Récsei Balázs (szerk.): Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 45-46. (Kaposvár, 2018)

Kiss Norbert Péter: A Somogy vármegyei rendőrségi szervek jelentései a közrendről és a közbiztonságról (1945-1947)

nevez a forrás, de közelebbről nem írja le.97 A Tabi járás egyik községében, Zicsen egy 1946 júliusában tartott FKgP-s gyűlésen kisebb, közelebbről meg nem határozott „inzul­tus” támadt, melyet a politikai osztály vizsgált ki.98 99 A nyílt vagy burkolt konfrontációk mellett pozitívum is akadt a járás pártéletében: 1946. június folyamán az MKP tartott gyűlést Igáiban, melyen aktuálpolitikai kérdéseket tárgyaltak meg, s megállapították, hogy „ilyen értelmiségi gyűlések tartása nagyon helyes, és üdvös, miután itt egyrész[t] a mai helyzettel kapcsolatos aktuális kérdéseket megvitathatják, másrészt a nem párt tagok meggyőződhetnek a Komunista [sic!] Párt helyes terveiről, irányáról, a nép szeretetéről, és helyes útra való térítéséről, s ép[p]en ezért kérték a Komunista Párt titkárát, hogy ilyen értelmiségi gyűlést mielőbb és minél többször tartson. A pártok együttműködésére mu­tatójelnek tekintették azt a momentumot is, hogy 1947 januárjában az FKgP faluvezetó'i tanfolyamot szervezett Tabon, s a többi párt vezetőit is felkérték előadások tartására.100 A Kaposvári járás területén az FKgP és a Parasztszövetség tartott több gyűlést, melyeken Kovács József és Jónás József nemzetgyűlési képviselők (FKgP), valamint Cséplő József, a Parasztszövetség titkára tartott beszédeket. A Nagyatádi járás rendőr- kapitányságának jelentései nem ennyire szűkszavúak a pártgyűlésekkel kapcsolatban. A járás területén sokszor volt gyűlés, melyeken szónokként Kiss Ferenc, Jónás József, Vidovics Ferenc főispán, özvegy Thuróczy Gézáné Szecsey Irma és Bakos László (FKgP); Szobek András közellátási államtitkár, Ratkó Anna, Földes László, Turopoli Géza és Somogyi Tihamér (MKP); Balla József és Bodgyánszky Istvánná (SZDP) szerepeltek. Megjegyzendő, hogy Kéthly Anna és Gerő Ernő is szerepelt volna egy-egy gyűlésen, mint szónok, de nem érkeztek meg Nagyatádra. A jelentések sokszor beszámolnak a gyűléseken elhangzott beszédek témájáról is. A kisgazdapárti Kiss Ferenc 1946. június 16-án Vízváron tartott szónoklatában arra hívta fel a hallgatóságot, hogy „a kormány rendelkezése ellenére is 200 dohánypalántát ültessék el, és ha kell, kapával is védjék meg a fináncok[kal] és a magyar rendőrséggel szemben. ”101 102 Ratkó Anna a Szabad Szakszervezetek részéről szólalt fel július 28-án Nagyatádon, s beszédében a szakszervezetek céljait, feladatait ismertette. Balla Mihály, a Szociálde­mokrata Párt megyei titkára a párt történetét, céljait, elért eredményeit mutatta be somogyszobi szónoklatában, s „[a] megjelent gazdáknak felhívta a figyelmét - akik között, mind mondotta, módosabbat nem lát - hogy vigyázzanak, nehogy ismét a nagyobb birtokkal rendelkezők félrevezessék őket és ismét proletársorsba kerüljenek. ’no2 Érdekes esemény zajlott le 1946. november 7-én Balatonbogláron. A Lengyeltóti járás rendőrségének egyik jelentése számol be arról, hogy az említett napon a Függet­len Kisgazdapárt a Balatonbogláron elhunyt kisgazdapárti Gaál Gaszton (1868—1932) földbirtokos, egykori Somogy vármegyei főispán (1919—1920), nemzetgyűlési, majd or­szággyűlési képviselő (1920-1932), nemzetgyűlési elnök (1921—1922) emlékére tartott ünnepséget, amelyen a köztársasági elnök és a miniszterelnök is részt vett. Az ünnepélyen megkoszorúzták Gaál Gaszton sírját, majd ünnepi ebéden vettek részt a megjelentek.103 A fennebb már említett „köztársaság-ellenes összeesküvés” témája több jelentésnek is. A Barcsi járási pártszervezetek 1947 januárjában együttes ülésen beszélték meg a 97 Uo. Az Igali JK 1946. június 2-án, 1946. szeptember 4-én és 1947. február 3-án kelt jelentése. 98 Uo. A Tabi JK 1946. augusztus 1-jén kelt jelentése. 99 Uo. Az Igali JK 1946. július 11-én kelt jelentése. 100 Uo. A SVm Fk 1947. február 8-án kelt jelentése. 101 Uo. A Natádi JK 1946. június 30-án kelt jelentése. 102 Uo. A Natádi JK 1946. október 1-jén kelt jelentése. 103 Ltóti JK iratai. A Ltóti JK 1946. november 15-én jelentése. 139

Next

/
Oldalképek
Tartalom