Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 43-44. (Kaposvár, 2014)
Récsei Balázs: A kaposvári Kossuth Lajos-szobor történetéből
Kopitsot, mivel szerintük a rokon-zsűri egyik meg nem nevezett tagját formázta a kaposvári Kossuth-szoborban, de a fővárosi művész-zsűri ez esetben nem ült össze, mint Istók ügyében.56 A kaposvári Kossuth Lajos-szobor és a zalaegerszegi Csány László-szobor körüli viták a szobrászok egy csoportját összefogásra sarkallta, és közös javaslatot fogalmaztak érdekeik védelmében. Mivel a művészek sokszor aránytalanul nagy költségekbe verték magukat egy- egy pályamű kapcsán, amely csak ritkán térült meg, ezért, valamint a pártatlan elbírálás érdekében - különösen a fiatal vidéki szobrászok - pályáztatási reformot akartak. Követeléseik lényegét hét pontba sűrítették. „1. A legtöbb szobrász-művész a fővárosban lakik, miért is a pályaművek kiállítása és a bírálat - a költségek megkímélése céljából - Budapesten történjék. 2. Minden pályázat legyen titkos és jeligés. 3. A zsűri a pályaművek beérkezése után a legrövidebb idő alatt hozza meg ítéletét. 4. A zsűri legalább 12 tagból álljon. 5. A zsűri nagyobb része művész legyen s csak kisebb része laikus. A szobrászokon kívül művészek közt résztvehetnek műépítészek, festők és esztétikusok, [sic!] 6. Nagyobb pályázatoknál, hol a kiírt pályázati összeg eléri a 200.000 koronát, külföldi zsűritagok is meghívandók. 7. Egészen kis műveknél ne írassék ki nyílt pályázat, hanem a bizottság tetszés szerinti számban szólítson föl művészeket zárt pályázatra. A kivitellel meg nem bízott művészek anyagi kiadásai téríttessenek meg.”57 Követeléseiket hivatalos fórumokon is el akarták fogadtatni, de ennek eredményessége jelen írás keretein kívül esik. A kaposvári szoborbizottság végleges]?) döntése 1910. április 21-én történhetett, legalábbis sajtóforrások szerint. A Kopits Jánosnak kedvező eredményt Kacskovics Lajos alispán, szoborbizottsági elnök, valamint Németh István polgármester, Siposs Géza városi főjegyző, Kemény Samu, Gáspár Gyula, Lencz Sándor és Gulyás Ferenc tagok hozták meg. Arról, hogy milyen arányban támogatták a végül is győztes pályaművet, nem szólnak a rendelkezésre álló források. A döntés meghozatalában alapvetően támaszkodtak a „budapesti műszaki véleményre" . Az írásból nem világos, hogy ténylegesen műszaki, vagy inkább művészeti véleményre hagyatkoztak-e. A Somogyvármegye lap kíváncsi lett volna a fővárosi véleményadó(k) kilétére, de a jelek szerint a nagyközönség számára nem derült rá fény. A kaposvári szoborbizottság Kallós Ede szobrászművész pályaművéről is elismeréssel szólt és az előre meghatározott 1000 koronás honorárium kiutalását kezdeményezte. Nem így álltak Vedres Márk tervezetéhez, ugyanis neki nem szándékoztak kifizetni ugyanezt az összeget.58 Talán a szoborral kapcsolatos ellentétek által keltett helyi politikai indulatokat akarta a cikkíró lecsendesíteni, amikor 1910 októberében javasolta: a szobor helyett inkább „Kossuth Lajos házát” — értsd egy kultúrpalotát — építsenek fel Kaposváron. „Mint ahogy az egyház, mikor templomokat emel az istenség eszméjének, szentjei nevéről nevezi el azokat, a nemzeti kultúra eszméjének emelt ezt a templomot Kossuth Lajos nevéről nevezzük el.”59 A felvetésnek sem komolyabb visszhangja, sem foganatja nem volt, bár egy kultúrpalota tervét évtizedekig dédelgette a város, és a kultúrpalota felépítésének fő motorja dr. Fekete Gyula kaposvári ügyvéd volt. Bár már véglegesen eldőlt a szobrász személye, a Somogyvármegye című lap további — néha a becsületsértést kimerítő stílusban - utóvédharcokat folytatott Kopitson keresztül Németh István polgármester ellen. Kopits 1910 nyarán már bizonyosan érdemi munkákat folytatott, 56 Szobor-botrány Zalaegerszegen. Somogyvármegye, 1910. július 14. 5. p. 57 A kaposvári szobor-botrány következménye. Somogyvármegye, 1910. február 8. 6. p. és A kaposvári szobor-botrány következménye. Somogyvármegye, 1910. szeptember 22. 2. p. 58 Döntés a Kossuth-szobor ügyében. Somogyvármegye, 1910. április 22. 4. p. 59 D. M. J.: Kossuth-szobor - Kossuth-ház Kaposváron. Somogyvármegye, 1910. október 2. 2-3. p. 68
