Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 37. (Kaposvár, 2006)
Lagzi István: A lengyelek Magyarországról való evakuálásának utolsó szakasza. Az „EWA-B" akciók 1940 őszétől 1941 őszéig
ügyekben vállalt szerepet (lásd! a Steifer-affér) vagy nyújtott segítséget (például az evakuáció, politikai konspiráció), amit a magyar hatóságok már nem tolerálhattak. A páter számára nem maradt más lehetó'ség: lemondott és visszavonult. A magyarországi Lengyel Menekültek Katolikus Lelkipásztori Hivatala új vezetője (a HM. Földi Főcsoportfőnök, Schindler Szilárd altábornagy „ajánlásával" Antoni Zapala tábori lelkész-ezredes lett. A helyettesi, valamint a Lelkészi Hivatal és a HM. 21. osztálya közötti összekötő tiszti funkciót Anastazy Rutkowski lelkész-századosra bízták. 178 A nyári hónapok szökéseit lehetővé tevő konspirációs tevékenységet taglaló ismereteinket a Vkf. 2.D. alosztálya által elfogott és lebuktatott lengyel futár vallomástöredékéből egészíthetjük ki. A Vkf. 2.D. egyik tisztje (Tillesch alezredes) értesítette a HM. 21. osztályát, hogy a még Magyarországon lévő hadra fogható lengyelek szövetséges területre való eljuttatása - többek között - annak köszönhető, hogy a budapesti lengyel követség katonai attaséi hivatal, az Ewa Iroda, Dembinski tábornok törzsének számos munkatársa (akik Magyarországot elhagyni kényszerültek) Isztambul, Szófia, Athén és részben Belgrád helységekben angol irányítás mellett tovább dolgoznak. A katonai hírszerzés (Korompai alezredes) szerint „egy magát állítólag lengyel megbízottnak kiadó személy, aki az itt lévő lengyel [internáló] táborok kormánybiztosának 179 mondja magát, toborzást végez az itteni lengyelek körében." 180 A szökések ezúttal is a lengyel-szovjet kapcsolatok, végső soron a Szovjetunióval kiegészült szövetséges hatalmak „politikai tudathasadás" szintjén való megítélésében kerültek előtérbe. AHM. részéről nyomatékosan felhívták a figyelmet arra, hogy „a londoni lengyel kormány ismeretes aktioja - szövetségre lépés a szovjettel, felhívás az összes lengyelekhez [és] együttműködni a szovjettel - a németek, így ellenünk most kezd érvényesülni oly irányban, hogy az itt élő - általában - szovjetellenes lengyelség körében politikai agitációt kezd, és [katonákat - L. I.] toboroz az angolok javára." 181 A HM. 231. osztály véleménye szerint „feltétlen megakadályozandó, hogy a jelen háborús helyzetben, amikor a szovjet uralom megdöntéséről van szó, bármely módon és irányba segítség adassék. [...] Mert akár az angol hadsereggel együtt küzdő, akár más [németek ellen harcoló - L. I.] alakulatokba történik a lengyelek toborzása és útba indítása, az minden körülmények között az orosz-szovjet támogatását jelenti." 182 Náday István altábornagy, a HM. I. csoportfőnöke 1941. szeptember 18-án értesítette az I-IV. és a VII-VIII. hadtestparancsnokságokat, hogy a lengyel menekültekkel kapcsolatban „külföldről irányítva újból politikai aktiok vannak folyamatba téve és újból toborzás folyik, valamint szöktetések előkészítése az angolok [...] illetve az orosz-szovjet érdekében a németek [ellen] és így most már közvetve ellenünk is harcoló lengyel alakulatokba." 183 4. Szökések 1941 tavaszától 1941 őszéig Az esetleges német fogságtól való félelem mellett a szökések gyakoriságát befolyásolta az is, hogy 1941 márciusában a lengyel táborokban elhíresztelték, hogy „...a mozgósított Jugoszlávia egyes tényleges lengyel tiszteket saját hadseregébe átvesz." 184 Ezzel magyarázható, hogy - többek között - a Fertőszentmiklóshoz tartozó Bregenc-majori lengyel legénységi táborból 1941. március közepén újból csoportos szökést hajtottak végre. 185 A táborparancsnok, Bárán József főhadnagy a sikeres szökések okát a „tábor hiányos óvóberendezésén kívül" ismét az őrlegénység alacsony létszá178 Uo. Zapala Antoni lengyel lelkész-ezredes tábori megbízatása. 1941. szept. 23. 179 A Lengyel Menekültek Ügyeit Intéző Polgári Bizottság Magyarországon elnevezésű, legálisan működő érdekképviselet elnökhelyetteséről, majd elnökéről, Bohdan Stypinskiről lehet szó, aki bizonyos ügyekben az emigráns lengyel kormány meghatalmazottjaként járt el. Vö. HL HM. 1941-21-21-4390-48.534. Stypinski Bohdan lengyel menekült hivatali ténykedése és kérelmei. 180 HL HM. 1941-21-21-4391-65.566. 181 Uo. 182 Uo. 183 Uo. Az említettekkel egy időben a HM. a Kémelhárító Kirendeltségek megerősítését szorgalmazta, továbbá megszigorította a katonai táborok látogatását, és az internáltak levelezését előzetes cenzúra alá vonta. 184 HL HM. 1941-21-21-4388-214388 (16.609). Vö.: HL HM. 1941-21-21-4388-19.613. 185 Uo. 1941-21-21-4388-21.243.