Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 36. (Kaposvár, 2005)

Függelék (Összeállította: Vonyó Anita) - I. Az 2004. évi levéltári nap

FÜGGELÉK Összeállította: Vonyó Anita I. XXIX. SOMOGYI LEVÉLTÁRI NAP 2004. október 5-én 1977 óta huszonkilencedszer rendeztük meg a Somogyi Levéltári Nap hagyományteremtő előadásait, a Somogy Megyei Művelődési Központban „A bankócédulától a bank­kártyáig, a magyarországi bankok 19-20. századi történetéből" címmel. A konferencián megjelent szakemberek és a honismeret iránt érdeklődők köre ezúttal is túllépte a megye és a régió határait. A megjelenteket dr. Gyenesei István, Somogy Megye Közgyűlésének elnöke köszöntötte. Dr. Kövér György, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának docen­se - a konferencia levezető elnöke - tartotta meg a nyitóelőadást, „Folytonosság és megszakítottság a magyar banktörténetben" címmel. A téma áttekintő történeti felvázolásával mintegy bevezetőt nyúj­tott a következő előadók számára. Dr. Kaposi Zoltánnak, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docensének refe­rátumában betekintést nyerhettünk Zala megye keleti kapujának gazdaságtörténetébe, „A Nagykani­zsai Takarékpénztár létrejötte és gazdasági szerepe a reformkorban" címmel. Dr. Halász Imre, a Budapesti Gazdasági Főiskola tanára „Somogy vármegye pénzintézeti háló­zatának kialakulása a dualizmus kezdetén" című előadásában megyénk 19. századi történetének egyik speciális fejezetével ismertette meg a hallgatóságot. Az előadók sorában dr. Bősze Sándor, a Somogy Megyei Levéltár igazgatója következett, „Ada­lékok a szigetvári bankok dualizmus kori történetéhez - különös tekintettel a Szigetvári Takarékpénz­tár Részvénytársaságra" című előadásával, melyben a készülő Szigetvár monográfiához végzett ku­tatásainak eredményeit foglalta össze. Vonyó Anita, a Somogy Megyei Levéltár levéltárosa „A Somogy Megyei Hitelszövetkezetek Szö­vetségének megalakulása (1897)" című előadásában a gazdasági élet egyik fontos pillérének, a hitel­szövetkezeti rendszer kiépülésének Somogy megyei gyökereit mutatta be. Csóti Csabának, a Somogy Megyei Levéltár segédlevéltárosának konferenciazáró előadása át­vezette a levéltári nap résztvevőit a 20. századba, „Az Alsódunántúli Körzeti Mezőgazdasági Hitelszö­vetkezet (1923-1946) és az 1942-1944. évi zsidókölcsön ügyletei" című beszámolójával. Az előadássorozat levezető elnöke zárszavában kiemelte az ilyen jellegű szakmai összejövete­lek jelentőségét, hiszen hazánk gazdaságtörténetének vidéki fejezetei még nagyon sok fehér foltot rejtenek, melyekre csak a helyben történő kutatások deríthetnek fényt. KIÁLLÍTÁSAINK A Somogy Megyei Levéltár 2001-ben - a szélesebb közönség felé nyitás jegyében - új kiállítás­sorozatot indított útjára, Folyosó Tárlat címmel. Az intézmény második emeletének folyosóján elhe­lyezett tárlókban gyűjteményének legértékesebb és legérdekesebb darabjait mutatja be, egy-egy téma köré csoportosítva azokat. A 2004-es évben két kiállítás megnyitójára is sor került. 2004. június 14-én mutatkozott be a 7. Folyosó Tárlat „Kéziratos térképek a Somogy Megyei Levéltárban" címmel, melyet dr. Gyenesei József levéltáros rendezett. Az eseményt dr. Gyenesei Ist­ván, Somogy Megye Közgyűlésének elnöke nyitotta meg. Elsősorban vízrajzi térképeken keresztül tárult az érdeklődők elé megyénk korabeli természeti képe. A 8. Folyosó Tárlat a Levéltári Nap előadásait volt hivatott illusztrálni. 2004. október 5-én került megnyitásra a „Hitelek, bankok, befektetések" című kiállításunk. A tárlatot Csóti Csaba ren­dezte, és Staub Ferenc, a Somogy Megyei Illetékhivatal vezetője nyitotta meg. A pénzügyi élet

Next

/
Oldalképek
Tartalom