Volly István: Somogyi „Kalevala”. Vikár Béla Somogyban - Somogyi Almanach 4. (Kaposvár, 1959)

$zom,ju Veronika, a népdalgTŰjtő Özvegy’ Vikár Jánosné, Vikár Béla édesanyja, maga is népdal- gyűjtő volt. Alacsony, sovány, feketebőrű, csillogó sötétszemű, afféle csík­szerű jelenség. Csinos és rém fürge, mint a gyík. Fekete haját koszorúba hordta, később gyöngyös selyem főkötővel takarta, özvegységében »suty- tvogós« fekete selyemruhában járt. 51 éves korában jutott özvegységre és 33 évig élt még, tehát öz­vegységében telt el az élete jórésze. Ezalatt lett belőle nápdalgyűjtő. 84 éves korában, halála előtt néhány héttel, még eltáncolta a rezgőcsárdást az unokákkal. Ha belefáradt a sok-sok házimunkába, szeretett pihen- getni, lustálkodni, egy-két nap ágyban maradni. Ilyenkor kívánta, hogy gyöngéden bánjanak vele, mint a beteggel. Aztán hirtelen felpattant és azt mondta: »Űjra kezdjük a cincogást!« — és sütött-főzött, gazda- asszonykodott. Nagyon értette. Szomju Veronika, mint a neve mondja, örökké szcmjú volt a dalra. Megtanulta a somogyi dalokat, később szorgalmasan jegyezgette is azokat. Eddei leánykoriban — tehát az 1840-es években — tanult dalokat még az 1900-as években is felidézte. Esténként gyertyavilágnál, frissen metszett lúdtollal Írogatta dirib-darab papírra, irkalapokra ifjúsága nép­dalemlékeit. Ebben hasonlított Arany Jánoshoz, aki ugyancsak hatvan- hetven éves dalemlékeit írta össze népdalgyűjteményében. Egyébként ro­konok voltak. Édesanyja Both Katalin, Bőd Péter leszármazottja volt, akárcsak Arany János. Vikár Béla is dicsekedett vele néha-néha. Szomju Veronika leveleiben többször említette a nagy könyvet, amibe a fiával együtt írta a népdalszövegeket. Ez a könyv éltűnt. A könyvet is, de főleg a dirib-darab lapokat sűrűn küldözgette tudós fiá­nak Budapestre, a parlamentbe és a Tudományos Akadémiára. Minden .leveléhez mellékelt néhány népdalszöveget,'.így nevelgetett fiából, népdal- gyűjtőt. »Kedves Bélám, Erzsikétől tudom, hogy:1 írtad, húsvétikor lejöhetnél: —"de hogy nem szereted a betegséget. Hiszen már senki sem beteg, csak én készü­lődöm a másvilágra, de csak ezen a két hónapon, és ha ez ismét elmúl. — akkor lemondok a meghaiásrul. Nem érek rá vesződni vele. De addig is szeretném, a szemeimeknek hasznát venni, mert nem látok. Lehet, hogy veled fel is mehetek egy napra, valami jóféle szemüveget kaphatnék. Irmát is felbiztattad, hogy elviszem. Igen számít rá, ha pénzemet megkapom. A »Kedves feleségem«, nótárul írtam Tinkáh.oz. Van ott egy Ed- dérül való asszony, remélem, hogy tudni fogja, . mert én, is daloltam Eddén. Egész éjjel töröm a fejem rajta, de nem jövök rá, csak az utoj- jára emlékszem, hogy mogyorópálcát vitt számára és úgy »mondta urának«. Már kérdeztem, hogy a sibilla-könyv kell-e? Van az öregnek. Megírd, jók lettek-e a versek? Majd ismét gyűjtök. Hanem kér­9

Next

/
Oldalképek
Tartalom