Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 40. (Kaposvár, 2010)

Gáspár Ferenc: A kaposvári közkórház történetének 1922-1930 közötti eseményei. (Egy döntési folyamat dokumentumai Kaposi Mór Oktató Kórház Bodosi Mihály Kórháztörténeti Gyűjteményében)

jóváhagyta a töruémjhatóság határozatát, azonban utasította a megyét, hogy az ügyet a legsürgő­sebben fejezze be, és legkésőbb junius elsejéig terjesszék fel. Ez az előzménye annak az értekezletnek, ami tegnap volt az alispán elnöklete alatt a megyehá­zán, és amelyen a kaposvári kórházra, a megye egész egészségügyére rendkívüli fontosságú döntés történt. Tallián Andor alispán megnyitója után hosszú vita indult meg az ügyről, melyben Szigethy Gy. Sándor, dr. Rusa Ernő, gróf Somssich László, dr. Nicsovics Sándor, dr. Gáspár Imre, Somssich Miklós, dr. Matolcsy Sándor vettek részt. A felszólalók mindegyike megegyezett abban, hogy a kórháznál valamit tenni kell, mert igy nem maradhat. Különösen Somssich László gróf és dr. Nicsovics Sándor keltek ki, hogy nincs vízöblítéses klozet, és egy valóságos uszodába gyűjtik össze afekáliákat, amely a város közepén bűzlik. Az újjáépítés megkezdésére dr. Matolcsy Sándor 25 milliárdos kölcsön felvételét javasolta. Lezárva a vitát, az alispán kijelentette, hogy részletes munkaprogram alapján fogják végrehaj­tani. Utasítja az államépítészeti hivatalt, hogy a legrövidebb idő alatt készítse el a részletes terveket, a költségvetést, hogy lássák, mik a legsürgősebbek, és mennyibe kerülnek. Minthogy az ügy sürgős, a terveknek és a költségvetésnek a pótállandóválasztmány ülése előtt készen kell lenni, hogy még a májusi közgyűlés letárgyalhassa - a közgyűlés után pedig deputációt küldenek a népjóléti miniszter­hez. Ha szükségesnek mutatkozik, a megye több milliárd kölcsönt is felvesz abban a reményben, hogy az állam is jelentős összeggel hozzájárul, azonban ez a hozzájárulás az ápolási dijak felemelésének engedélyezését nem jelentheti. ”28 Ebben a légkörben ült össze a májusi évnegyedes közgyűlés, amely a következő nagy jelen­tőségű határozatot hozta: „Sonwgyvármegye törvényhatósági bizottsága tudomásul veszi, hogy a 167/36.120/1925 kgy. sz. határozatával kiküldött adhoc. bizottság a kaposvári közkórházi bizottsággal együttes ülést tartott, s ott megállapította azon feltételeket, inelyek a közkórház modernizálására szükségesek. Egyben a törvényhatósági bizottság a kaposvári m. kir. államépítészeti hivatal által elkészített s alispán úr által beterjesztett „Hozzávetőleges Előméret költségvetés”-ben foglaltakat magáévá teszi, és elhatározza, hogy eme költségvetés értelmében 1. / A közkórház különböző épületeiben a beterjesztett költségvetés 1-6 tétele alattiak szerinti vízvezeték berendezést és csatornázást létesít 458.300.000 K. árban. 2. / 600 személy részére központi gőzüzemű főző és mosókonyhát létesít és személyzeti lakást / költségvetés 11. tétele:/ 6 milliárd árban. 3. / Szülészeti és nőgyógyászati 60 ágyas pavilion építését rendeli el /-.költségvetés 7. tétele alatt /2.700.000.000 K árban. 4. / Fertőző betegek pavillonjának emeletre való építését szemészeti osztály elhelyezése céljából /költségvetés 9. tétele/, tüdővészes pavillonnál új szárnyépület emelését /költségvetés 10. tétele/, régi kórház épület belső tatarozását, padlók létesítését /költségvetés 12. tétele/, felvételi épület emeletének átalakítását, irodahelyiségek létesítését /költségvetés 13. tétele/ rendeli el, összesen /435:800:600:180 millió/ 2.015 millió kor. árban. 5. /Kórház udvarán szénsalakos utaknak beton aljazatva kiskocka kővel való burkolását rendeli el /költségvetés 7. tétele/ összesen 195.000.000 Kor. árban. A szóban forgó munkák összes költsége tehát 11.368.300.000 Kor., a melyben az uj osztályok ingó felszerelése nem foglaltatik bent. Utasítjuk alispán urat, hogy ezen szükséges munkák elvégezhetése céljából megfelelő fedezetről gondoskodjék, illetve e tekintetben javaslatát megtenni szíveskedjék. Miután a vármegye és a közkórház a felmerülő kiadások fedezésére képtelen, e munkálatok elvégzése pedig most már elodázhatatlan, gondoskodjék alispán úr államsegély kieszközlése iránt is. Végül elhatározza a törvényhatósági bizottság, hogy semmiféle kulturális és jótékonysági célra bármely alapból nagyobb kiutalásokat nem eszközöl, míg ezen ügyet véglegesen nem rendezi. 28 Több milliárdos kölcsönnel újjá akarják építeni a kórházat Új-Somogy, 1926. ápr. 29. Hasonló tartalmú a Somogyi Újság ápr. 30-ai tudósítása is „11 milliárdos építkezés indul meg a kórháznál” címmel. 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom