel hamarosan Keszthelyre szökik katonának. Innen Festetich szénásszekerein Somogy felé indul, s Nikiára már rokoni négyesfogaton érkezik. Húsz-huszonharmadik esztendei között élete még eléggé hányatott. Atyja és az ő makacs temperamentuma éles összeütközésekbe kerül a Múzsák miatt, és ezért Sömjén, Nikla, Hetye között váltogatja lakását, míg huszonhárom éves korában a tizenötéves Takács Zsuzsannát nőül nem veszi. Ettől kezdve birtokának magánya és csendje üli meg esztendeit. Meghitt, szemlélődő nyugalom önti el egyéniségét. Alacsony, izmos, hízásra hajlamos alkat, ki a sors elrendelésében Buddha—Kálvin bölcsességgel nyugszik meg. Gyarapodó birtokainak gondja és családja között a magány és a melancholia sátrában boldogan él. A költészet így lesz nála életstílus, gondjai között vigasztalója, s a „mezei gazda" egy különös életformája. Minderről a munkájáról senki sem tud. Kizár tartózkodóan minden kíváncsi szemet. Bezárkózik a percegő gyertya mellé s szépet szépért alkot, mégsem elefántcsonttorony-költő. Minden verse szervesen kapcsolódik az életbe. Szűkebben a magyar politikához, tájához, s költészetének lelkisége a magyar vérmérséklet, alkat és a klasszikus latin emlőkön nevelkedő, retorizáló XIX. századi művelt rétegünk poétái vetülete. Önmagára, okfejtéseire utalt lélek. Ez a visszavonultság határozza meg Berzsenyi későbbi tanulmányírói szerepét, ragaszkodását is az öntapasztalathoz és elveihez, leírt soraihoz, melyek önmagát ölő-igazoló harcra késztették. Természetének és nagyszerű ösztönének bátor követője. így fordult el lassan „a romantika vázlelkeitől", a szentimentalizmustól, melynek stílusát kóstolja ajka, s amelynek szószólója, korának mestere, a nagy administrator Kazinczy és köre volt. Kazinczy, mint Csokonait, erre igyekezett terelni Berzsenyit is, akihez ezeket írta: „A német írók munkáinak ismerete nélkül haszontalan igyekszik valaki hazai literatúránkat boldogítani." De e két tragikus költőnk ösztönös alkotásokkal, társ nélkül is szétverte e kiépített irodalompolitikai csoport esztétikai rendszerrel dolgozó, műbírálóktól támogatott gótszellemű invázióját.