Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 40. (Kaposvár, 2010)
Szőllősy Ferenc: Visszapillantó tükör (bevezetőt és jegyzeteket írta, a szöveggondozást végezte: Csóti Csaba, a kéziratot átírta: Domokosné Szalai Zsuzsanna)
gazdaügyek miniszterévé Sokorópátkai Szabó Istvánt szemelte ki. Nagyatádi Szabó István a döntés szentesítésére ekkor július 18-ára összehívta Kaposvárra a somogyvármegyei kisgazda képviselőket a szükségesnek látszó lépések megtételére, illetve azok megbeszélésére. Az összejövetel színhelye a kaposvári Kisgazda és Kisiparos Takarékpénztár Turul (ma Béke) szállóbeli helyisége volt. A megbeszélés délelőtt kezdődött, de jócskán elhúzódott és csak késő este ért véget, amikor sem Pákozdy András tabi, sem Madarász Zsigmond marcali kerületi képviselőnek nem volt reggelig vonata. Autóbuszról és autóról persze akkor még szó sem volt, tehát a Turul szálló tulajdonosa, a Kisgazda és Kisiparos Takarékpénztár szobát nyittatott a két képviselőnek. A két képviselő nem a szobába ment fel, mert még tartotta Madarász Zsiga nemeskisfaludi kisüsti szilvóriumából és Pákozdy András kőröshegyi rizlingjéből, hanem levonultak a Turul-pincébe s ott poharazgatás közben lassan ballagott az idő. Beszélgettek, politizálgattak, majd kellő atmoszféra után rágyújtottak a nótára, a sörtehajú, fekete fizimiskájú Pákozdy kezdte boron kiművelt basszus hangján, míg csöndesebb, sunnyogó Madarász csak bele-belekurjantgatott vékony hangján, amely a szilvóriumra emlékeztetett. Közben még fel is kacarászott, amikor új nótába fogtak. így ment bizony ez hajnalig. Aztán mikor megelégelték, kiléptek a hajnali hűvösségbe, mindkettőjüket megcsapta a szesz ereje, így történhetett, hogy a János (ma Dózsa György) utca helyett a Kossuth tér felé indultak el bandukolva, dudorászva.- Te, Zsiga - bizonytalankodott Pákozdy -, jó felé megyünk az állomásra?- Bízd csak rám, Andris, emeletes házak során megyünk. - És nevetve belekezdett. - Megy a vonat, megy a vonat. Andris megnyugodott. - Igazad van, Zsiga. - Összekarolva botorkáltak. - Ismered azt a gyönyörűséges nótát, Zsiga, hogy aszongya: Ellőtték a jobb karomat, folyik piros vérem?... - Tántorogva lépegettek a gyalogjárón, egymást támogatták és felverték az egész utcát, Zsiga kuncogva, Andris meg úgy kieresztette a hangot, hogy minden ablak kinyílt, de amikor meglátták a nyakban könnyedén szíjon fityegő demizsont, a legtöbb helyen szó nélkül bezárkóztak s csak úgy befelé mormolták: „Részeg disznók.” Andris szünet nélkül bömbölt és amikor odaért, hogy „sebeimet”, a második szótagba adta bele bődülő hangját, valahogy így: „se-beimet.” Bizonytalanul kopottak a csizmák, egyszeriben szűknek bizonyult a járda. így értek el a vasútállomás helyett a Kossuth térre. Akkor még megvolt a plébániatemplom előtt végighúzódó vadgesztenyesor, a templom felől meg a téglafal, hát leültek a téglára és bambán pislogtak körül. Itt bizony nincsen semmiféle vasútállomás! Mintha a szél fújta volna el. A tér kihalt, teremtett lélek se közel, se távol. Mit lehet ilyenkor tenni?! Jót húzni a bütykösből, ha vasútállomás nincs is, a vonat úgyis nemsokára indul. De bizony hasztalan nézelődtek körül, vonatnak se híre, se hamva nem volt. Madarász Zsigában pislogott valami. Megpillantotta a városháza kivilágított toronyóráját. Menten Pákozdy Andráshoz fordult.- Andris, mondd csak, hukk, az ott, a torony iránt, a nap már, vagy még a hold?... Hukk... Andris tágra meresztette szemét. Úgy bámult az órára. „Olyasféle mintha még a hold lenne”, morfondírozott. Falusi ember lévén, mégsem mert volna megesküdni rá. Mintha a hold képe nem ilyenforma lenne Kőröshegyen. Alapos szemlélődés után ki is bökte:- Arossebb se tudja... Hukk... Nemigazodokén márki... Hukk... - Aztán felvidult az arca. - De hiszen nem vagyok én idevalósi... Hukk Ebben aztán mindketten megnyugodtak. Mert hát ki is ismerné ki? Ha már nem idevalósiak!... „Bandi" Nagybarcsay Barcsay Ákos, Somogy vármegye főispánja, nem biztosított nyugodt emésztést nemesdédi Septhaich Pálnak, Somogy vármegye alispánjának. A két vezető ember közül az erdélyi fejedelmi családból származott Barcsay Ákos volt a liberálisabb, a somogyi nemesivadék Stephaich pedig a konzervatívabb, noha a fordítottja lett volna a helyénvalóbb. Marták, fúrták egymást, különösen erőteljesen az 1939-es országgyűlési képviselő-választások után, amikor az ellentétek nyíltan is ki156
