Somogy megye múltjából - Levéltári Évkönyv 38. (Kaposvár, 2007)

Gőzsy Zoltán: Adalékok Somogy vármegye világi és egyházi közigazgatásához a 17. század végén és a 18. század első harmadában

(visszaülés) jelentette a felsőpapság részéről az eredeti püspöki székhelyekre, másrészt a plébániák birtokba vételét az alsópapság részéről. Érvényesülnie kellett ugyanakkor a papi szemináriumok felállításának is, hiszen a paphiány megoldásában az egyházmegyén belül képzett plébánosokra volt szükség. Érvényesülnie kellett ugyanakkor a visitatio-elvének is. Az egyházmegye vezetőinek elsősorban az egyházi élet konszolidációját, illetve a katolizáció hatásfokát kellett ellenőriznie. A visszafoglaló háborúk után azonban itt is rögzíteni kellett, mik a pontos határok, mely plébániákra terjed ki a veszprémi püspök joghatósága. Ez ugyanis közel sem volt egyértelmű.

112 A század legelején komoly vita robbant ki, melyik egyházi méltóság fennhatósága alá tartozzon Szigetvár

113 és környéke. A pécsi püspök szándéka szerint a pécsi püspökséghez, az esztergomi érsek szándéka szerint viszont a kivételes jogállású plébániák közé kellene a szigetvári plébániának tartoznia, a veszprémi püspökség és maga a város szerint pedig - mint somogyi település - a veszprémi püspökséghez. A kialakult vita intenzitásához egyértelműen hozzájárult, hogy két, a püspöksége területén található plébániákért a végsőkig harcoló egyházfő került egymással szembe.

114 Nesselrode Vilmos Ferenc pécsi püspök által Szigetvárra kinevezett plébánosok, Glavanich Sebestyén pécsi kanonok, majd Zehentner Károly sem tudott a városban népszerűségre szert tenni. Olyannyira nem, hogy amikor Glavanich megpróbálta az utódját a plébániára hivatalosan is bevezetni (installari fecit), a polgárság ellenállt nekik, az egyházfiak pedig kénytelenek voltak a plébániaépületet és a templomot erőszakkal birtokba venni, hogy a bevezetés hivatalosan is megtörténhessen.

11,5 Evekkel később Zehentnert leváltotta (eliminari fecit) a pécsi püspök, és helyette a prágai születésű Fischer Vencelt nevezte ld 1717-ben. Zehentner azonban nem nyugodott bele a döntésbe, és magát Terlich-Chron kamarai tiszttartót próbálta meg támogatójául hívni. Odáig ment oppozíciójában, hogy a plébánia kulcsait - miután gondosan bezárt mindent - a tiszttartóhoz vitte.

116 Saját tapasztalatból tudhatta, mekkora akadályt jelentenek a zárt kapuk egy plébános beiktatásában. A várparancsnok javaslatára az ajtókat azonban egy lakatossal kinyittatták, és harangok zúgása közepette megtörténhetett Fischer bevezetése a templomba.

117 Mindez nem tudta kedvét szegni Zehentnernek. Mivel támogatói (akikhez Zenneg György a budai kamarai prefektus is csatlakozott) továbbra is kiálltak mellette. Ezért is próbálkozhatott újra, mégpedig azzal, hogy Szigetvárt a pécsi püspökség fennhatósága alól a veszprémiébe helyezze. Zehentner személye kevés lett volna e plánum keresztülviteléhez, de maga a város is - a Budai Kamarai Igazgatósággal tartva - az ügy mellé állt. Felkeresték Volkra püspököt, aki pártfogásába vette Zehentnert, és megígérte neki, hogy visszahelyezi plébánosnak.

118 Kérelmet adtak be Szigetvárnak a veszprémi püspökséghez való csatolása érdekében. Indoklásuk - jogi értelemben - megállta a helyét. Eszerint, egész Somogy vármegye a veszprémi püspökség fennhatósága alá tartozik, így a pécsi püspöknek semmi jogalapja nincs ebben a városban plébánost kinevezni, pláne, hogy Szigetvár királyi város,

119 a kegyúri jog amúgy is csak a királyt illeti meg.

120 112 Volkra 1717-ben emlékirattal fordult a császárhoz a veszprémi egyházmegye határait illetően, a török időben ugyanis Budát és Székesfehérvárt az esztergomi érsek, Palotát és Veszprém megye nagyobb részét a győri, a Kanizsán túl eső területeket pedig a zágrábi püspök admmisztrálta. Volkra engedélyt kért, hogy ezt az ügyet az apostoli Szentszékkel uitezhes.se cl véglegesen. Pfeiffer 1987.63. p. 113 A katolikus plébánia újjáalakulását 1696-tól számítjuk. Ekkor jezsuita atyák működtek itt misszionáriusként. Brüsztle, Josephus: Recensio universi cleri dioecesis Quínqueecclesiensis. I-IV. Quinque-Ecclesiensis 1874-1880. (a továbbiakban: Brüsztle) IV. 655-656.; A pécsi egyházmegye schematizmusa, 1981. Pécs, 1981. 222. p. 114 Nesselrode püspökkel kapcsolatban: „nam episcopus Nesselrod, strenuus jurium episeopatus sui defensor" Brüsztle, IV. 658. p, 115 „cives obseratam Ecclesiam ibidem violenter perfringi, Eundemque introduci fecit, vi scandalosa et potentia mediante." Brüsztle, IV. 657. p. 116 „Hac occasione, quia Carolus Zehentner in contumacia sua perseverans, in obversum sententiae consistorialis a parochia récédére nullum in casum voluit, imo claves ecciesiae per se occlusae in curia provisoriali pro majori seeuritate depositas, Joanni Jacobo Terlichs-Cron provisori camerali custodiendas tradidit." Brüsztle, IV. 659. p. 117 „Fores per adductum fabrum serarium reserari." Brüsztle, IV. 659. p. Német Béla Szigetvár történetében - az események lendületétől elragadtatva - a következőképpen fordítja Brüsztlét: „az ajtókat betörték." Németh, 1903. 341. p. 118 Pfeiffer, 1987. 63. p. 119 Szigetvár önmagát privilegizált városnak tekintette a Commissio Karaffiana érteli nében, az általuk követelt privilégiumokat azonban nem tudták érvényesíteni a 18-19. században, de folyamatos pereskedések útján próbálták ezeket érvényre juttatni. Vö. Gőzsy, 2006. 120 A szigetvári plébánosok kinevezése a 18. század első felében a kamara joga volt, 1749-tól a birtokosok gyakorolták a kegyúri jogokat. Pécsi Püspöki Levéltár (PPL) Protocollum. 1719,1734; 1760,1774. Érdekes, hogy az 1940-es években a veszprémi püspökség akart határkorrekciót végeztetni, hogy a Szigetvár környéki falvak (melyek ma a Kaposvári egyházkerületliez tartoznak) kerüljenek a pécsi püspökséghez.