Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 43-44. (Kaposvár, 2014)

Kiss Norbert Péter: A magyar államrendőrség megszervezése Somogy vármegyében 1945-1946-ban

VI. sz. melléklet Zákány község kérelme a Zákányi Rendőrbiztosság székhelyének Zákánytelepről Zákányfaluba való áthelyezése tárgyában, 1945. augusztus 20. Az Állami Rendőrség Somogyvármegyei Főkapitányságához Kaposvár. Zákány község lakossága nevében az elöljáróság és nemzeti biztosság azt kéri, hogy a Zákánytelepen elhelyezett állami rendőrbiztosságot Zákány faluba áthelyezni szíveskedjék. Ezt a kérést azzal indokoljuk, hogy a rendőrségnek sokkal jobban központon lesz a faluban leendő elhelyezése, mint a körletéből 3 kilométerre kieső Telepen. De Zákánytelepen amúgy is van rendőrség (határszéli rendőr kirendeltség), ugyanott van katonaság is; így a közbiztonság ezen a Telepen már minden tekintetben előnyösebb, mint a faluban. A zákányi rendőrbiztossághoz tartozik Ortilos község is, valamint ennek a községnek egészen a Kakonyai, illetve újabban Beleznai állomásig kiterjedő határa is, amit a Telepről portyázó őrsökkel ellátni a rendőrség csak nagy időveszteséggel és jelentékeny fáradsággal képes. Zákány faluban a biztosság részére tudunk megfelelő és teljesen külön álló lakóházat biztosítani (146. házszám alatt Németh István féle most renovált 3 szobás és minden mellék- helyiséggel ellátott házat), ahol kert, pince, padlás, melléképület is áll rendelkezésre. Zákány 1945. augusztus 20. Az elöljáróság: A Nemzeti Bizottság: [aláírások] [aláírások] MNL SML XXIV. 13. Magyar Államrendőrség Csurgói Járási Kapitánysága iratai. 562/1945. sz. írógéppel írott kiadmány, hitelesítő bélyegző lenyomatával és aláírásokkal. VII. sz. melléklet Az Istvándi Nemzeti Bizottság kérelme rendőrőrs felállítása tárgyában, 1945. július 5. Kivonat. az Istvándi Nemzeti Bizottság 1945. július hó 3-án tartott rendes heti ülésének jegyző­könyvéből. II. Tárgy: Istvándi községbe [n] rendőrőrs felállítása. 12/1945. kgysz. Határozat. N[emzeti]B[izottság]. egyhangúlag elhatározza, hogy lépéseket tesz arra vonatkozólag, hogy Istvándi községbe rendőrőrs állíttassák fel. Arra való tekintettel, hogy Istvándi község nagyforgalmú út mellett fekszik és az állandó idegenjárás a rendőrőrs felállítását, vagyon és személybiztonság szempontjából annyira fontosnak tartja, hogy az feltétlenül szükséges is. A közelmúlt napokban is, valamint azt megelőzőleg is, a fegyvertelen lakosság a garázdálkodó idegen elemekkel szemben teljesen tehetetlen volt. N[emzeti]B[izottság] elhatározza, hogy ezen kérelmével haladéktalanul megkeresi a járási Rendőrkapitányságot, s határozott ígé­retet tesz, hogy az ide helyezett rendőrőrs tagjait lakással és élelmezéssel díjtalanul ellátja. A kivonat hiteléül: Istvándi, 1945. július 5. Nagy Lajos az N[emzeti]B.[izottság] elnöke MNL SML XXIV. 12. Magyar Államrendőrség Barcsi Járási Kapitánysága iratai. 296/1945. köz. sz. írógéppel írott kiadmány, hitelesítő bélyegző lenyomatával és aláírásokkal. 301

Next

/
Oldalképek
Tartalom