Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 40. (Kaposvár, 2010)
Szőllősy Ferenc: Visszapillantó tükör (bevezetőt és jegyzeteket írta, a szöveggondozást végezte: Csóti Csaba, a kéziratot átírta: Domokosné Szalai Zsuzsanna)
Kaposvár rendezett tanácsú város pótköltségvetése Újév napján került nyilvánosságra 56.590 pengő kiadás előirányzásával. Ebből a Kossuth-tér rendezésére 1.000, a megyei útépítésre 11.350, a katonazenekar dotációjára 1.000, mintaműhely felállítására 4.000, zsír-márkázógépre 2.786, a Kecel- hegyi kilátó építésére 488 pengő volt előirányozva. Dr. ifj. Kovács József városi tiszti főügyész betegségére való tekintettel nyugdíjba ment s a megüresedett állásra dr. Keresztury Lajos, dr. Szilli Gyula, dr. Szűcs Rezső és dr. Hegedűs János pályázatát rebesgették. A nagyvilágban ekkor már folyt az olasz-abesszíniai háború, de Mussolini még a Népszövetség állásfoglalását várva nem harcolt teljes erővel. Újév napján tisztelgett a város közönsége dr. Kaposváry György polgármester előtt, aki ekkor ezt a kijelentést tette:- Csak boldog városnak tudok boldog polgármestere lenni. Dr. Merényi Oszkár felsőkereskedelmi iskolai tanár országos jelentőségű leleteket talált. Niklán kutatva rálelt Berzsenyi Dániel költő 50 darabból álló könyveire és néhány, addig ismeretlen kéziratára. A lengyeltóti választókerületben petícióhoz gyűjtötték az adatokat, ami aztán rendkívül érdekes következménnyel járt. Nagy hirtelen lemondott mandátumáról dr. Temple Rezső fővárosi ügyvéd, a kerület nemzetgyűlési képviselője. A petíció mögött Vargha Béla balatonboglári plébános és a választáson kisebbségben maradt Gaál Olivér, az országos hírű politikus, Gaál Gaszton földbirtokos fia állt. A petíció során megalakult bizottságnak már nem sok dolga akadt, mert dr. Temple - amint említettem - lemondott mandátumáról, így a bizottság az új választás határnapjául 1935. december 31-ét tűzte ki. Nagy korteskedés indult pro és kontra, s amikor 1936. Újév napján kihirdették a választás eredményét, az a kormánypárt minden erejének latbavetése után is a következő szenzációs eredményt szülte: Gaál Olivér (Független Kisgazdapárt) 4875, dr. Temple Rezső (Kormánypárt) 4000 szavazat, így a kerület megválasztott képviselője Gaál Olivér lett 875 szótöbbséggel. Jókor zajlott le a képviselő-választás, mert másnap példátlan erejű, hatalmas vihar zúdult Somogy megyére. Egyszerre megbénult a közúti, de még a vasúti közlekedés is, megszakadt Kaposvárnak Máza-Szászvárral az áramszolgáltatása, így a megye, de elsősorban Kaposvár elszakadt a külvilágtól, még a telefonösszeköttetés sem működött. Szerencséjére a városnak, ilyen esetekre is igen előrelátó volt dr. Kaposváry György, mert a kaposvári cukorgyárral olyan szerződést kötött, hogy szükség esetén a cukorgyári erőmű látja el árammal a várost. Percek alatt átkapcsolták a vezetéket és egészen március 6-ig a cukorgyár szolgáltatta az áramot Máza-Szászvár helyett. Még most utólag is rossz rágondolni, mi lett volna Kaposvárral, ha polgármestere nem olyan előrelátó. Újév napján a város a volt frontharcosok között közel 1500 pengő értékű élelmet és ruhaneműt osztott ki. (Tájékoztatásul közlöm, hogy egy munkás férfiöltöny 14, 1 kg zsír 1 pengőbe került.) Újévhez tartozik az a sporthír is, hogy Eszes László országos ifjúsági bajnok lett. Kaposvár középkori várának nemrégiben feltárt várromjait a Műemlékek Országos Bizottságának tervei alapján készítik el, illetve restaurálják. A város vezetősége elhatározta, hogy baromfikeltető központot állítanak fel Kaposváron. Helyéül jobb híján a városháza alagsorát jelölték ki. A kereskedők sem voltak tétlenek és egyöntetűen elhatározták, hogy január 13-január 23-ika között megtartják a téli kereskedői vásárt 10-40 %-os árleszállítással. A megye közönségét érdekelhette az a hír, hogy Mayer János volt miniszter, a barcsi kerület képviselője, bejelentette, hogy a megye közönségéhez kíván szólni. Megérkezett a megye székhelyére az országzászló és városzászló mintája. (Megjegyzem, az országzászló stílszerű elgondolásban a Városi Színház parkjában meg is valósult, de a városzászló soha.) A képzőművészet körébe tartozik az a január 14-ilá hír is, hogy Leszkovszky György befejezte a belvárosi plébániatemplom restaurálását. És még egy esemény január 15-ről: a város elhatározta, hogy szobrot emeltet az új polgári fiúiskola névadójának, Berzsenyi Dániel költőnek, megyénk volt lakójának, az új iskola előtti parkban. Az új idők hírnökeként terjedt el a hír január 17-én, hogy a pécsi bányászok többsége, 436 bányász, bérsztrájkba lépett. 147