Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 43-44. (Kaposvár, 2014)
Csóti Csaba: Tömpe István, Somogy vármegye alispánja (1946-1948)
Parasztpárt részéről felszólaló közgyűlési tagok is. A szociáldemokraták azonban — elismerve a kiállítás sikerét — megjegyezték, hogy annak kezdeményezése, szervezése és lebonyolításának módja egyes, a közigazgatási joggal össze nem férő' módon történt.87 Tömpe szerényen fogadta érdemeinek a kisgazdapárti és a demokrata párti képviselőit által javasolt, közgyűlési jegyzőkönyvben történő' megörökítését és kiemelte, hogy ő soha sem pártérdekek mentén végezte munkáját. Ugyanakkor bejelentette, hogy Geró' Ernő', közlekedésügyi miniszter egy vasúti szerelvényt ajánlott fel abból a célból, hogy a kiállítás anyagát elvihessék a „megye minden településére”.88 A szerelvény el is indult és sikerrel körbejárta a vármegyét, propagálva az újjáépítést és - nem mellékesen — a választáson is induló Tömpe István személyét, egészen szeptember 7-ig, tehát a választások napja utáni idó'pontig.89 Az 1947. évi, ún. „kékcédulás” választások során, melynek helyi eseménytörténetét Szántó László többször hivatkozott munkájában dolgozta fel, Tömpe István „igazi kommunista alispánként” látta el feladatát és a főispánnal szemben tagadta a visszaéléseket, só't hivatali autókat biztosított a szavazók utaztatásához.90 Ennek kapcsán ismét csak azok az üzenetváltások érdemelnek figyelmet, melyekben immár az új főispán és az alispán „kommunikál” a választási csalásokról. Tömpe higgadtan, pontosan érvelve „dobja vissza” a fó'ispáni kifogásokat, még azokban az esetekben is, amikor néven nevezik személyes érintettségét is.91 Igaz, mint a választási csalást követő' események megmutatták, ekkor valójában már nem volt kivel szemben küzdenie, hiszen a Kisgazdapártot, akár „társutasokról”, akár „valódi kisgazdákról” legyen szó, letaglózta a választási eredmény Somogybán. Az 1945-ben még több mint 75%-os eredményt elérő' kisgazdák alig 17%-os támogatottságot kaptak.92 Ez olyan méretű bukás volt, amit nem lehetett egyszerűen a választási csalások, vagy éppen a kommunista támadások számlájára írni, még akkor sem, ha jól látszott, hogy a koalícióban — és persze a koalíciós pártharcokban elhasználódott párt helyét Somogybán a koalíción kívüli — és a választásokon 34%-ot elért Demokrata Néppárt vette át. Az a DNP, amellyel szemben 1947 folyamán a kisgazdapárti sajtó nemegyszer ugyanazt a támadó, személyeket rágalmazó taktikát alkalmazta, amellyel korábban a kommunisták éltek.93 A DNP azonban nem jelentette ugyanazt az erőt Somogybán, mint egykor a Kisgazdapárt. Tömpe István számára nem is ők, hanem „régi mániája”, a szociáldemokraták léptek elő első számú ellenféllé. Ezt a támadást Tömpe már 1946-ban megindította, akkor, amikor még a kiegyensúlyozott alispáni kép fenntartására törekedett. A korabeli viszonyokat ismerve ezért ezt a lépését leginkább személyes habitusával lehet összefüggésbe hozni. 1946 júliusában hozzászólt a Somogyvármegye cikksorozatához, mely Kaposvár fejlesztési lehetőségeit vitatta meg. Az ekkor már törvényhatósági jogú város, amely felett az alispánnak nem volt hatósági jogköre, a pártközi alkuk eredményeként szociáldemokrata irányítást kapott. Tehát míg a megyében a kommunisták „nyerték el” a közigazgatás irányítását, addig a megyeszékhelyen az itt valódi tömegbázissal rendelkező „testvérpárt”. Ehhez képest a még csak hét hónapja a megyében dolgozó és négy hónapja alispán Tömpe lényegében megtámadta a szociáldemokrata városvezetést: ,A munka- nélküliek zömét Kaposváron az építőmunkások és rokonszakmák dolgozói alkotják. Ugyanakkor a megyében a háború elpusztította községek száma 86. .... a hiba ott van, hogy rendkívül kevés a kezdeményező készség a város vezetésében.... A vármegye megtette a kezdeményező lépéseket és felhívására megmozdult a megye népe.... Pedig a kaposvári munkanélküliséget egy csapásra meg lehetne oldani, ha a város bekapcsolódna az újjáépítésbe, vagy akár külön, a maga számára adóztatná meg azokat, akik haszonlesői a mai helyzetnek.... A vármegye természetesen nem 87 Uo. 88 SML IV. 402. a. Somogy Vármegye Törvényhatósági Bizottságának köz- és kisgyűlési jegyzőkönyvei. 1947. június 2-i évnegyedes közgyűlés. A kiállítás rendkívüli eredményességét méltatta a törvényhatósági bizottság tegnapi ülésén. Somogyvármegye, 1947. június 3. 1. p. 89 Vö. Csóti, 2011. 90 Szántó, 1998, 204-213. p. 91 Uo. 92 Szántó, 1998, 221. p. 93 Vö. Somogyi Hírlap, 1947. augusztus-november. 251