Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 40. (Kaposvár, 2010)
Válogatás a 2009. évi Somogyi Levéltári Nap előadásaiból - Tánczos-Szabó Ágota: "Baja város szép helyen van". Egy dél-alföldi város idegenforgalmi hivatalának működése a két világháború között
A hivatal a városi székházban működött, személyzete egy igazgatóból és egy fő gépíróból állt. Munkájában támogatta egy hetente ülésező, tíztagú propagandabizottság. Ténylegesen persze továbbra is a polgármester elképzelései határozták meg az idegenforgalom fő irányvonalát, a költségtakarékosság jegyében. A város első embere, Vojnits/Borbíró Ferenc 1934-ben így írt a Vidéld Városok Idegenforgalmi Központja igazgatóságának: „Bár elvitathatatlan tény, hogy Baja Víziváros természeti adottságainál fogva predestinálva van nyaralóhellyé lenni, mégis ez idő szerint még mint ilyet propagálni a külföldiek számára, korainak tartjuk. Főleg emiatt, de költségvetési fedezet hiánya miatt is nem helyezhettünk súlyt a tervezett idegen nyelvű füzetekbeni szereplésünkre. Tudni kell ugyanis, hogy háztartási költségvetésünkbe kimondottan idegenforgalmi célokra fedezet még egyszer sem volt beállítható. A folyó évben sincs, sőt a közeljövőben sem számíthatunk rá. De hogy is gondoljon ilyesmire a törvényhatóságok Benjáminja, amikor Szeged város költségvetésében is mindössze 2500 P előirányzatot hagyott meg a belügyi kormányzat idegenforgalmi célokra. ” Itt kell megemlítenünk, hogy a hivatal bevételei többnyire önkéntes adományokból, valamint a hivatal által szervezett rendezvények tiszta jövedelmeiből adódtak össze. A polgármester egy évvel később a Magyar Városok Országos Kongresszusa Igazgatóságának felvetésére, miszerint a városok rendezzenek ünnepi hetet, így reagált: „Igazi és komoly idegenforgalmi attrakcióként csaknem szükségtelen is Baján a nyári szabad fürdőzés, strandolás, idegpihentető üdülés valóban olcsó kényelmességein kívül mást állandósítani. Ünnepi hetet nem is terveztünk, hamarosan nem is szándékozunk rendezni. Nagy költséggel jár, tapasztalat szerint pedig majdnem mindig ráfizetéssel zárul. Előbbire nincs hitelünk, utóbbit pedig városunk büdgéje nem bírja el. ” Az idegenforgalmi hivatal működését tehát igen jelentősen behatárolták a város anyagi lehetőségei. A jogász végzettségű hivatalvezető, Madarász Lajos, aljegyzőként dolgozott a városnál, lelkes lokálpatrióta volt, aki Baja idegenforgalmának fejlődését, ahogy ő fogalmazott, „nemcsak hivatal- szérűén, de hivatásszerűen” fogta fel. Feladata nem volt könnyű, hiszen Bács-Bodrog vármegyében nyaralási szempontból számba vehető község kevés volt ekkor, és ezek egyike sem rendelkezett alkalmas vendéglátóhelyekkel, turisztikai látványosságokkal, kulturális attrakciókkal, de még megfelelő, kellemes klímával sem. „Köztudomású... - írja Madarász —, hogy csonka Bácskában - habár szerény keretekben - mégis egyedüli kultúrgócpont Baja vízi város. Az alföld portengerében, a forró nyári nap hevében tikkadó falusi lakosság, különösképpen annak intelligenciája vágyakozik Bajára felfrissülés és kultúrszükségleteinek kielégítése végett is.” Hogy az említett vágyakozás kielégülést nyerhessen, illetve a fővárosi nyaralóközönség Bajára csábítása érdekében, a város egyik idegenforgalmi szempontból is igen fontos problémáját kellett volna megoldani: a vonatközlekedést. Az utazási idő lecsökkentése új szárnyvonal megnyitásával, vagy a menetidő csökkentésével valósulhatott volna meg. Előbbi esetben az évek óta tervezett Baja-Kecel vasútvonal hat Dél-Pest megyei nagyközséget is be tudott volna kapcsolni az ország vérkeringésébe, amelyek ekkor még minden vasúti és hajóközlekedést nélkülöztek. A másik megoldás pedig a balatoni fürdőjáratok mintájára „sűrű, gyors és olcsó fürdővonatjáratok létesítése" lett volna, ezek „hivatottak és képesek városunk idegenforgalmán lendíteni” - írja Madarász. A tárgyalt időszakban sajnos a fenti tervek közül egyik sem valósult meg, sőt úgy tűnik, a hivatalvezető állandó csatározást folytatott a vasúti társasággal hol a kedvezmények, hol a menetrend, hol pedig a filléres gyorsok ügyében. Ez utóbbiakat ugyanis a város több ízben is a fürdőidény elmúltával kapta meg, s mivel szeptember-októberben a Bajára látogatók nemigen kívánkoztak a Sugovica habjaiba, más elfoglaltságokat kellett számukra kitalálni. A bajai idegenforgalom szintén jelentős problémája a vendégek elhelyezése volt. A város két szállodával bírt ugyan (Nemzeti és Központi Szálloda), ezekben azonban a szobaszám kevés (összesen 100 főnyi), az ellátás pedig nem a legmagasabb színvonalú volt. Jól illusztrálja ezt a hivatalvezető és a Királyi Magyar Automobil Club vezetőségének levélváltása. A „Club” a legvagyonosabb kategóriába tartozó utasközönség számára keresett vidéki kikapcsolódási lehetőségeket, amelyre Madarász a következőkben reagált: „Az ilyen utasnak megfelelő szállodai elhelyezés nem áll rendelkezésre, de a vidék kies fekvésű és üdítő hatású!” Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy hat kiváló autóút vezet a városba. A kapcsolatfelvétel végül is sikeresnek mondható, mivel 1936-ban egy német automobil klub vezető férfijai (köztük előkelőségek és világhírű versenyzők) érkeztek magyarországi tanulmány268
