Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 37. (Kaposvár, 2006)

Lagzi István: A lengyelek Magyarországról való evakuálásának utolsó szakasza. Az „EWA-B" akciók 1940 őszétől 1941 őszéig

A további nyomozás megállapította, hogy 7 lengyel internált komp segítségével kelt át a Dunán Leányfalu felé. Azt, hogy a szököttek többi része merre hagyta el Vác területét, megállapítani nem sikerült, azonban valószínű, hogy Budapest felé vették az irányt. Bizalmas értesülés szerint a szököttek Görögországba igyekeztek, mert elterjedt közöttük az a hír, hogy ott egy napra 10 pengőnek megfelelő zsoldot kapnak. Állítólag nem sikerült mindnek átszökni a Jugoszlávia felé eső határon, és ezért egy páran a Nagykanizsa-i polgári táborba kérték felvételüket."

37 1941. január 8-án és 9-én a munkásszázad állományából újabb szökések voltak. A nyomozás során kiderült, hogy a sikeres szökéseket nagyrészt a minden gyanú felett álló Farkas Ferencné váci lakos - foglalkozására nézve mosónő' - önzetlen segítsége, az internáltakkal való együttműködése tette lehetővé. Lugossy zászlós megállapítása szerint Farkasné a lengyelek számára ideális konspirátor volt, hiszen foglalkozásából adódóan gyakran megfordult az internáltak szálláshelyein. „Megállapítást nyert, hogy nevezett szerezte be a legutóbbi szökésekhez szükséges polgári ruhákat, és az internáltak levelezéseit is elősegíti úgy, hogy a Csepelről, Hárosszigetről és Budapestről a lengyeleknek írt leveleket a saját [váci] címére íratja, és ő kézbesíti az illetékeseknek. A lengyelek által elküldésre szánt leveleket is ő adja fel azért, hogy azok tartalma ne juthasson az ellenőrző („K") kirendeltség tudomására. Farkasné a mosás ürügye alatt állandóan összeköttetésben van az internáltakkal [...] mindebből kitűnik, hogy nemcsak tudott af. hó 8. és 9-én történt szökés előkészületeiről, hanem nagyban és hathatósan elő is segítette azt, amiért mint fogolyszöktetőt a katonai büntető törvénykönyv szerint felelősségre is lehet vonni. A további szökések megakadályozása végett a táborban az internáltak használatában lévő rádiókat leszereltettük, a polgári ruhákat beszedtük, és az őrséget az őrutasítás legszigorúbb betartására utasítottuk."

38 Lugossy felkérte a helyi postahivatal vezetőjét, hogy a Farkasné részére nagy számban érkező leveleket kikézbesítés előtt - ellenőrzés miatt - juttassa el a rendőrkapitányságra. A budapesti I. hadtestparancsnokság kémelhárító osztályának internáló táborokba beosztott tisztjei akaratlanul is félreinformálták feletteseiket. Erre jellegzetes példát a fentebb idézett Lugossy jelentésben találhatunk. A zászlós meggyőződése szerint az „.. .eddigi szökésekkel kapcsolatban az a vélemény alakult ki, hogy a lengyel katonai internáltak nem külföldre igyekeznek, hanem az országban több helyen létesített polgári táborokban próbálnak elhelyezkedni. Ennek oka pedig valószínűleg az, hogy a polgári táborokban sokkal nagyobb a mozgási szabadság, a zsoldjuk havonta nem 6, hanem cca. 11 pengő, és semmiféle korlátozásnak nincsenek alávetve. A polgári táborok vezetősége a lengyel menekültek felvételénél felületes eljárást tanúsítanak, mert ellenkező esetben nem vennének fel szökött katonákat polgári táborba. Nyilvánvaló dolog pedig, hogy már nem menekülnek polgári egyének Lengyelországból, és abban az esetben, ha alaposan kikérdeznék őket személyadataikról, valamint eddigi holtartózkodásukról, megállapítást nyerne, hogy katonai internálttal van dolguk. Ezen hanyagság oka pedig onnan indul ki, hogy a polgári menekülteket a Magyar—Lengyel Szövetség

39 utalja [polgári -L. I.] táborokba, akiket [...] a táborvezetőségek minden további nélkül állományba vesznek."

40 Lugossy zászlós egy általa ismert, különben köztudott példát említett. A Bizottság „...felületes eljárására legjobban rávilágít Stryharski Riszard fcarp. [aszományos] szakaszvezető és Lovalszki Pável karp. tiz. [edes] szökésének esete. Nevezettek a budapesti Pasaréti út 122. szám alatt lévő átvonuló táborban voltak elhelyezve. Egy napon mindkettő eltűnt, megszöktek. Mint később me gállapítottuk, első útjuk a Magyar-Lengyei Szövetségbe vezetett, ahol hamis név alatt jelentkeztek polgári táborba való felvételre. Egy éjjelen a szövetség helyiségében aludtak, és miután útikölt37 HL. HM. 1941-21-21-4387-2764. Jelentés. Budapest, 1941. jan. 12. Lugossy zászlós jelentése végén érthetetlennek tartotta azt, hogy a műszaki munkásszázad parancsnokságának érdeklődésére (kérték-e felvételüket lengyelek 1940. december 8. óta?) Nagykanizsáról nem érkezett válasz. A források szerint „lengyel ügy"-ben a közigazgatási szervek igen gyakran nem vagy késlekedve működtek együtt a katonai hatóságokkal. Schindler Szilárd altábornagy kénytelen volt átiratban a belügyminiszterhez fordulni. Ugyanis egy lengyel katona utáni nyomozás során a székesfehérvári II. hadtestparancsnokság megkereste a párkányi főszolgabírót, majd még kétszer levélben kért információt, azután az alispánon keresztül újból két ízben kérte a szükséges személyi adatokat. A főszolgabíró azonban mindezek ellenére nem válaszolta meg a hadtestparancsnokság megkeresését. HL. HM. 1941-21-21-4391-70.648. (1941. okt. 8.) 38 Uo. 3U Értsd: M agyar-Lengyel Menekültügyi Bizottság 40 Uo.