Récsei Balázs (szerk.): Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 45-46. (Kaposvár, 2018)
Hall Géza: Hadifogságom naplója. (A bevezetőt és a jegyzeteket írta, a szöveggondozást végezte: Nübl János)
Nálunk a táborban — hol a világot lázba hozó bolsevizmus, kommunizmus nagyon sok követőre talált — ez rossz vért szült. Akad egy társaság, akik propaganda útján egy levélben összegyűjtött aláírásokkal kérdezte meg alezredesünket, hogy miért történt a változás. О a „tömeg” akarata ellenére nem hívott össze Offiziers-sitzungot,332 hanem írásban válaszolt a nálunk a hadseregben használt katonás stílusban. Ezt a csoportparancsnok urak fel is olvasták a tiszteknek. Amikor а II.-III. Gruppe-nak Strinovich százados úr felolvasni akarta, azok egybegyűltek a nagy kaszinóban. Strinovich százados megnyitja az ülést és felolvassa a címet: „Reservat-Befehl7”333 Közbevág Halmos főhadnagy és izgatottan, nem túlzók, ha kijelentem, arcátlanul megkérdezi: Pardon kapitány úr, mielőtt felolvasná, kitől jött ez a parancs, a franciáktól? Nem kérem, a tábori elsőtől — volt rá a válasz, mire ők (Halmos és néhány társa) Halmos ama jelszavára - >rAkkor köszönjük. ” — kivonultak a teremből. Meg kell jegyeznem, ők már hallottak valamit arról, hogy az alezredes egy Reservat parancsot adott ki, amelyet ők egyáltalában nemcsak nem akceptálni, de meghallgatni sem akartak. Ugyancsak ebben az időben jelenti ki Grassel főhadnagy Starrak századosnak, hogy ő csak a franciáktól fogad el parancsot és senki mástól. A fegyelem, a tisztelet az idősebb tisztek iránt teljesen megszűnt; a tiszti tábor egy fegyelmezetlen, úri érzésből kivetkezett embertömeg tanyája lett, amelynek belső életét megutálja az ember. Alezredesünk a két kvalifikálhatatlan334 esetből kifolyólag a francia kapitánynál keresett magának elégtételt, aki délután 3 órakor Appelt tartott és ott az urak tudomására hozta ezt a sajnálatos eseményt, s a két főhadnagyot pedig becsukta. Megemlítem, mint a legsajnálatra méltóbbat, hogy miután a dolog a franciák előtt elintéztetett, Halmos főhadnagy Vili bátyánkat megfenyegette ezekkel a szavakkal: Majd haza megyünk még és akkor... Természetesen nem a szemébe tette azt; ahhoz már nem volt bátorsága, hanem csak a háta megett. De mást az ilyen emberektől nem is várhat az ember. Június 11. Az otthoni kormány uralmáról beszélünk legtöbbet. A csehek ellen megindított offenzívá- juk sikerén felbuzdulva, jót kezdünk látni a működésükben. Azt hisszük — csak én meg Guszti — hogy a támadás sikere kitolni képes a magyar határt. Mint fiatal, lelkesedni tudó hazafiak örülünk annak, hogy verik a cseheket. Nem gondolunk arra, hogy mi lesz ennek a következménye; bár nagy vitatkozások vannak köztünk és az öregek között. És vitáinkban mi a Kunék pártjára álltunk, olyannyira védelmeztük őket, hogy itteni családunk többi tagjai elneveztek bennünket „vörös”-nek. Meddig lesz ez így, meddig maradunk „vörösek”, nem tudom. Reménytelenül telik-múlik az idő; azt hittük, hogy a pünkösd ünnepét otthon fogjuk tölteni; s így ez is megjött és mi még mindig a fogság napjait éljük kevés kilátással a jövőre; megtépett reménnyel s nagyon sokszor kétségbeesve. Emlékszem a minap elmúlt pünkösdi napokra. Gyönyörű délelőtt volt. Semmi ünnepiesség nem látszott a lágerben; csak a szívekben élt a hazavágyás szomorú érzése. Kint voltunk Strinovich százados úrral a tábor kertjében; tanultunk mind a ketten; ő az 332 Offizierssitzung (német): tiszti gyűlés. 333 Reservat-Befehl (német): tartalék vagy megerősítő parancs. 334 Kvalifikálhatatlan: minősíthetetlen, eléggé el nem ítélhető. 108
