Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 40. (Kaposvár, 2010)
Szőllősy Ferenc: Visszapillantó tükör (bevezetőt és jegyzeteket írta, a szöveggondozást végezte: Csóti Csaba, a kéziratot átírta: Domokosné Szalai Zsuzsanna)
Meg a honi katonakeservek sírtak volt katonák ajkán: Édesanyám, ha bemegy, édesanyám, ha bemegy Egerbe, A kaszárnya ablakán, a kaszárnya ablakán nézzen be... S felzúgott a hazulról szóló honi keserv is: A faluban nincs több leány, csak kettő, csak kettő, Az egyiket elszerette a jegyző, a jegyző... Felhőtlen volt az ég, csillagok milliói mosolyogva pislogtak a jókedvű emberekre, az egész világra. Szerelmes párok andalogtak összebújva a Sétatér kanyargós útjain és heverésztek a Honvéd tér magasra nőtt füvében. Az egész város elégedetten kérődzött. És kelet felől vörösen izzani kezdett az ég alja. Először csak egy helyen, mint mikor a hold kél vörösen, aztán szétterült a vörösség és lángok csaptak föl belőle.- Tűz van! Tűz van! A tűzoltó toronyból hasított bele a város esti sötétjébe, mint éles kés a puha vajba, felharsant a trombitajel hamarost, majd megkondult a belvárosi plébániatemplom öreg harangja, mely pár évvel később Galíciában mennydörögte a halált, most sután, féloldalasán kongott és végigremegett a városon a bizonyosság:- Kaposszentjakab ég! Ég az egész falu!- Isten bizony, ég egész Szentjakab! - kiáltotta le az őrtoronyból az ügyeletes tűzoltó. S ezzel megszületett a máig is fennmaradt mondás, amit családi perpatvarkor vágtak egymás fejéhez: „Isten bizony, tűz van Szentjakabon.” Égyszerre megbolydult a tűzoltóság, a minaret alatt nagy lett a sürgés-forgás, kocsik, szivaty- tyúk, lajtok, létrák, tömlők mozdultak fürge ujjak alatt, pattogó parancsok hangzottak el Wehofszky Béla parancsnok ajkáról s rövid idő múltán riasztó trombitajelzés közben vágtattak a Pécsi utcán (ma Vöröshadsereg útja) Kaposszentjakab felé. Berobogtak a környező községek tűzoltói is, egyik korábban, másik későbben, dübörögtek lajtos paripáikkal Toponár, Szentbalázs, Taszár, Baté, de még Dombóvárról is a tűzoltók. S a látvány, ami elébük tárult? A dombok alján félkörben elhúzódó községben lángolt fel a tűz először s a keleti szél sorra lobbantotta lángra a zsupptetős házakat, a szénával telt fészereket, a fából tákolt ólakat, a kicsépelt szalmakazlakat, pillanatok alatt izzott, égett, parázslott már a falu keleti fele, a lángok vörös nyelvei az eget csapkodták, pernye szállt mindenre, fára és földre, mint az elmúlás borító gyászfátyola, a tűzzé vált ég alatt jajveszékelt az ember Ids vagyonkájának pusztulása láttán, a tűzhalálban sírt, visított, könyörgött száz és száz állat, perzselt hús szaga terjengett, mert a sok állat szénné égve utolsó rúgásokkal terült el a megforrósodott földön... Valóban infernális látvány volt s a vörös ég alján egész Kaposvárig szállongtak a tűzcsóvák. És ott álltak az önkéntes tűzoltók az elszabadult pokol bejáratánál. Azon tanakodtak, egyáltalán érdemes-e itt, most tűzoltást megkísérelni? Sírt, jajgatott az egész falu, apró gyermekek visongva rohantak végig a falun s akik még élnek, ma is borzadva emlékeznek erre az estére, öregek mentették puszta életüket s mit is tehettek mást a tűzoltók a lángtengerrel szemben, mint igyekeztek a tűz tovaterjedését megakadályozni - hiába. Éjfélre megfordult a széljárás, amely lelohasztotta a tüzet, de addigra elvégezte munkáját és már izzó zsarátnokká vált a falu háromnegyede. A biztosítók szerint szándékosság volt a tűz keletkezésében és hogy pár gazda hozzájuthasson a biztosítási összeghez, földönfutóvá vált jóformán az egész falu. Talán ma még élnek olyan öregek, akik gyerkőc korukban látták Kaposszentjakab pusztulását. Hatvan évvel ezelőtt. 123
