Somogy megye múltjából 2013 - Levéltári Évkönyv 42. (Kaposvár, 2013)

Szántó László: Nagy Imre kaposvári szobra

demokrácia diadalát a terror és a diktatúra fölött. Kívánom Kaposvár polgárainak, hogy Paulikovics Iván alkotásában mindennapi gondjaik közepette is találjanak örömet és biztatást.’’52 Dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke felidézte Nagy Imrének a szülőföldhöz való kötődéséről valló sorait, majd így zárta beszédét: ,A szobor felállításával ezen a napon, bár hamvai a fővárosban nyugszanak, Nagy Imre végleg hazaérkezett szülőföldjére. Somogy büszkén őrzi em­lékét.” A szülőváros önkormányzata nevében Szita Károly polgármester e szavakkal kezdte ünnepi köszöntőjét: „Nagy Imre személye a mi korosztályunknak nem csak 1956-ot jelenti, hanem 1989-et is. Október 23-a ugyanis a rendszerváltáshoz legerősebben kötődő ünnep." Köszöntőjét ezekkel a szavakkal zárta: „Ma, 40 évvel később, korunk nemzedékei hittel hajtanak fejet Nagy Imre bronzba öntött alakja előtt. Születése 100. évfordulóján végleg hazatalált.” Az ünnepségen Székelyhídi Ágoston, a Magyarok Világszövetsége 56-os Bizottságának alelnöke mondott avatóbeszédet. Ő a népi-nemzeti eszmeiség jegyében szólt a mártír miniszterelnök politikai örökségéről: „Nagy Imre országmentő és országépítő terve a valóságban csak 43 óráig maradhatott életben. Nagy Imre maga még 18 hónapig élhetett. Ezt a 18 hónapos fogolyéletet az tölti meg érdemi tartalommal, hogy Nagy Imre nem vonta vissza, nem cáfolta meg a népi és nemzeti önrendelkezés 43 óráig élő országmentő és országépítő tervét.” Székelyhídi a beszéde további részében arról szólt, hogy az a pillanat egyszerre korszakzáró és korszaknyitó volt, mert az „internacionalista államszoci­alizmus végleg elvesztette legitim alapját”. E gondolatok kifejtése után megállapította: „Nagy Imre szerepe és politikai életműve ebben a világtörténelmi keretben bizonyul korszakzáró és korszaknyitó jelentőségűnek. ”53 Az avatóünnepség közönsége ezután a Csiky Gergely Színház művészeinek - Znamenák István által rendezett - emlékműsorát hallgathatta-nézhette meg. A szoboravatón jelen voltak Nagy Imre családjának tagjai is. Nagy Erzsébet így nyilatkozott a helyi lapnak: „Végtelenül örülök, hogy a szülőföld, a szülőváros emléket állított apámnak. Nagyon vártam ezt a pillanatot. Alázatosan tisztelem a művé­szetet,jelen esetben is tisztán érzem, hogy a szobrászművész mit akart kifejezni: apám közvetlenségét, a népből való eredetét, a hazájához, szülőföldjéhez való hűségét tükrözi a bronzból öntött szobor.’’54 A Nagy Imre-szobor állításának történetét talán nem megalapozatlanul zárjuk azzal a gondo­lattal, hogy a Történelmi Igazságtétel Bizottságának nemes kezdeményezése nyomán, a város és megye közéleti szereplői lehető legszélesebb körű összefogásának eredményeként állhat Nagy Imre szobra Kaposváron. 52 Alapítvány iratai, Kocsis Gyula ünnepi köszöntője. 53 Kolber István, Szita Károly és Székelyhídi Ágoston beszédének néhány gondolatát a Nagy Imre végleg hazaérkezett című tudósítás alapján idéztük fel. = S. H. 1996. okt. 24. 3. p. 54 Uo. 3. p. Mit szól hozzá? A Bronzba öntött hűség címmel közölték a körkérdésre adott válaszokat. 171

Next

/
Oldalképek
Tartalom