Somogy megye múltjából 2013 - Levéltári Évkönyv 42. (Kaposvár, 2013)

Domokosné Szalai Zsuzsanna: Dokumentumok gróf pribéri és vuchini Jankovich László negyedszázados főispáni és félszázados közszolgálati tevékenységének megünnepléséről (Forrásközlés)

állott ősi főispáni széket, a melyen 11 nádor, 1 erdélyi vajda, 9 bán és 20 egyéb országzászlós ült - elfoglalni méltóztatott. ­Még most is füleinkben cseng azon lelkesedés szülte örömrivalgás, mely méltóságodat köztünk fogadta, midőn az alkotmányunk feléledése iránti remények meghiúsultával nemsokára beállott szebb kilátások folytán, megyénk törvényhatóságát hazafias elhatározással az ideiglenesség tövises pályáján az alkotmányosság terére átvezetvén, a legalkotmányosb érzelmű Fejedelem változatlan bizalmából főispáni működését ismét megkezdte. ­S végre hatalmás aranyaiban kidomborodik előttünk méltóságod törvényhozási működése, mely ly el nyolcz országgyűlésben mint a főrendiház tagja részt vett, s inig egyrészről közreműködött az ezredéves alkotmányunkban kimagasló mozzanatot képező 48-iki törvények alkotásában, addig másrészről azok magasztos szellemének nemcsak lelkes követője és hirdetője volt, hanem minta nagy mester hű tanítványa mindig oda törekedett, hogy a nagy vívmányok a halhatatlan bölcs szent hagyományai szellemében fejlesztessenek! ­Midőn a régi megye szűk épületének százados viharok alatt korhadtakká vált falai az új kor vívmányai és követelményeinek súlya alatt nagy részben leomlottak, s helyibűk emelkedett a változott viszonyokhoz idomított új törvényhatóság, kétely és aggály fogta el a kebleket az iránt, váljon az ismeretlen intézmény miként lesz képes megfelelni azon igényeknek, melyeket az előhaladt államélet és a fejlődésnek indult társadalom a közigazgatástól napjainkban megvár. Azonban az aggodalmakat csak hamar közmegnyugvás váltotta fel; mert a bölcsvezérlet és a széles látkör, a dús tapasztalat és a higgadt megfontolás, az önfeláldozó, lelkesítő példa, a korral ha­ladó tanulmány és az államférfiúi tapintat meggyőző tanúságot tettek arról, hogy lehetnek valamely rendszernek, mint minden emberi alkotásnak hiányai, de a kormányzat sikere mindig az annak megvalósítására hivatott tényezők vezetésétől függ. Ezen kiváló tulajdonok eredményezték, hogy a politikai párttusák e szent falak közt a törvények él a koronás király iránti hűség keretén soha túl nem csaptak és azokban mindig a közügyek iránti lelkes érdeklődés, a közjó iránti áldozatkészség, a béke, igazság és rendszeretet honoltak; hogy a becsületes törekvés, a kitartó munkásság, a hivatásszerű kötelességérzet mindenkor méltánylatra találtak; hogy a remény és bizalom, mely méltóságod megjelenését 25 év előtt fogadta, csakhamar ragasz­kodássá és szeretetté vált, melynek heve és bensősége az évek sorával folyvást fokozódott; hogy az ellenzék volt az, mely 1871-ben a megye osztatlan, pártkülönbség nélküli hálás köszö­netét indítványozta méltóságodnak, mivelhogy fedhetlen politikai múltjának és népszerűségének kockáztatásával is a megye vezetését 1865-ben átvenni bátor volt és ezzel a Fejedelem és a nemzet közti kibékítés nagy művét is előmozdítani igyekezett; hogy az egyrészről Zala, másrészről Várasd és Kőrös megyék közt 80 évig tartott határvillongás kiegyenlítésére méltóságod a kormány részéről kiküldetett s annak sikeres elintézése 1868-ban felsőbb elismerésben is részesült; hogy a drávaszabályozás terhes és nehéz ügye, mely a horvátszlavon országgal fen[n]forgó sajnjálatjos viszonyok folytán sok oly kényes kérdést hoz felszínre, melyek megoldása nemcsak szakértelmet és gyakorlottságot, hanem éles látást és tapintatos ügyességet is igényel, - már 20 év óta méltóságodra bízatott, s a hosszú idő tapasztalata igazolta, mikép ezen királyi biztosság avatottabb és megbízhatóbb kezekbe nem tétethetett; és hogy méltóságod elévülhetlen érdemekben gazdag közélete, a királyi trón, a haza és az alkot­mány iránti tántoríthatlan hűségben ragyogó közpályája legmagasb keggyel is kitűntettetett, a melynek tárgya; a se nem kért, se nem keresett grófi méltóság, mint az alkotmányos Fejedelem adománya s a legfelsőbb elismerés tanúsítványa nemcsak méltóságodra, hanem megyénkre nézve is igazi erkölcsi értékkel bír; mert azzal méltóságod valódi érdemei, hazafias tettei jutalmaztattak és ennek viszfénye a főispáni székre is enyészhetlen dicsőséget áraszt! ­Jól érzem, hogy tehetségem gyenge, készültségem gyarló ahhoz, hogy méltón kifejezhessem azon érzelmeket, melyek kebleinket feszítik. De törekvésem meg lesz jutalmazva, ha bár halvány vonásokban, csak megközelítőleg is sikerűit bemutatnom hálaérzetünket méltóságod iránt, ki dicső életének hajlott korában is, a helyett, hogy 109

Next

/
Oldalképek
Tartalom