Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 36. (Kaposvár, 2005)

Récsei Balázs: „Azon mentségek és kifogásokról, melyeket a vadászok hibázás után használni szoktak" (Forrásközlés)

nek - még ha enyhe is a tél - vastag bundája és erős bőre van, így a sörétek nem tudtak benne végleges pusztítást véghez vinni.

16 Az egyszerre két nyulat célba vevő vadásznál esetleg élhetünk a gyanúperrel, hogy a - „Sokat ittam" (6. §) - indoka is közrejátszott abban, hogy a potenciális zsákmány mégsem „ólommérgezésben" múlt ki. Valószínűleg nem politikai áthallásokat takarnak a „Jobbról jött a vad" (218. §) és a „Balról jött a vad" (219. §) megállapításai. Az etológiának számunkra eddig egy ismeretlen esetleírása az a talán „nyúl-azílum"-nak nevezhető - megoldás, amely kudarcot hoz a vadász számára. Nem tudni, hogy ki lepődik meg jobban, a nyúl, a vadász esetleg a hallgató, akinek így számolnak be a nyúlpaprikás elmaradásáról: „A lábam közé futott a nyúl" (236. §). A vadbőség is zavaró tényező, amennyiben a fegyvert fogó nem képes gyorsan dönteni. Ilyen után hangozhat el az „Egyszerre sok vad jött rám, nem tudtam melyikre lőjjek" (240. §) magyarázkodás. Nem a sértődöttségnek tudható be az „Elfordult tőlem a vad" (238. §) esete, még akkor sem, ha előtte „Észre vett a vad" (237. §). VII. A vadászkutya „Ott a kutya, aki kezdettől fogva és saját hajlamából eredően lelkes vadász volt. Az ember épp emiatt vonja bele saját vadászatába a kutya vadászatát, s ily módon a vadászmesterséget a legösszetettebb, legtökéletesebb formájára fejleszti. Hasonló ez ahhoz, mint amikor a zenében felfedezték a polifóniát. A vadászkutya, mint amire rá lehet fogni a vadászat sikertelenségét az utolsó, VII. fejezetbe került. Az ebben a részben felsorolt kifogások közt különösebben szellemes nem fordul elő, talán csak az a módjával - azaz kisebb állatok vadászatakor - alkalmazható, hogy „A vizsla megette a meglőtt vadat" (261. §), és az inkább a vadászra nem hízelgő: „Kopónak néztem a nyulat, későn vettem észre hogy nyúl" (268. §) mentegetőzés. Az sem a kutya hibája, mégis ebbe a fejezetbe került, ha a róka annak köszönheti életét, hogy a vadász egyszerűen kopónak nézte (269. §). A „kódex" összeállításának idején még messze nem léteztek az agyonreklámozott kutyaeledelek. Nem tudni mivel etethette kutyáját az a vadász, aki a „Nagyon szeles volt a vizsla" (255. §) fordulattal állt elő. 3. Szemle a (mégis) elejtettek felett Mottó: Ha a vadász elejt egy medvét, akkor az másként jelenik meg a Vadászok Lapjában, és egész másként a Medvék Lapjában. Ha a vadász mégis sikerrel jár, akkor lehet az bármilyen csenevész zsákmány, az elejtője szemében általában felmagasztosul, pedig ebben a műfajban az elejtett „méreten aluliakat" nem kell visszadobni, hanem a legtöbb fajból eleve nem illik, nem szabad kilőni a még koruknál fogva kis termetű példányokat. Ha néhány hetes, öklömnyi tapsifüles kerül puskavégre, akkor a "gyönyörű kis nyulat lőttem, pompás lesz rántva, vagy paprikásnak" megállapítás jut osztályrészül a kondér várományosának. Ha valamivel nagyobbacska a nyúl, de még mindig kicsi, akkor a vadász saját meglátá16 „Göndör nevű vadász Dombovárott, meglővén egy nyulat, vadász táskájába akará azt tenni. A' mint ezt felbontá, megszökék a nyúl, 's elillantott. A vadász többé el nem érhette 's meg nem találhatta. Azt gondolta tehát, hogy valahol döglötten kell feküdnie. Esztendő múlva ugyan azon vadaskertben lőttek egy nyulat, a' mellynek rendkívül nagy kinövése volt a' homlokán. Megvizsgálták a fejét, 's bőre lehúzásakor egy egész lövés sörétet találtak benne a' fujtassál együtt a' behorpasztott koponyával összenőve. Gyengén töltött a' vadász, a' ki esztendővel előbb meglőtte." A' vadászat barátja 16. p. 17 Elmélkedés 69. p.