Récsei Balázs (szerk.): Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 45-46. (Kaposvár, 2018)

Récsei Balázs: Az első világháború kaposvári emlékezethelyeinek történetéből

- A Kaposvári Berzsenyi Dániel Államilag Segélyezett Községi Polgári Fiúiskola első

világháborús emléktáblája, 1937. június 6.- 44-es gyalogezred utca, 1936. szeptember 14.- 19-es honvéd utca, 1936. szeptember 14.- Hadastyán köz, 1940. március 18.- A két 44-es és a 19-es ezredtörténet- Meg nem valósított ötletek, kezdeményezések.

Diadalív vagy diadalkapu a Kossuth tér szélén, az Ismeretlen katona szimbolikus síremléke, a 44-esek emlékmúzeuma, illetve emlékszobája, a császári és királyi 44. gyalogezred emlékművei a Kossuth téri plébániatemplom falánál stb.

1. A kezdeményezés szempontjából különbséget tehetünk hivatalos (jogszabályban eló'írt), illetve spontán, társadalmi vagy a helyi közösség egyes csoportjaitól kiinduló kezdeményezésekről.

2. A célközönség szempontjából az egész társadalomhoz szóló, illetve szűkebb közösségeket érintő emlékezethelyekról beszélhetünk.

Halál, gyász, emlékezet, monumentumok

Néhány előzmény után alapvetően az első világháború teremtette meg a hősi halottak újfajta, az állam által is generált kultuszát. A „halál nacionalizmusa”, a hősi halottak nimbuszának fő lépése, amely a személyes gyászra is kihat. A hatóságok mintegy demokratizálták a katonai áldozatokra való emlékezést, ugyanakkor ezzel elszemélytelenítették a tömeges halált. A közkatonának és nem a tiszteknek, tábornokoknak szólt eztán a hőskultusz. Ez megfelelt az első világháború „demokratikus” jellegének, ugyanis a hadra fogható férfikorosztályok minden rétegének joga és kötelessége volt harcolni, illetve meghalni.3 Ezért nevezik a katona halottakra való együttes emlékezést polgári emlékezési kultusznak, szinte valláspótléknak. A háborús emlékművek és szertartásaik funkciót kaptak, és politikai tartalommal telítődtek.4

Enyhít-e a kollektív emlékezés az egyéni gyászon? A közösségi emlékezésnél az elesett katonák heroizálása került középpontba. Ez a hőskultusz az egyéni gyászt is enyhíthette. A gyász magányát némileg csökkentette a közös élmény feldolgozása, akár az emlékműveknél szertartások alkalmával, de azokon kívül is. Ha „értelmet” tudtak adni a halálnak, az szintén mérsékelhette a fájdalmat.5

A háború emlékezete nagyon összetett jelenség, amelyben az egyéni és a hivatalos emlékezeti munka gyakran együtt halad, gyakran élesen elkülönül. Az emlékműállító bizottságok döntései és az avatóbeszédek a gyászolókkal való feszültségek forrásai is voltak. A háborús emlékművek hasonlósága egész Európában kimutatható. Az egyéni, név szerinti emlékezés íratlan szabálya is általánosnak mondható. Korábban is akadt ilyen, de az első világháború következtében jelentek meg tömegesen a névsorok az emléktáblákon.

3 Gyáni Gábor: Az első világháború emlékezete. In: Tomka Béla (szerk.): Az első világháború következményei Magyarországon. Budapest, 2015, Országgyűlés Hivatala, 314. p. A következő műből idézi: Mosse, George: Fallen Soldier. Reshaping the Memory of the World Wars. New York — London, 1990, Oxford University Press, 36—38., 49. p.

4 Ua. 313-314. p. A következő műből idézi: Koselleck, Reinhard: War Memorials. Identity Formations of the Survivors. Trans. Todd Presner. In: uő: The Practice of Conceptual History. Timing History. Spacing Concepts. Stanford, 2002, Stanford University Press, 288., 309-310. p.

5 Ua. 316. p.

117