Somogy megye múltjából 2008 - Levéltári Évkönyv 39. (Kaposvár, 2009)
Kiss Norbert Péter: Kovács-Sebestény Gyula tevékenysége a „Somogy” című hetilap tükrében
Megyénkben a nevelés iránti érdeklődés megnövekedésének legfontosabb jele a „Somogy” című hetilap 1866-os megindítása volt. „A lap szabadelvű művelődési programja a népnevelési egyletek, a népoktatás és az olvasókörök felkarolására, fejlesztésére mozgósított. A hasábjain lezajlott nevelési vitákban - az egyházak erősödő tiltakozásától, növekvő szembenállásától kísérten - kibontakozó közoktatási koncepció az egyházi iskoláztatással, az egyoldalú valláserkölcsi neveléssel szemben az »okszerű ismeretek« tanítását, az állampolgári nevelést s ennek érdekében az elemi oktatás reformját, kötelező érvényű kiterjesztését, az alap- és középfokú szakképzés megvalósítását és a parasztság öntevékeny művelődésének támogatását sürgette. A „Somogy” kormánypárti, „vegyes tartalmú" lap, majd „politikai és vegyes tartalmú" hetilap volt. ,A lap életének első és egyben legszínvonalasabb, legérdekesebb negyedszázada egybeesett azzal az időszakkal, amikor - a dualizmus alkotmányos intézményrendszerének kiépítése során - a közoktatás polgári átalakítása, az ehhez szükséges jogi, anyagi és szellemi feltételek megteremtése is napirendre került Magyarországon."10 11 A lap az 1880-as évek végéig be tudta tölteni szerepét, ám utána több vetélytársa is akadt (Megyei Híradó, Népiskolai Szemle, Társadalom), s így sokat vesztett jelentőségéből. 1861-től ismét a helytartótanács irányította az ország tanügyét, s az 1862-63-as tanévre statisztikai felmérést indított el, melyre Somogy vármegye is beküldte adatait - igaz, késve és pontatlanul. Kelemen Elemér ezekből az adatokból, korrigálásuk után, több következtetést is levon. A 316 somogyi településből 23 adatai hiányoznak az összeírásból. A 293 település közül, melyeket említ a dokumentum, összesen 266-ban működött egy vagy több felekezeti, illetve magániskola. Ezek közül a kaposvári főelemi kivételével valamennyi alsó elemi iskola volt. A 27 iskola nélküli község közül 13-nak a tanulói a szomszédos településekbe jár(hat)tak át iskolába (ezt nevezték .bekebeleztetés" - nek), 11 községben azonban a .bekebeleztetés" sem volt megoldható. A statisztikában nem szereplő községek puszták, uradalmi központok voltak, s ezekben sem volt iskola. A vasárnapi iskolák száma 1857-hez képest 1863-ra 25%-kal csökkent: az adatfelvétel évében 175 község rendelkezett összesen 189 ismétlő iskolával. A 13-15 éves tankötelesek száma 12 ezerre becsülhető, s 70-75%-uk járt iskolába. A tankötelesek számára vonatkozólag is pontatlanok a felmérés adatai, a korrekció után megállapítható, hogy körülbelül 29-30 ezer 6-12 éves tanköteles élt a megyében, s ezeknek csak 70-80%-a volt iskolába járó, tehát 6 ezer körül van azok száma, akik nem jártak iskolába. Az iskolába járók közé számolták azokat a tanulókat is, akik többet-kevesebbet hiányoztak az iskolából, de a vizsgákon részt vettek, így az iskolába nem járóként említett 20%-nyi tanuló iskola nélkül felnövő „vad gyerek" volt. Az iskolák többsége „egytanerős” volt, segédtanítói állást kevés településen állítottak fel. Kéttanítós iskola működött 38 községben, háromtanítós hatban, a szigetvári főtanodában négy, a kaposváriban pedig nyolc tanító állt alkalmazásban. Egy tanítóra nagyon sok növendék jutott, s egyéb feladatokat (kántorizálás, jegyzősködés, mezőgazdasági munkák) is el kellett látniuk, így az oktatás színvonala, eredményessége sok kívánnivalót hagyott maga után. A tanítók jövedelmeinek alapját képező „illetményföld” nagysága 'A-Va telek volt, s az úrbérrendezés után ez xA-3 holdra csökkent. Az 1865-66-os tanévi országos statisztikában a tanítók jövedelme 20-500 forint között mozgott, s ez főként terményben értendő. Somogy vonatkozásában annyit mondhatunk, hogy az itteni tanítók átlagjövedelme jobb volt az országosnál, azonban más társadalmi rétegekéhez viszonyítva, csekélynek mondható. Ráadásul a tanítói juttatások sokszor késtek, elmaradtak. A népoktatás helyzetének javulása figyelhető meg a XIX. sz. 2. felében: segítették a Jjekebe- leztetést", különböző támogatásokkal vagy önerőből több község épített iskolát vagy újjáépítette a régit, segélyeket adtak tanszerek vásárlására, valamint a szegény gyerekeket tandíjmentességgel és tankönyvsegéllyel támogatták. A fentebbiekben leírtak „egy átmeneti korszak gazdasági, társadalmi és politikai viszonyaiból fakadó igények és szándékok közötti ellentmondásokat, s a népoktatás megoldásának sajátos, sok tekintetben korlátozott helyi lehetőségeit jelzik."12 A korszak sikerei, a szellemi teljesítmények, és a tárgyi eredmények azonban „megyénkben is mintegy »alulról« készítették elő-és 10 Uo. 11 Nagy, 1996. 4. p. 12 Uo. 43. p. 73
