Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 40. (Kaposvár, 2010)
Szőllősy Ferenc: Visszapillantó tükör (bevezetőt és jegyzeteket írta, a szöveggondozást végezte: Csóti Csaba, a kéziratot átírta: Domokosné Szalai Zsuzsanna)
Az utolsó hűbériség Kevesen tudják, hogy Somogy megyében szűnt meg az országban, sőt egész Európában az utolsó hűbériség, a középkornak ez az általános életformája, mondhatni uralkodó életalakja. De hadd nézzük is csak közelebbről a hűbérességnek ezt a középkori maradékát. A lexikon szerint a hűbériség, latinul feudalizmus, az európai társadalom és államszervezet sajátos középkori alakja. Röviden a törzsek állandó letelepedésével kezdett fejlődni, sőt kifejlődni, jogilag a hűbéres és hűbérik közti jogviszonyon épült fel. Azt, aki magát hűbéresnek bekommen- dálta, hűbéresnek (vasallus) nevezték s aki elfogadta a kommendációt, hűbérúr (senior) volt a neve. A kétoldali szerződés szerint a hűbéres meghatározott szolgálatokkal tartozott urának, ez viszont hűbéresét védelmezte és földbirtokkal jutalmazta szolgálataiért. A hűbéres által megmunkált föld a hűbérúr tulajdona maradt, a hűbérest csupán a haszonélvezeti jog illette meg. A hűbéri birtok azonban örökölhető volt, de rajta az igazságszolgáltatást és pénzügyi felségjogot a hűbérúr gyakorolta. Magyarországon a hűbériség közjogi vonatkozásban alig volt ismeretes. A Szent Korona tana megóvta a hűbériség Nyugat-Európa formájú kifejlődését, mely szerint a királyi hatalom jogait az egész országra kiterjedően megóvta a Szent Korona, aminek következtében minden közhatalmi jog a királyt és nemzetet együttesen képviselő a Szent Koronánál van. Ennek ellenére természetesen kialakultak kisebb hűbéri birtokok, még pedig a rosszabb alakjukban, melyekben a hűbéresek már jobbágyoknak számítottak. Ilyen magyar módi hűbéri birtok alakult ki a Festetichek somogyi húszezer holdas birtokán is a Zselicségen Szentlukafa, Nagytótváros, Gálosfa, Gyarmat és Hajmás térségében. Ez a húszezer hold eredetileg főként erdőségből állott, amelyben olyan települések is voltak, mint Szentlukafa, a középkorban igen jelentős és sűrűn lakott helység, aztán Nagytótváros, amelynek helyén már a neve után ítélve is a középkorban valóságos város állott. Az itt elterülő birtok megélhetését főként az erőgazdálkodás nyújtotta, de kifejlett ipara is volt az önellátás keretén belül, melynek alapja a kettős természeti adomány volt: egyrészt az a szénvagyon, melyet külszíni fejtéssel az ipar részére kibányásztak, másrészt az a meleg gyógyvíz, melyet Ids mélységből hoztak felszínre s gyógyvízként árusítottak az egész Dunántúlon. így aztán jól megélt az egész környék lakossága, mely szolgálta és fizette a robotot a földesúr Festeticheknek szinte évszázadokon át. Viszonylag jómód jellemezte a birtok lakosságát, mert ha nem is csurrant, de cseppent részére, amit bizonyít az is, hogy a mai szóhasználattal jelzett „somogyi Svájc” központjában, Gálosfán, a Festetichek a templom részére egy középkori híres festő olajfestményét szerezték be, amely talán ma is díszíti az oltárt. Az első világháború utánig élték is az érintett községek a hűbériség életét. A világháború után azonban a kiskorú gróf Festetich Ernő és kiskorú Festetich Izabella grófnő tulajdonába került a birtok, akik változtattak az addigi életformán és a hűbéresekkel kötött szerződéseket eltörölve, azokat szabaddá tették. így az ő nevükhöz fűződik az utolsó hűbériség megszűnése, mert 1934-ben véglegesen eltörölték a jobbágyi kötelezettségeket, felszabadították a jobbágyokat és az addig általuk művelt birtokrészeket a hűbéres jobbágyoknak adták át. így aztán 1934-ben négyszögölenként 10 fillérért birtokukba ment a volt jobbágyoknak az általuk addig megművelt föld. Ezzel együtt megszűnt mindenféle robot, amit természetben és munkában a földesuraknak teljesíteni tartoztak. Ezzel aztán meg is szűnt az utolsó hűbéresség is az országban. Valójában majdnem képletes jelentősége volt ekkor már, mert például abban a Nagytótvárosban, amelynek a helyén a középkorban állott a kettős város, Kistótváros és Nagytótváros, és a két helységben jelentős iparosság és kereskedő réteg élt és természetesen komoly városi élet is folyt, az 1934. évi összeírás csak 6 házat talált. A Stephaich-korszak Amint már említettem, 1928. november 8-án vitéz Keresztes-Fischer Ferenc főispán elnöklése mellett Somogy vármegye törvényhatósági bizottsága egyhangú lelkesedéssel Stephaich Pál kaposvári járási főszolgabírót választotta meg Somogy vármegye alispánjává. Ezzel kezdetét vette az úgynevezett Stephaich-korszak, amely bizony sok mindent átvészelt és csak 17 év múltán 1945. tavaszán múlt ki. 127
