Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 40. (Kaposvár, 2010)
Gőzsy Zoltán: Mezővárosi közigazgatás és igazságszolgáltatás a 18. századi Somogy megyében Szigetvár példáján
alkotó nemzetiségek paritásos és konszenzusos alapon jelentek meg benne. A magisztrátus azonban a mindennapok irányításán túlmutató, stratégiai tevékenységet nem vállalt, azt kevéssé tekintette feladatának. Azt tapasztaljuk, hogy a század második felében a város nem volt képes a fejlődését előmozdítandó struktúraváltásra vagy valamiféle program megfogalmazására. Ehhez hozzájárult, hogy a város birtokosai részéről sem történt ez meg, nem találkozunk gazdaságélénkítő birtokpolitikával. Szigetváron nem jött létre kooperáció a birtokos és a város között, az alapvető kérdésekben sem tapasztalhatunk konszenzust. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a két fél egészen másként képzelte státuszát és feladatát. A város egyáltalán nem volt hajlandó elfogadni a birtokostól függő helyzetét, annak ellenére, hogy az 1749-et megelőző, kamarai időszakban is úrbéres helyzetben volt. Éppen a polemikus viszony indított el egyfajta stratégiai gondolkodást a magisztrátusnál, azaz az önvédelmi szempontból kezdtek intenzívebb és komplexebb tevékenységbe, és kezdték a köz- igazgatási funkciókat differenciáltabban és tudatosabban értelmezni, kezelni. Ebben az időszakban intenzívebbé vált a bírók közigazgatási és igazságszolgáltatási munkája is. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy Szigetvár magisztrátusa és a városi elit egészen rosszul mérte fel a lehetőségeit, és egyáltalán nem megfelelő modellt választottak az elmérgesedett úrbéres helyzet megoldására. Az általuk favorizált példa az 1790-es években Pécs lett, amely azonban egészen más gazdasági és funkcionális kondíciókkal rendelkezett. A város igen leegyszerűsített válasza az volt az újabb kihívásokra, hogy mindenáron meg akart szabadulni az úrbéres kötöttségei alól, és Pécshez hasonlóan szabad királyi városi rangot kért magának. Céljuk az akkori státuszukból való kiemelkedés, kivétel ( exemptio) volt, ami mellett ott szerepelt még az eliberatio, azaz a ki-, illetve megszabadulás kifejezés is. Egy olyan megoldástól várta tehát a város a javulást, ami egyáltalán nem volt reális. A magisztrátus idejét és energiáit azonban jelentős mértékben lekötötték az úrbéres küzdelmek, melyek során a kitűzött „szabadságcélok” olyan szempontot jelentettek a lakosság számára, amelyek mellett háttérbe szorultak a magisztrátus feladatait korábban dominánsan kitevő belső ügyek. És miközben a magisztrátus perspektívái a birtokos, illetve a megyei és országos fórumok felé fordultak, a város helyzete, gazdálkodása stagnált, kevéssé fejlődött, miközben más dunántúli települések jó érzékkel kapcsolódtak az 1790-es évek konjunkturális tendenciáihoz.
