Volly István: Somogyi „Kalevala”. Vikár Béla Somogyban - Somogyi Almanach 4. (Kaposvár, 1959)

„Somogyi fi volt a gyér ők“

e szokás elkerülte a falut,

Oh, nem vezettek soha kézenfogva, — fűtőztem a napon, hűsöltem a szénaboglya tövében, arató lányka danolászott:

Jegenyefa tetejében ül egy holló feketében — s az édes dal szívembe mászott, mint kis barátom, a nagy erdő harasztja közt velem együtt tekergő — kígyó. Hozzám tanult a verőn ott aludt, hol én. Játszottunk az avarban egymást szívlelve, sohasem zavarva.

Dehogy sejthette akkor: hova jut!

Rangot nyert, mégpedig magasfokút, mert hazavittem bizalmas hüllőmet, rémítve áldott jó szülőmet.

Hát a kert békáit! TJkra-mukra

diktátort kaptak: ugra-bugra nyavalyás nyakukra.

Csak éjjel szállt kertünkre béka-béke: pincénk lett a sbirr éjjeli menedéke, míg reggelenként a pince ajtó előtt tej várta, egy tányér, jó szívvel őt.

Öröm volt látni, mint lafatyolt, s aztán a kertbe —- húsra — eléblábol, és néz, néz s ezt gondolja: »Heüréka/« van itt, de mennyi jól megtermett béka, ezökkel én kitelelök, új élettért, pompás gyerök!

(Somogy fi volt a gyerök!)

Régibb tanyánk, a rét nekem sóskát adott,

az erdő almát, körtét, savanyút,

vad volt biz az. Nem élt egyéb vad ott,

csak nyúl. Hanem mink nem nyulat, — növényt

ettünk odahaza. Papkonyhát, falusit,

a húsételhiány nem igen búsít,

ha jó túrós csusza működtet fogsövényt,

vagy töltött káposztánk dicséri a Zsuzsit.

így cserepedtünk a Teremtő tenyerébe

most hetven éve ...

(Nyolcvan évvel. II. A falu szimfóniája, 1939.)

A hetesi népes papcsaládból csakhamar kivált a nyurgatermetű, kerekarcú, sűrűhajú, kékszemű, szívalakú szájú Béla gyerek. Már ötéves korában megtanult írni — valószínűleg 1864 nyarán — amikor anyai nagy- átyjéaak, Szomju Istvánnak iskolaszünete volt. Az eddei tanítói házban

15