Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 36. (Kaposvár, 2005)
Polgár Tamás: Horthy Miklós Kaposváron - 1919, 1921, 1923
szerint 29 610 fő volt. Ha az újságírói túlzásoktól elvonatkoztatunk, akkor is megállapíthatjuk, hogy Kaposvár város és Somogy megye egészét megmozgatta Horthy Miklós érkezése. Arról, hogy ne csak a júniusi 4-ei napon részt vevők érezzék át az ünnepi nap fennköltségét, hanem az utókor is bele tudja magát élni az elődök lelki világába, Bálványossy Tibor vármegyei aljegyző, a későbbi igali főszolgabíró gondoskodott. 34 Bálványossy az 1921. évi kormányzói látogatás rendező bizottságának tagjaként, minden helyszínen jelen lehetett, feladata a megyei lovas bandérium összeállítása volt. A Turul szállóban megtartott ünnepi ebéd ülésrendjében is szerepel neve. így minden eseményen részt vett, nem okozott gondot neki hogy egyszer-kétszer exponáljon gépével. Az 1921. évi kormányzói látogatást Bálványossy fotósorozatban örökítette meg, láthatunk képeket az állomáson történő fogadásról, a Kossuth-téri megemlékezésről, a díszebédről és a sportünnepélyről is. Természetesen az ünnepi nap pompáját nem adták ingyen, a városi és vármegyei hatóságoknak mélyen a zsebükbe kellett nyúlni. A kormányzói látogatással kapcsolatos nyomtatványok, jegyek kiadása 1000 koronába került, ezt a munkát az Új Somogy nyomdász-lapkiadó Rt. végezte. (Nem véletlenül volt bent a rendezőbizottságban Thury Zsigmond, az Rt. vezetője.) A különvonatokra 2906 koronát, a vármegyeház díszítésére összesen 6290 koronát kellett a vármegyei hatóságoknak kifizetni. A 140 fős díszebéd egy része terhelte csak a vármegyét, hiszen a megyei birtokosok maguk fizették ebédjüket. A városi hatóságokra az utcák helyreállítása rótt nagyobb költségeket. A katonai körletparancsnok és a városi hatóságok között vita is keletkezett, hogy kit terheljen a Sporttér melletti utcák helyreállítása, ami 2020 koronába került. Végül hosszas huzavona után a városi hatóságok kifizették a költségeket. 35 Az 1919. évi látogatáshoz képest 1921-ben Horthy sokkal több időt töltött Kaposváron, ez azt hiszem érthető is a korábbihoz képest jelentősen eltérő politikai szituációban. 1921-ben Horthy, mint kormányzó érkezett. 1919 szeptemberében viszont még senki sem tudta megmondani, mi lesz az országgal. A kormányzói látogatás nagyobb előkészületekkel, körültekintéssel szerveződött. A program egyes elemei és helyszínei megőrződtek: az érkezési aktus az állomáson, a csapatszemle, a Turul díszebédje állandó eseményekké váltak. Az 1921. évi látogatásnak mégis volt egy érdekes momentuma. A látogatás a trianoni békekötés első éves évfordulójára esett. Feltehetnénk a kérdést, miért éppen Kaposvár és Somogy? Talán egy semleges helyszín, egy olyan megye, amelyet a területi elcsatolások nem érintettek? Vagy talán azért, mert a szomszédos vármegye Baranya idegen megszállás alatt állt? A kormányzó jelenlétével lehet hogy a „veletek vagyok,, érzést kívánta esetükben erősíteni. Ezek mind kérdésesek. Az viszont feltűnő, hogy az újsághírekké vált beszédekben a trianoni békekötés pontos megnevezése sohasem szerepel, mindig csak egy valami elhibázott, és megváltoztatandó dologként jelenik meg. A vidéki látogatás a trianoni békemű elleni néma tüntetésként is felfogható. Horthy Miklós harmadik, kormányzói minőségében második látogatása Horthy Miklós harmadik látogatására 1923. április 28-án került sor. Az első látogatás óta eltelt időben kialakultak Magyarország új határai. 1921 augusztusában helyreállt a csonka Baranya vármegye integritása, megszűnt a szerb megszállás. A nyugat-magyarországi kérdés is rendeződött a soproni népszavazással. Az ország gazdaságát a korábban mesterségesen gerjesztett infláció, és az új gazdasági, geopolitikai szituáció határozta meg. A politikai rendszer, köszönhetően a bethleni konszoli34 Bálványossy amatőr fényképészként nemcsak a családi, vagy saját személyével kapcsolatos lényeges eseményeket örökítette meg, hanem a mindennapoktól eltérő, rendkívüli magán vagy politikai eseményeket is. Bálványossy Tibor fényképalbumai letétként kerültek a Somogy Megyei Levéltárba, jelenleg is ott őrzik őket. A fényképalbum-gyűjtemény eredetileg talán húsz-huszonegy kötetből állhatott. Ebből tíz kötet van a levéltár birtokában. A meglévők: 2-6, 8, 10, 14, 18-19. kötet. Bálványossy Tibor életére és a fényképalbumok történeti értékére lásd! Csóti Csaba: Egy amatőr „fényíró" ünnepnapjai. In Ünnep-hétköznap-emlékezet. Rendi társadalom-polgári társadalom. 14. Salgótarján, 2002. NML p. 233-239. Bálványossy az 1921. évi kormányzói látogatást 11 képen örökítette meg: 2. album 320-329, 475. kép. Az 1923. évi kormányzói látogatásról 4 kép készült: 2. album 330332, 873. kép 35 SML. alispáni közig. ir. 13351/1921. alapszám.