Somogy megye múltjából 2008 - Levéltári Évkönyv 39. (Kaposvár, 2009)
Tóth Ágnes: A földreform és a társadalmi szerkezet változásának néhány összefüggése a Dél-Dunántúlon (1945–1949)
Május elejétől a tavaszi mezőgazdasági munkák miatt, az egyes településeken fennálló munkaerőhiány miatt lehetővé vált a munkaképes internáltak munkára való kiadása. A lengyeli internáló táborból időszakonként 4-5 napra, esetleg néhány hétre is nagyobb számban - egy-egy csoport általában 10-15 főből állott - kerültek dolgozni Zombára, Bonyhádra, Tevelre, elsősorban a 30. kát. hold körüli gazdaságokba, illetve Nagymányokra a bányaüzembe. Egyes kérelmezők esetében emberiességi szempontok is szerepet játszhattak, hiszen a munkaadók személy szerint kérhették ki a munkásokat, így baráti, családi szálak is közrejátszhattak abban, hogy 70 éven felüli internáltakat is kikértek munkára. Az internált őrzéséről és ellátásáról a munkaadónak kellett gondoskodnia. A munkaadónak az internáltak után, az ellátáson túl, napi 10 pengő napszámbért kellett munkabér címén a járási főjegyzői hivatalban befizetni.24 Az első napok teljes kiszolgáltatottsága és bénultsága után az internáltak, illetve családtagjaik mind nagyobb számban ostromolták szabadon bocsátási kérelmeikkel a vármegyei rendőrkapitányt, Bodor kormánybiztost, a Vármegyei Földbirtokrendező Tanácsot vagy a Népgondozó Hivatalt. A kérelmezők községi önkormányzataiknak, a nemzeti bizottságoknak, a földigénylő bizottságoknak vagy egyszerűen tanúknak a nyilatkozataival igazolták ártatlanságukat, a magyar társadalomhoz, illetve államhoz való lojalitásukat, azt, hogy a Volksbundnak nem voltak tagjai. Neukircher József bonyhádi lakos Bodor Györgyhöz írott kérelmében fia 4 éves kislányának kéri szabadon bocsátását, aki anyai nagyanyjával került a lengyeli táborba. Fia jelenleg a magyar hadseregben teljesít szolgálatot, menyét januárban elvitték Oroszországba. A kislány ezért került anyai nagyanyjához, majd vele együtt táborba. A kislány kiadását Bodor engedélyezte. A kérelmekről, illetve az eljárásról általánosságban elmondható, hogy Bodor György Bonyhádon tartózkodásának időpontjáig - május végéig - a kérelmeket általában ő hozzá nyújtották be, amit ő támogató megjegyzésével látott el. Ezt követően adta ki az illetékes rendőrkapitányság a napiparancsot, ami alapján a táborból az internáltat kiengedték. Az iratok megfogalmazása, a szóbeli kérelemre, Bodor megkeresése nélkül kiállított, egyre nagyobb számú szabadon bocsátási napiparancs jelzi viszont azt is, hogy az eljárás fokozatosan átkerült a rendőrség hatáskörébe. Az egész akció valódi célját és értelmét a Bodor által a kérelmekre rávezetett záradék magyarázza: „Engedélyezem, hogy Lengyel községből Püspöknádasra visszatérhessen, azonban ezen engedélyem nem vonatkozik a vagyon elkobzására, ennélfogva nem térhet vissza a saját házába sem, hanem csak más nem bundista házban tartózkodhat fellebbezése elintézéséig, vagy további intézkedésigő25 Nyilvánvaló volt tehát, hogy a korábbi eljárást nem akarták azzal megkérdőjelezni, hogy a szabadon bocsátottak akár csak házaikba is visszatérhessenek. Éppen ezért meghatározó szempont volt az is, hogy a kérelmező eltartót, illetve szállásadót meg tudott-e nevezni. A lengyeli tábor fölszámolására a vármegyei főkapitány (22/5. sz.) utasítására 1945. június 28- án került sor. A tábor létszáma ekkor 57 fő volt. Megdöbbentő, hogy a tábornak még ekkor is lakója volt egy 5 hónapos csecsemő, egy 3 éves kislány csakúgy, mint több 13-15 éves gyerek vagy 70 éven felüli idős ember.26 A kormánynak is tudomása volt az atrocitásokról. Az egyre nagyobb méretű társadalmi nyomás hatására a május 14-i pártközi értekezlet foglalkozott a bukovinai székelyek elhelyezésének problémájával. Erdei Ferenc belügyminiszter a kérdés exponálásakor leszögezte, hogy „a minisztertanács és azt megelőzőleg a pártok központi értekezlete is úgy határozott, hogy ezekkel kapcsolatban elsősorban a hazajutást (sic!) kell elősegíteni, azonban a székelyek közül is marad fönn egy rész, amely szintén a letelepítendők közé tartozik.’'27 24 A kor í rivolitását jellemzi, hogy a járási főjegyző az átvételi nyugtán a következőt írta:.// wlkslmndos munkások munkabéréből befolyt összeget az orosz hősi emlékmű költségének fedezésére [... ] felvettem." 25 TMOL Völgységi j. fjz. 3170/1945. 26 A szabadon bocsátottak túlnyomó többsége - 28 személv nagymányoki lakos volt, ahonnan az internálásokat május 22-én hajtották végre. 28 személy internálása Szekszárdon folytatódott. 27 Ismételt haza, illetve Romániába való visszatelepítésük tervével a későbbiekben nem foglakoztak. - Tóth Ágnes: Bibó István memorandumai a magyarországi német lakosság kitelepítésével kape solatium. In. Báes-Kiskun megye múltjából XI. Kecskemét. 1992. 343. p. 147
