Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 43-44. (Kaposvár, 2014)

Domokosné Szalai Zsuzsanna: Jankovich László, Somogy vármegye főispánja tiszteletére készített fényképalbum 1885-ből. Somogy vármegye tisztikarának adattára

Németh István tiszteletbeli alügyész Buzsák, 1849. szeptember 25-Kaposvár, 1911. szeptember 24. 1849. szeptember 25-én született Buzsákon római katolikus családban, szülei Németh István és Tita Anna voltak. Elemi iskoláit Szulokon, a középiskola első négy osztályát a keszt­helyi premontreieknél, a főgimnázium felső négy évét Pécsen, a cisztercieknél végezte, itt is érettségizett. Jogot Pesten tanult, az ügyvédi vizsgát 1876-ban tette le. Ugyanebben az évben Lengyeltótiban ügyvédi irodát nyitott. Alapító tagja és ügyésze volt a Bogiári Takarékpénztárnak. Néhány évre Kaposvárra költözött, majd 1884-től ismét Lengyeltótiban lett ügyvéd. Ekkor a Lengyeltóti járás tiszteletbeli vármegyei tiszti alügyészének nevezték ki. Ügyvédi irodáját 1890-ben Kaposvárra tette át. 1884. február 23-án kötött házasságot Scholz Herminnel. A frigyből nem született gyermek. 1895. december 30-án választották meg Kaposvár polgármesterének. Ekkor beszüntette ügyvédi tevékenységét, irodáját felszámol­ta. Tizenhat éven át, 1911-ben bekövetkezett haláláig állt a város élén, s a nevéhez fűződik Kaposvár történetének égjük leglátványosabb fejlődési szakasza. Polgármestersége alatt vásárolta meg a város a herceg Esterházy Pál tulajdonában álló Granárium telek északi részét, a Széchenyi téren levő két házat, a Korona vendéglőt, a vásárjogot, a vásárteret, a piacteret és a mellette levő üres telket 1896-ban. A polgármester, mint szakértő, a Szent Imre-kápolna építőbizottságában is szerepelt. Feleségével együtt 250 koronát ajánlottak fel a kápolna magyar szenteket ábrázoló hét kisebb ablakára. 1911. szeptember 24-én hunyt el, halálakor a Kontrássy Ferenc utca 2. szám alatt lakott. A város saját halottjának tekintette. Halála után nem sokkal, 1911. október 3-án Kaposvár képviselő-testülete úgy döntött, hogy a Meggyes utcát átnevezik a polgármester tiszteletére. Ugyanekkor született határozat egy Németh István nevét viselő alapítvány létrehozásáról, amelynek vagyonát, 5000 koronát az Esterházy-alapból biztosították. Az alapítvány kamatait évente a város szegényei közt osztották szét. 1913-ban Kaposvár képviselő-testülete rendkívüli közgyűlés keretében leplezte le a volt polgármester - Bacskay Béla festőművész által a városháza nagyterme részére megfestett — arcképét. 1939-ben a város szobrot állított tiszteletére. Ispánki József alkotását 1939. október 8-án leplezték le az akkori Horthy Miklós díszkertben, a mai Berzsenyi parkban. Az adatok forrásai: 1. MNL SML IV. 401. b. Somogy vármegye főispánjának általános iratai 1027/1895. sz. 2. MNL SML IV. 429. Somogy vármegyei felekezeti anyakönyvek másodpéldányainak gyűjteménye. Buzsáki r. k. születési akv. 59/1849. sz., Kaposvári r. k. házassági akv. 38/1884. sz. 3. MNL SML XXXIII. 1. Somogy megyei állami anyakönyvek másodpéldányainak gyűjteménye. Kapos­vári halotti akv. 479/1911. sz. 4. MNL SML V. 71. Kaposvár Rendezett Tanácsú Város tanácsülési jegyzőkönyvei 1896. március 6., 1911. október 3., 1911. október 23. 5. MNL SML XV 78. Gyászjelentések gyűjteménye. 6. A Kaposvári Magyar Királyi Állami Főgimnázium emlékkönyve 1812-1912. Kaposvár, 1913, 333. p. 7. Magyarország tiszti cím- és névtára 1873-1944. Arcanum Digitális Tudománytár. 8. Nagy Zoltán: Utcák, terek névadói Kaposváron. (Eletrajzgyűjtemény). Kaposvár, 2005, Megyei és Városi Könyvtár, 60. p. 9. Szántó László (szerk.): A Somogy Megyei Ügyvédi Kamara emlékkönyve. Kaposvár, [é. n.], Somogy Megyei Ügyvédi Kamara, 166. p. 10. Polgármesterválasztás. Kaposvár, 1896. január 2. 4. p. 10. 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom