Somogy megye múltjából - Levéltári Évkönyv 38. (Kaposvár, 2007)

Gőzsy Zoltán: Adalékok Somogy vármegye világi és egyházi közigazgatásához a 17. század végén és a 18. század első harmadában

1704-ben a megyébe érkező' rácok óriási pusztítást vittek végbe a falvakban. Házakat gyújtottak fel, állatokat hajtottak el. Haunolth János az Esterházy uradalom adminisztrátora a következőket írta: JÉn mindenemet elvesztettem. Ugy eő Herceghsége is elegendő károkat vallott, kit kurucz által, kit ráczok által Pincehely, Kónyi, Tamási, Dombóvár, Kaposvár, Koppány és több eő Herceghsége jószága az pogány ráczok által elégettettek."

57 A lakosság jelentős része az erdőkbe és a mocsarakba húzódott.

58 Somogy későbbi megyeszékhelye, Kaposvár is megszenvedte a szabadságharc eseményeit. 1702-ben a birtokos, Esterházy Pál úrbéri szerződést kötött a város megmaradt lakosságával. Az első „kaposi" urbárium erősen megnyirbálta addigi jogaikat, és jelentős jobbágyi szolgáltatásokra kötelezte őket. így nem meglepő, hogy lakosai csatlakoztak Rákóczi seregeihez.

59 A város azonban minden tekintetben vesztesként került ki a küzdelmekből, ugyanis gyors egymásutánban két katasztrofális tűzvész is pusztította. Először 1705-ben égett le, mikor a városban tartózkodó szerb és magyar katonák összeverekedtek, másodszor pedig három évvel később, a Botytyán János visszavonulásakor kialakult utcai harcok közepette.

60 A megye lakosságát a szigetvári vár katonasága, a császári katonaság és a kóborló kuruc csapatok is zaklatták".

61 A viszonyokat viszonylag hűen tükrözik Madarász alispán szavai: „valaki mit akart az Vármegyébe, azt mivelte."

62 A vármegye is panaszkodott az Udvari Haditanácsnál, hiszen az ide bekvártélyozott szerb csapatok nem elégedtek meg a hadtáp területen a számukra biztosított ellátással, hanem egyrészt jóval többet követeltek, másrészt önkényesen szereztek ellátmányt önmaguk számára.

63 Károlyi Kilitinél elszenvedett vereségének hírére Bottyán János hétezer lovasával átkelt a Dunán és Pest vármegyéből egészen Szigetvárig hatolt, de a vár ostromáról - gyalogság hiányában - kénytelen volt lemondani. Bottyán megjelenése rendkívül buzdítólag hatott a somogyi kurucokra. A vármegye erdőségeiben bujkálok rövidesen jelentkeztek az öreg tábornok előtt. Az önként jelentkezők mellett további toborzásra, a sereg létszámának növelésére volt szükség. Bottyán Somogy

7 vármegye területét jelölte ki „hadfogadó területül" Sándor László (1704-ben már harcolt csapataival Somogyban) és Horváth Mihály számára, hogy ezredeiket kiegészítsék. Őszre akkora létszámúvá nőtt a sereg, hogy Bottyán már támadókig léphetett fel a császáriak ellen. 1705 végén építtette ld az ún. „Sió-vonalat". De La Riviere francia hadmérnök tervei szerint készítettek földsáncot Foknál és Hidvégnél is. Ezeknél állandó őrséget tartottak, akiknek az ország belsejébe betörő rácokat kellett feltartaniuk és visszaszorítaniuk.

64 Ezek után Bottyán Veszprém vármegyébe vonult, Béri Balogh Ádám és Hellepront János pedig ismét Szigetvár alá érkezett csapataikkal, majd ostrom alá vették a várat, megfelelő mennyiségű és minőségű felszerelés hiányában azonban ekkor is eredménytelenül jártak. Béri Balog - Helleprontot hátrahagyva a várnál - a hozzá csatlakozó Sándor László seregeivel Zala vármegye felé indult. A sikeres toborzásnak és Bottyán János ismételt megjelenésének köszönhetően felcsillant a győzelem lehetősége Somogyban. A generális magához vette Hellepront csapatát, átkelt a Dráván, és a Dráva-Száva közén hadakozott. Az ezt követően a Sió felé vonuló Bottyánt osztrák parancsnokok - kiegészülve a szigetvári őrséggel - megpróbálták bekeríteni, de mire a Sióhoz értek, a kuruc csapatok már átkeltek. A császáriaknak azonban mégis sikerült Bottyán utóhadát Igáinál utolérni és legyőzni. A csata igen nagy öldöklés közepette zajlott, és a menekülő kurucok, hogy egérutat nyerjenek, felgyújtották a községet, melynek során elpusztult a templom és a régi kolostor is. Botytyán János a következőket írta a harc után: „En mindenemet elvesztettem az ellenség miatt az igali 57 Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról. Kaposvár, 1989. 116-118. p. (a továbbiakban: Kanvar, 1989.) 58 Uo. 59 Hoss József: A kaposvári plébánia története. (A veszprémi egyházmegye múltjából 12.) Veszprém, 1948. 198-200. p.; Kanyar, 1989.116; Gőzsy Zoltán: Kaposvár a középkorban és az újkor hajnalán. In: Kaposvár 2000-ben. Szerkesztette: Bősze Sándor. Kaposvár, 2001. 73. 60 Uo. 61 Somogy Megyei Levéltár (a továbbiakban: SML.) IV. 1. x. [Somogy Vármegye Nemesi Közgyűlése és Albizottsága iratai], 1454-1873. x. Somogy vármegye közgyűlésének vegyes iratai. (Miscellanea). 1647-1895. 129. cs. (a továbbiakban: SML. IV. 1. x. 129. cs.) 62 Uo. 63 „Communicatur des Simeger Comitats Beschwerdte, dass die aida einquartierte Baizen mit d[en] Estappen Verpflegung nit content sein wollen." Gavrilovic, 2005, 131. p. 64 Gőzsy, 2003. 134. p.