Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 40. (Kaposvár, 2010)
Gáspár Ferenc: A kaposvári közkórház történetének 1922-1930 közötti eseményei. (Egy döntési folyamat dokumentumai Kaposi Mór Oktató Kórház Bodosi Mihály Kórháztörténeti Gyűjteményében)
és laboratóriummal kiegészítve, mindinkább előtérbe nyomul, ami a rationalis gyógyításnak egyik igen nevezetes lépése, annak ellenére, hogy tulajdonképpen nem megtakarítást, de bizonyos fokú költségtöbbletet jelent az érintett kórházak évi budgetjében.”24 Szigethy jól tudta, nagyarányú beruházásra az adott pénzügyi-gazdasági viszonyok között gondolni sem lehet, ezért az önállósulás feltételeként meghatározott új osztály felépítése számára teljességgel lehetetlennek tűnt. Megkönnyebbülve vélhette: ezzel legalább ez az ügy lecsengett. Gondja így is maradt temérdek. Folyamatosan feloldhatatlannak tűnő ellentmondások között kellett őrlődnie. Egyrészről a hatalmas beruházás iránti igény, másrészről a napi működtetés filléres gondjai, a túlélés biztosítása nyomasztották. Álljon itt két rövid dokumentumrészlet, amely rávilágít a kilátástalan helyzetre: „Nagyságos Alispán Úr! [... ] tnennyiveljobban meg tudnánk felelni a mindig hangoztatott legnagyobb takarékosság megtartásának, ha szükséges beszerzéseinket akkor tudnák megtenni, amikor az a leggazdaságosabbnak mutatkozik. Ha volna pénzünk, hogy csak a mostani lehetőséget említsem, az eddigi 17-18 fillér helyett 12, sőt 10fillérért tudnánk tojást beszerezni s nagyobb mennyiségű tojást raktározni, arra az időre, amikor a tojás ára természetszerűleg felmegy, - mert pénzünk nincs, s mert Nagyságod hivatkozott rendeletében kijelenti, hogy ellátmányt utalványozni nem fog, mert az alapnak pénze nincs, - ezt meg nem tehetem. Nem tudom a favágók megszolgált munkabérét fizetni, és a hónap vége felé járván, aggódom most már azon, ki tudjuk-e fizetni 1. -én az orvosokat, tisztviselőket, alkalmazottakat.” „Tiszteletteljelentem, hogy a vezetésem alatt levő kórház orvosainak, tisztviselőinek és más alkalmazottainak a folyó évi május havi illetményeit, amennyiben addig ellátmányt nem kapunk, kifizetni nem tudom. Kérem Nagyságodat ennek kifizetésére és a nélkülözhetetlenül szükséges élelmi és egyéb cikkek megvásárlására május 1-ig legalább 15.000 pengőt kiutalni legyen szíves.”25 Országosan is hasonló volt a helyzet, amit jól érzékeltet a népjóléti és munkaügyi miniszter „valamennyi köz- és nyilv. jellegű kórház igazgatójának” szóló bizalmas utasítása: ,Az ország jelenlegi nehéz gazdasági helyzete az államháztartás ügyvitelének a legnagyobb gondossággal párosult legszigorúbb takarékosságát követeli, és hazafias kötelességévé teszi az ország minden közegének, hogy a kormányzat munkáját a jelenlegi súlyos pénzügyi viszonyok közepette a legodaadóbb munkássággal és legéberebb gondossággal támogassa. Az államháztartás egyensúlya a jelenlegi viszonyok között egyrészt nem engedi meg, hogy a különböző adónemek továbbra is emeltessenek, s megtiltja, hogy az adófizető polgárok terhei továbbra is fokoztassanak, másrészt viszont a kiadások legszigorúbb mérséklését is megköveteli. Ezen pénzügyi helyzet folytán a nyilvános betegápolási költségek fedezetéül rendelkezésemre bocsátott hitelek is szűkösebb pénzügyi keretek közé kerültek, szükségképpen, melyek szigorúan betartandók, minthogy azokat semmi körülmények között nem áll módomban túllépni. Mikor tehát a vezetése alatt álló kórház 1930. évi napi ápolási diját megállapitottam, egyúttal az államkincstár, illetve a nyilvános betegápolási és állami gyermekgondozási pótadó terhére ápolt betegek ápolási költségeinek fedezésére általam kiutalandó, évi ellátmány szerű összegeket számszerűleg közöltem, és egyben meghatároztam azokat a pénzügyi kereteket is, melyek között a kórház a nyilvános betegápolási költségek terhére az arra igényjogosult szegénysorsu betegeket ápolhatja, és amelyeken túl az államkincstárnak és nyilvános betegápolásnak nem áll módjában gondoskodni, hanem minden többletet a kórházfenntartóra hárít azzal a meghagyással, hogy a kórház ügyvitelét felelőség terhe mellett szigorúan ellenőrizze. Tudatában vagyok annak, és Igazgató urat nyomatékosan figyelmeztetem, hogy a jelzett keretek a kórház ügyvitelében teljes szigort és a legnagyobb fokú körültekintéssel párosult gondosságot igénylik. Felhívom tehát Igazgató urat, hogy a jelzett keretek betartása céljából mindenek előtt a nyilvános betegápolás terhére eső betegek kórházi felvételénél, ápolási tartamánál és elbocsátásánál a leggondosabbanjárjon el, a legnagyobb szigort alkalmazza: kórházi ápolásban csak olyan beteg részesüljön, akinek betegsége, illetve orvosi ellátása feltétlenül kórházi ápolást igényel, s csak olyan időtartam alatt ápoltassék a kórházban, aineddig állapota azt feltétlenül megkívánja. A nem feltétlenül kórházi 24 Az 1. sz. alatt hivatkozott közlemény. 789. p. Grósz Emil (1865-1941) szemész, egyetemi tanár, trachomaügyi kormánybiztos az Orvosképzési Bizottság elnöke, az Orvosképzés folyóirat szerkesztője volt. 25 Keltük: 1928. márc. 19. és ápr. 18. BMKGy. 1920-1930 közötti iratok. 32. d. 67
