Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 43-44. (Kaposvár, 2014)

Domokosné Szalai Zsuzsanna: Jankovich László, Somogy vármegye főispánja tiszteletére készített fényképalbum 1885-ből. Somogy vármegye tisztikarának adattára

IQ., nádasdi Sárközy Béla Kaposvári járási szolgabírósegéd Kisasszond, 1859. március 20-Kaposvár, 1907. augusztus 3. 1859. március 20-án született Kisasszondon nádasdi Sárközy Béla és nádasdi Sárközy Laura evangélikus szülők fiaként. Lehner Erzsébettel 1890-ben kötött házasságából három leánya született: Ilona, Irma és Laura. Budapesten jogot tanult, majd államtudományi államvizsgát tett. 1881-ben lépett közigazgatási szolgálatba Kaposváron. 1883. márciustól decemberig közigazgatási gyakornok volt. Az 1883. decemberi tisztújításon a Kaposvári járás II. szolgabírósegédévé, majd 1887-ben néhány hónapra a járás szolgabírájává választották. 1887 októberében már a Csurgói járás fó'szolgabírája lett. Az 1889-es tisztújító közgyűlés ismét megválasztotta korábbi tisztségére, 1893. október 10-tól viszont már a Kaposvári járásban töltötte be a főszolgabírói hivatalt. Az 1895-ös és az 1901-es tisztújításokon is elnyerte az említett tisztséget. Az 1904. február havi évnegyedes közgyűlésen választották meg Somogy vármegye alispánjává, s ebben a tisztségben haláláig működött. Közigazgatási hivatalai mellett 1902-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület külső-somogyi egyházmegyei gondnoki feladatait is ellátta. 1907. augusztus 3-án halt meg Kaposváron. A Keleti temetőben helyezték örök nyugalomra. Az adatok forrásai: 1. MNL SMLIV. 401. a. Somogy vármegye főispánjának bizalmas (elnöki) iratai 30/1893. sz. 2. MNL SML IV. 401. b. Somogy vármegye főispánjának általános iratai 151/1883., 15/1884., 757/1889., 138/1907. sz. (törzskönyv) 3. MNL SML IV. 402. a. Somogy Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai. Köz- és kisgyűlési jegyzőkönyvek 437/1883., 456/1889., 609/1895., 658/1901. kgy. sz. 4. MNL SML IV. 411. Somogy Vármegye Számvevó'ségének iratai. Somogy vármegyei tisztviselők illetményeinek nyilvántartási főkönyvei 1889-1890., 1897—1898., 1899-1900. Állandó illetmények számfejtő könyve 1895—1896. 5. MNL SML XV. 78. Gyászjelentések gyűjteménye. 6. MNL SML XXXIII. 1. Somogy megyei állami anyakönyvek másodpéldányainak gyűjteménye. Kapos­vári halotti akv. 426/1907. sz. 7. Magyarország tiszti cím- és névtára 1873-1944. Arcanum Digitális Tudománytár. 8. Csánki Dezső (főszerk.): Somogy vármegye. Bp., [1914], Országos Monográfia Társaság (Magyarország vármegyéi és városai), 581. p. 39. 40. Baán Lajos Kaposvári járási közigazgatási gyakornok Boglár, 1854. augusztus 19-Lengyeltóti, 1895. november 15. 1854. augusztus 19-én született Bogláron (ma Balatonboglár). Édesapja Baán Gáspár bogiári földbirtokos, édesanyja Bárány Johanna volt. Korenika Amáliával kötött házasságot. A ren­delkezésre álló források alapján gyermekei: Irén Margit (1884), Gáspár (1886), Alojzia Sarolta (1889), Jolán Erzsébet (1891), Alojzia Mária (1893). 1883-ban a Kaposvári járásnál működött közigazgatási gyakornokként. Magyarország tiszti cím- és névtára szerint 1888-ban, a tisztújí­tási közgyűlési jegyzőkönyv szerint 1889-ben a Lengyeltóti járás szolgabírájává választották. Ezt a hivatalt 1895-ben bekövetkezett haláláig viselte. 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom