Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 43-44. (Kaposvár, 2014)

Kiss Norbert Péter: A magyar államrendőrség megszervezése Somogy vármegyében 1945-1946-ban

s kimondta, hogy „a vármegye területén mindent megtenni jogosult, amit a u[ár]m[egyei], rendőrség és közbiztonság érdekében jónak lát s így a megye területén belül áthelyezéseket elrendelni is jogosult”.29 Az 1945. december 3-án megtartott nemzeti bizottsági ülésen30 felmerült, hogy egyedül Somogy vármegyében nincs még rendezve a rendőrség ügye, még nem nevezték ki a vezetőt és a tisztikart. A Magyar Kommunista Párt javaslatára végül a nemzeti bizottság rendőrfő­kapitánynak dr. Molnár Győző rendőrezredest, a politikai osztály vezetőjének Vörös Gábor rendőr őrnagyot, a politikai osztály vezetőjének pedig Csongrádi Béla rendőr alezredest választotta meg. A vármegyei rendőrség, valamint Kaposvár Törvényhatósági Jogú Város rendőrségének vezetésében 1946 áprilisában történt változás: a belügyminiszter április 12-én Molnár Győző alezredest áthelyezte Debrecen Törvényhatósági Jogú Város és Hajdú Vármegye Rendőrka­pitányságához, Somogybán utódja ideiglenesen Csongrádi Béla rendőr őrnagy lett.31 Molnár az 1946. április 6-i tiszti értekezleten jelentette be áthelyezését, rövid beszédében méltatta a somogyi rendőrök munkáját, hiszen elismerést vívtak ki maguknak országos szinten is.32 Csongrádi alig egy hónapig vezette a rendőrséget, április 25-én a Magyar Államrendőrség Somogy Vármegyei, valamint Kaposvár Törvényhatósági Jogú Város Főkapitányságának ve­zetőjévé a belügyminiszter Garamvölgyi Aladár rendőr alezredest nevezte ki.33 Garamvölgyi az 1946. május 11-én tartott tiszti értekezleten mutatkozott be. Röviden beszélt elvárásairól, a rendőri munka fontosságáról és pontosságáról, külön hangsúlyozva azt, hogy szakítani kell az elmúlt rendszerek rendőri módszereivel.34 A korábban már említett intézkedés, amely a vármegyei rendőrkapitányságokat meg­szüntette és vármegyei felügyeleti körzeteket hozott létre, személyi változást nem eredmé­nyezett: Garamvölgyi a Magyar Allamrendőrség Somogy Vármegye Felügyeleti Körzetének szemlélője lett. A már idézett 1945. évi 1. sz. főkapitánysági parancs35 rendelte el a járási kapitányságok felállítását is a megye mind a kilenc járásában, az alábbiak szerint: Fsz. Járás Járási kapitányság vezetője Őrszemélyzeti osztály vezetője 1. Barcsi járás Kordé Imre fogalmazó Fenyvesvölgyi Lajos felügyelő 2. Csurgói járás Balogh János fogalmazó Harsányi Ferenc felügyelő 3. Igali járás Posza Ferenc fogalmazó Gelencsér István felügyelő 4. Kaposvári járás Bebesi József fogalmazó Hanga János felügyelő 5. Lengyeltóti járás Weisz István fogalmazó Jutási István felügyelő 6. Marcali járás Major Gyula fogalmazó Iglói László felügyelő 7. Nagyatádi járás Zala Miklós fogalmazó Bodor Ferenc felügyelő 8. Szigetvári járás Tárkányi László fogalmazó Weisz Ferenc felügyelő 9. Tabi járás Menyhárt Jenő fogalmazó Balogh András felügyelő Mint már említettük, a nagyközségekben, illetve a körjegyzőségek székhelyein írták elő rendőrbiztosságok felállítását. Ez Somogy megyében 117 szervet jelentett, a következő megoszlásban: 29 Uo. 30 Uo. 31 MNL SML Marcali JK iratai. Parancsok. 19. sz. főkapitánysági parancs (1946. április 16.) 32 MNL SML Marcali JK iratai. 468/1946. köz. sz. A szöveget lásd a II. sz. mellékletben. 33 MNL SML Marcali JK iratai. Parancsok. 20. sz. főkapitánysági parancs (1946. április 25.) 34 MNL SML Marcali JK iratai. 468/1946. köz. sz. A szöveget lásd a III. sz. mellékletben. 35 MNL SML Marcali JK iratai. Parancsok. 1. sz. főkapitánysági parancs (1945. május 21.) 259

Next

/
Oldalképek
Tartalom