Somogy megye múltjából 2011 - Levéltári Évkönyv 41. (Kaposvár, 2011)
Nagy-Tóth Mária: „Én szegény nyomorult Mocsolági István Kapos várban sötét tömlöcben hevert, nagy nyomorúságot szenvedő…" Adalékok a koraújkori rabtartás történetéhez
egészen egyszerű oka volt: a rabok váltságdíjaiból, az így megszerzett javak kótyavetyéli történő értékesítéséből mindkét fél jelentős jövedelemre tett szert. Források hiányában csak feltételezhetjük, hogy egy ilyen portya alkalmával vihette magával Batthyány Mocsolágit is, aki így kerülhetett török kézre,18 Fogságba esésének időpontja behatárolható: a török vonatkozású iratok, levelek viszonylag konkrét időponttal szolgálnak a fogságra nézve. A fizetési jegyzékek, konvenciók pedig azt mutatják, hogy Mocsolági fizetését folyamatosan kapta a Batthyány udvarban fogsága idején is19. A források vizsgálata során arra a következtetésre jutunk, hogy Mocsolágit 1647-ben fogta el a török és indultak meg a tárgyalások a két fél között a váltságdíját illetően. Az igazi nyereséget mindkét oldalon az alacsonyabb rangú végvári tisztek és közkatonák jelentették.20 Őket csak különleges esetekben szállították a két birodalom fővárosába, többnyire a szomszédos vilájetek és szandzsákok, illetve végvidéki főkapitányságok várainak börtöneibe kerültek.21 Ezért kerülhetett Mocsolági tizedes Kapos várába fogolyként. A Batthyány udvarban a katonák kiváltását, főleg az olyan szegényebb katonákét, mint Mocsolági, döntően a Batthyány-kincstár fedezte, de részt vállalt belőle a megyei szervezet, a városok és falvak lakossága, a végvári vitézek esetében a nemesek és az államhatalom is.22 Dobos Gábor hangsúlyozza, hogy a rabkiváltást nem az önzetlenség diktálta, hanem inkább a saját érdek, hiszen a katonaság a Batthyányak birtokait is védte, és ilyen formában szolgálatukkal „fizették vissza a kölcsönt.” Dobos számításai alapján a magyarországi végváriak közül 1644-1663 között 588-an estek fogságba.23 A török foglyok számának megállapítása nehezebb, mint például a Batthyány udvarban raboskodóké, mert csak a XYI. században írták össze őket rendszeresen, később csak darab papírokra, gazdasági számadások közé, kezeslevelekre írták fel a rabok neveit, ezek az iratok pedig keveredtek a börtönökről készített kimutatásokkal, a befolyt sarc mennyiségét rögzítő feljegyzésekkel stb.24 25 A Batthyány család missilisei között mindössze három olyan levelet találunk, melyet Kapos várának török fogságából írtak: mindet Mocsolági István írta. Feltételezhető, hogy nem csak ő raboskodott ott a Batthyány udvarból, de ilyen jellegű forrás csak tőle maradt fenn. A fogságba kerültek igyekeztek eltitkolni rangjukat, számlázásukat, hogy minél kevesebb váltságdíjat kérjenek értük. A sarc megállapítása előtt a fogva tartók kémek útján is tájékozódtak a foglyok és családjuk anyagi helyzetéről, majd a foglyok rangjának és vagyoni helyzetének ismeretében hosszas alkudozás után állapították meg a sarc összegét.2r>A felajánlott vagy ldkényszerített sarc összegét írásba foglalták, amely tartalmazta még a fizetés határidejét, a megállapodást igazoló rabtársak nevét és az úr egyéb feltételeit.26 Maga a sarc általában részben készpénzből (mindenekelőtt tallérból), részben lovakból, ökrökből és különféle portékákból (tiltott fegyverektől kezdve a szőnyegeken át egészen a kávéig és különféle használati tárgyakig) állt.27 A kötelezőlevél kiállítása után a rab írhatott hozzátartozóinak, hogy teremtsék elő a váltságdíjat. Gyakran őt engedték el, hogy összegyűjthesse akár koldulással is. Az ilyen rabot kolduló- vagy sarclevéllel látták el, amely megvédte a poitvázó csapatoktól, az elfogatástól, tehát egyfajta oltalomlevélként 18 Az általam vizsgált forrásokból (MOL, P. 1322. A Batthyány család körmendi központi igazgatósága, A földesúri famíliára, illetve az uradalmi alkalmazottakra vonatkozó iratok 1533-1941 (44-62. raktári sz.), mikrofilmen X 84 Körmendi központi igazgatóság (P 1322) 1530-1736.) nem derül ki, hogy pontosan, mikor vehetett részt Mocsolági török rajtaütésen. Neve egyszer tűnik fel egy ilyen portya alkalmával toborzott had névjegyzékén, és akkor is csak, mint „a seregből kimaradt” személy szerepel rajta, (lásd! Függelék 3.) 19 Lásd! 1. Függelék 20 Pálffy Géza: Rabkereskedelem és rabtartás Magyarországon. In. Fons. (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok). IV. évf. 1997. 1. (továbbiakban: Pálffy, 1997.b.) 24-25. p. 21 Uo. 25. p. 22 Dobos Gábor: Török-magyar rabok a nyugat-dunántúli végeken. In. Studium II. Acta Juvenum Universitatis Debreceniensis de Ludovico Kossuth Nominatae. Debrecen, 1971. (A Kossuth Lajos Tudományegyetem Tudományos Diákköreinek kiadványai V.) (a továbbiakban: Dobos, 1971.) 68-69. p. Dobos tanulmányában két csoportra osztotta a magyar rabokat: az egyikbe a városokból, falvakból elhurcolt emberek (akik saját magukat váltották meg), a másikba a katonák tartoztak. 23 Uo. 64. p. 24 Uo. 64. p. 25 Varga J. János: Rabtartás és rabkereskedelem a 16-17. századi Batthyány-nagybirtokon. In. Unger Mátyás Emlékkönyv [szerk. E. Kovács Péter, Kalmár János, V. Molnár László]. Bp., 1991. (a továbbiakban: Varga J., 1991.) 126-127. p. 26 Uo. 127.p . 27 Pálffy, 1991.1). 34. p. 19
