Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 37. (Kaposvár, 2006)

Lagzi István: A lengyelek Magyarországról való evakuálásának utolsó szakasza. Az „EWA-B" akciók 1940 őszétől 1941 őszéig

1941. november 21-én keltezett körlevelében újra figyelmeztetésben részesítette a lengyel polgári táborok parancsnokait. „Ismételten tudomásomra jutott, hogy a lengyel polgári menekülttáborokba oly egyének is nyernek felvételt, akik megfelelő beutalással és igazoló iratokkal nem rendelkeznek. " Pintér nyomatékosan figyelmeztette a táborparancsnokokat, hogy „a lengyel polgári menekülttábor ellátmányába csak azok a lengyel polgári menekültek vehetők fel, akik az általam kiadott [ti. Pintér által aláírt - L. I.] beutalással vagy pedig a m. kir. Honvédelmi Minisztérium 21. osztályának beutalásával rendelkeznek."

233 A polgári menekültek már-már tényleges szabad mozgására, a magyar hatóságok mértéken felüli toleranciájára nézve említjük a következő történetet. Jan Chemicz például 1939. szeptember 19-én lépte át a magyar határt. Munkácsról Kassára irányították, majd a Ricse községi polgári táborba került, ahol 1940. május 10-ig tartózkodott. Később kérésére a barcsi táborba szállították, ahonnan a tábor feloszlatása után Balatonkilitiben helyezték el, itt 1940. október közepéig tartózkodott, majd 1941. június 21-ig a marcali tábor állományába tartozott. Innen - saját kérésére Kadarkútra - került, ahol, mint polgári menekült, unokanővére is lakott. 1942. szeptember elején a Homokmégy községi polgári táborba helyezték át, ahol a lakáskörülmények miatt mindösszesen 22 napot töltött. Saját elhatározásából Adándra utazott, az ottani polgári menekülttáborban elhelyezett másik unokanővéréhez. Adandón azonban a csendőrségnek gyanús lett, s nem tudta kimagyarázni magát. A helyi polgári táborba nem sikerült felvétetni magát. így mint „csellengőt", a csendőrség elfogta, mert Homokmégyről - mint kiderült - engedély nélkül távozott. Büntetésül a komáromi legénységi büntetőtáborba utalták, majd, mint notórius vándorlót, munkakerülőt az egyik budapesti toloncházba zárták.

234 Az 1941. október 18-án, illetve a november 21-én keltezett BM. körleveleknek a menekültekre nézve lényegében semmiféle jelentősége nem volt, mert a szervezett és irányított evakuáció 1941 őszén, mint már említettük tulajdonképpen befejeződött. A magyarországi lengyel polgári különösen a zalai, somogyi, s általában a dél-magyarországi - menekülttáborok teljesítették feladatukat, jól és eredményesen szolgálták az evakuáció ügyét. A kilátásba helyezett hatósági megtorlást pedig az egyre gyakoribbá váló munkavállalási lehetőségek (és más okok) miatt már korábban sem lett volna célszerű megvalósítani. A Jugoszlávia, majd Szovjetunió elleni német támadásban való részvétel következtében Magyarország új és súlyos következményekkel járó megpróbáltatások elé került. A Bárdossy miniszterelnök által megtestesített politika kihatással volt a lengyel menekültekre is, egy azonban változatlan maradt: a lengyelek képezték továbbra is a nyugatiak felé való esetleges közeledés - nem egyetlen, de - egyik jelentős bázisát.

235 5. A nem külföldre irányuló ún. „belső szökések" (okok és indítékok) A nem külföldre irányuló szökések okai a legkülönfélébbek voltak. Számosan a katonai táborokban tapasztalt szerény elhelyezési viszonyokra, a kötött napirendre, az internálással együtt járó mozgáskorlátozó intézkedésekre hivatkoztak. Egyesek a tábori élet egyhangúsága, a „bezártság érzése" elől menekültek el, és elfogásukig céltalanul bolyongtak. Igen sokan (származási) okokból választották az olykor életmentő elrejtőzést. Nem kevesen „nőügyek" miatt tartózkodtak a hatóságok HL HM. 1941-21-21-4391-139530 (Bm. 32/res.-1941). 1941-21-21-6752-429998. A hétköznapi emberi tragédiákra lásd még! HL HM. 1941-21-21-6752-569153 (570131); 533021;545861 sz. iratokat. Vö. Kállay Miklós: 82. p.; Waclaw Felczak megfogalmazásában „Budapesten a legtöbb reményt a Sikorski tábornok vezette lengyel kormányhoz fűzték. Ahogy csökkent a magyar társadalomban és a korrnány[6k] köreiben a németek győzelmébe vetett hit, úgy növekedett Sikorski tábornok tekintélye." Felczak: Magyarországi emlékek. In. Magyarok és lengyelek. Menekültügy 1939-1945. Bp. 34. o.; Az ún. „lengyel vonal" működéséről és jelentőségéről lásd! Juhász Gyula: A lengyel diplomácia közvetítő szerepe a magyar kiugrási kísérletben. In. Magyarok és lengyelek. Menekültügy 19391945. Bp. 1991. 91. p.