Takáts Gyula: Képek és versek útjain - Somogyi Almanach 6. (Kaposvár, 1961)

Csokonai és Berzsenyi harca, avagy „a magyar poézis menetele"

hajló rím meghódította amúgyis a vers formai szépsége felé vonzódó, nagyszerű technikára, szellemességre, könnyedségre hajlamos szellemét. De költészete közel sem merült ki ebben. Tisztán látta a vers és a költemény különbségét. A Magyar verscsinálásról közönségesen c. tanulmányában bátran vallja a nagyszerű verselő technikával bravúroskodó költő: ,,A poéta hát csak poéta vers nélkül is, de akire születésekor Melpomene mosolygó szemekkel nem tekintett, akár milyen szép verseket írjon is a Minerva truccára, de azért nem lesz poéta, hanem csak versjártó. Ezek azok, akiktől már alig fér az ember a Parnassuson." Huszonegy éves, s versekkel érzékeltetve Az én poézisom természete c. tanulmányában a magyar verselés örökérvényű szabályait rakja le. Irodalmunk első ily igényű tanulmánya. Mint költő, említett művében ábrákkal szemléltette azt, amiben a gyakorlatban mester volt, és a magyar hangsúlyos, ütemes versnek és a magyar ritmikának remekeit alkotta. Ábrákkal szemlélteti a sorok szótagainak (syllabáinak) elrendezését, a megszakasztást, az ütemfordulás kérdéseit, az emelkedő és bukó sorok váltogatását. Rímben szegény nyelvünkben a kadenciák, sarkallatok szenvedélyes összezendítője, variálója volt. Mindig a tökéletes konszonánciára, vagy legalábbis az ,,atyafias konsonánsokra" ügyelve. Kosztolányi, Babits, Tóth Árpád, Dsida Jenő, Weöres Sándor vitték tökéletesen tovább ezt a hegedűhúron táncoló rímkultuszt. Csokonai verseinek zenéje volt a magyar rokokó falusi palotájában a csodálatos dallamok, szkíta-motívumos zenélő órák melódiája. Spinéten játszott csárdás-menüettek. Kincsei a hangsúlyosütemes zenének, melyet robusztus társa, Berzsenyi csak sejtett, de hangjait csupán itt-ott találta el. Kedvenc időmértékes, trochaeikus technikájú sorokban táncoltatja érzéseit csipkés soraiban: Csendes este! lény tanúja, Mint kesergek én, Szívemet mint vérzi búja, Lilla szép nevén. Lágy árnyékkal Szőjj be engemet, S e tájékkal Zengd keservemet. Mert csalárd az emberekben Már a szív nagyon, És az érzéketlenekben Több kegyes vagyon. E finom formájú és zenéjű versekre nagyszerű őszi pompát hintett képzelete, a pillangóként lebegő „selyem-madár", mely mindenütt ott táncol, lebeg a legtarkább és legfurább ültetésű rímek virágain. A tizennyolc éves debreceni diák Békaegérharc c. élces tra-