Takáts Gyula: Képek és versek útjain - Somogyi Almanach 6. (Kaposvár, 1961)

Emlékezés Rippl-Rónai Józsefre

EMLÉKEZÉS RIPPL-RÓNAI JÓZSEFRE Nem tudtam kicsoda, ott állt, ahol a vasúti hídról lefelé siető út ívei oly szép hajtással bomlanak szét, akárcsak a hajnalka virágok tölcséres kelyhei. Az út egyik íve a vasútállomás felé, másik pedig a zselici és vízmenti parasztoktól színes piac felé hajlott. Mögötte a vadgesztenye sor olajzöld koronái fölött márványosan ragyogott a megyeház várszerű négyszöge. Kezében színes kréták, s e jelenségszerű képbe rögzítve ott állt előttem egész Kaposvár, egész Somogy. Gyerek voltam. Hogy is gondolhattam volna, ez az az ember, kinek kaposi hagyatékát majdan gondozásomra bízza a jövendő. Egyedül állt, színesen és magányosan. A szép, lila bazalt kanyarodó elágazását szinte besugározta színes egyénisége. Azóta szimbólummá nőtt bennem ez a hídról lehajló lila útelágazás, s a benne álló férfi. A Rippl-Rónai életmű jelképévé. Miért? Mert mindent megtalálok benne. A megyeházban, a piacban és a „Szarvassal" szembenéző vasútban látom a századeleji megyét, érzem az álomból kinyíló századeleji kisvárost. E kettőt, melyek ihlették és megadták műveinek azt a tartalmat és ízt, amelyek képein az újat és a sikert jelentették. Mert Rippl-Rónai sikere, bárhogy is forgassuk életművét, somogyiságában van. Somogyiságában, s ez világot jelent nála és nem provincializmust. Világot, melyet mint a kutató — Emlékezéseiben használja ezt a kifejezést Gauguinről. Maillolról szólva, mint vele „egyidejű kutatókról" —, ihletett beleérzéssel és komoly alapossággal mért föl, s aztán minden kötöttség nélkül, derűs kedéllyel az egyetemesbe emelt. E kisváros és vidék, e környezet megérzése és megértése — akárcsak Bagnouls környéki képei —, egyik legnagyobb értéke alkotásainak. Nem beszél közvetlen róla, de mindent elmond mégis e tájról, még a történelmi és társadalmi fejlődést is, még akkor is, amikor a Cigli-iskolai tanító lakás szobáit, az Anna utcai ház udvarát, vagy a Fő utcai fehér házacska meghitt kerti jeleneteit idézi, vagy Róma-hegy, Ivánfa, Lonka mediterrán ragyogású színei harsognak elénk. És itt kell leszögeznünk, hogy alapjában téves az a legjobb műtörténészeinknél is divatos fogalmazás, hogy egy festő motívumait jelentős és jelentéktelen csoportba igyekeznek osztályozni, amikor műveiket értékelik. Épp Rippl-Rónainál világos, hogy ilyen nincs, hanem csak világ és élet van és művészet, amely nem kint a világban, a motívumban és tárgyban, hanem bent a lélekben születik, ott nő jelentékennyé, vagy törpül jelentéktelenné. Rónainál így nő' belülről világgá a kisvárosi környezet és élet, amely ecsetjét ihlette és igazította. Maga így vall erről a kaposi környezetről: „A család, rokonság, ismerősök szokásait, életét figyeltem meg. Kisvárosi ala-