Somogy megye múltjából 2008 - Levéltári Évkönyv 39. (Kaposvár, 2009)
Kálmán Zsolt: Somogy vármegye rendvédelme a török kiűzésétől a Magyar Királyi Csendőrség megszervezéséig
Marcali Marcali Lengyeltóti Vörs Marcali Nemesvid Csurgó Csurgó Berzence Segesd Belezna Szigetvár Szigetvár Barcs Lakócsa Szigetvár Németiad Nagyatád Nagyatád Nagybajom Agarév Babócsa A diszlokációt áttekintve megállapítható, hogy a zsandársági szervek csak részben igazodtak a megyefőnöki javaslathoz, A csapatparancsnokságok vezetését a hadnagyok végezték, a járási székhelyeken egy-egy szakasz, azokon belül pedig 4-4 őrs tevékenykedett. Az őrsökön 8-8 fő teljesített szolgálatot. A szárnyat - azaz a vármegyét felügyelő zsandárságot - 1852 februárjáig Bukovsky csendőrkapitány, azt követően pedig Rupstein lovaskapitány irányította.33 34 35 Bár a zsandárság a hadsereg részét képezte, nem látott el honvédelmi feladatokat. Tevékenységi köre a közrend fenntartására és - felállításakor döntően — a birodalmi hatalom biztosítására terjedt ki. A rendfenntartó munkában, tekintettel hely- és személyismeretükre, a vármegyei pandúrokat igyekeztek bevonni, eleinte együttes szolgálatellátással. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy - láttuk - ezek a pandúrok a szabadságharc alatt a reguláris és népfelkelő csapatokkal együttműködve vették fel alig egy évvel korábban a harcot a császári csapatokkal szemben. Ezért tulajdonképpen az új testület bizalmatlanul tekintett rájuk. Ugyanakkor birtokában voltak azonban annak a tudásnak, mellyel az idegen területről Somogyországba vezényelt zsandárok nem rendelkeztek. A pandúri állományt - figyelemmel azoknak képességeikre, magatartásukra - először a fölöttük diszponáló járási szolgabírókkal felmérették,3’ majd megkezdték „önkéntes” toborzásukat. Mindez a zsandárság részéről teljesen logikus lépés volt, hiszen a látványosan mellőzött pandúrok nem sok jóra számíthattak. Egyfajta kiutat kínálva nekik, magába olvasztásával létszámgondjai megoldása mellett a korábban ellenséges pandúrokat olyan szigorú katonai függelmi viszonyba helyezte volna, amelynek keretei között szemmel tartásuk és pontos, megbízható szolgálatellátásuk könnyen kontrollálható lett volna. Nem számoltak azonban a nemzeti öntudattal: nem akadt ugyanis önként jelentkező.36 Ezt a helyzetet hatalmi szóval oldották meg: a pandúrokat egészen egyszerűen ideiglenesen átvezényelték a zsandársághoz a következő megoszlásban: Karádi járás 14 fő (1 fő strázsamester, 1 fő káplár, 12 fő közpandúr) Igali járás 12 fő ( 1 fő strázsamester, 1 fő káplár, 10 fő közpandúr) Kaposi járás 12 fő (valamennyien közpandúrok) 33 Uo. 34 A magyar rendvédelem története. Szerk. Parádi József. Bp., 1996. Osiris. 44. p. 35 Dobai, 1989. 52. p. 36 Uo. 52
