Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 36. (Kaposvár, 2005)
Gőzsy Zoltán: Pesty Frigyes helynévgyűjtésének tanulságai
A forrás jelentőségét több tényező is erősíti. Olyan időszakokról tudósítanak bennünket a gyűjtések, melyekről sem azelőtt, sem azután nem jegyeztek le helyi hagyományokat. Olyan történésekről, melyekről az írott források egyébként nem szólríak. Az itt közölt szóbeli hagyományok ez által „rejtett valóságokat" tárhatnak fel, ahogy Pesty fogalmaz: „oly időkorba világít vissza, hová már többé semmi okirat, semmi látható emlék nem kalauzol bennünket"A településeknél közölt történetek valódiságát abban az esetben tudjuk ellenőrizni, ha rendelkezésünkre állnak írott források. A szájhagyományok keletkezését azonban nem rekonstruálhatjuk, hiszen ezek korábban egyáltalán nem voltak lejegyezve. Pesty jól érezte munkájának „értékmentő szerepét", azt, hogy ha ő nem teszi meg, akkor „annál sűrűbb lesz a homály" (ezt ő elsősorban a helynevekre értette). A helységek középkori és koraújkori eseményeit és azok hagyományait ilyen részletességgel először így csak 1864-ben írták le. A szájhagyomány útján lejegyzett történetek természetesen sokat változtak, formálódtak az idők folyamán. A „felidézett" és leírt eseményeket valamint a gyűjtést általában több száz év választja el egymástól. A korábban, ez irányban tett próbálkozások nem értek el eredményt. Magyarországon Pesty óta sem született olyan gyűjtemény, amely az ország teljes területének egyazon időben felvett helyneveit és lokális identitásképre vonatkozó adatait tartalmazná. Az idő előrehaladtával a gyűjtemény értéke egyre emelkedik, hiszen a földrajzi nevek és a hozzájuk kapcsolódó hagyományok elpusztulnak és kiesnek az emberek emlékezetéből. Ezt a szinkronikus helynévanyagot, az azóta eltelt 140 év diakrónikussá léptette elő. 76 A gyűjtemény számos olyan hagyományt őrzött meg az utókor számára, melyeket csakis ebből ismernek a települések, és Pesty gyűjtésének hatására a XX. század végén a történeti tudatuk részévé, sőt princípiumává vált, a helyi vezetőknek köszönhetően pedig a kollektív emlékezet részévé. A Somogy megyei Kazsok település 1990-es évek végén terveztetett címerében helyet kapott egy templom, amely jelkép jelentőségét és létjogosultságát a Pesty-féle gyűjtés adta. A község templomáról ugyanis a „szóhagyományba ennyi él még róla: hogy tatár futáskor a nép a templomba gyűlt össze, a tatárok ben szoriták, a templomot rajok dönték. Templommal együtt az egész községet földig lerombolták. A menekülhető rész a közeli sűrű viz mosás és rejtekhelyekkel gazdag erdőbe vonta meg magát 's lappangott ott míg a dúló és romboló elem elvonult. Ezen menekültek lasssanként buvórejtekeikből óvakodva előjöttek 's tartózkodások körül hajlékokat kezdtek építeni aprónként irtogatván a süni rengeteget, telepítették a most is fennálló községet, 's azt uj Rozsoknak nevezték. És midőn templomot építettek a régi kazsoki templom romjaiból is sok téglát hordtak el az újnak falazatához." Az egykori somogyi, ma Tolna megyei Attala helység nevének eredetéről Pesty gyűjtése közli, hogy a „Népmonda szerént itt egy vár létezett - melynek - romjai jelenleg is láthatóak. Ezen vár volt tulajdonosának egy Atala nevű igen szép nőt mondanak, ki berakató a vár ablakait, csupán egyen át engedi azt világosítani, és monda a vele lévőknek: „Ha ezen ablakot is befalaztatom, akkor az Isten sem lát engemet", mely daczos gúnyolódásáért azonnal a vár elsüllyesztésével bűntettetett, s innét neveztetek maiglan is „Süllyedt Várnak". 77 Az Attala körül kialakult „mondakör" már korábban és a későbbiekben is ismert volt, számos változatával találkozhatunk ponyvaregénytől kezdve a szájhagyományig. 78 A helység elöljárói azonban 1998-ban nem utolsósorban a Pesty-féle gyűjtésben leírtak alapján szobrot állíttattak Attala úrnőnek, és az ekkor terveztetett címeralaknak is egy félmeztelen fél nőalakot képzeltek el. Végül azonban „csupán" egy befalazott ablakú várrom került be címeralakként. 75 Pesty, Borsod, 9. p. 76 Uo. 16. p. 77 A település neve puszta személynévből keletkezett, magyar névadással. Az alapjául szolgáló név (Atila, Attila) német eredetű. Kiss, 1. kötet, 123. p. 73 Csete Antal (1839 és 1841 között volt attalai plébános, Pfeiffer, 86.) 1863-ban közölt a Magyar Sionban (48-51., 191-203. p.) tanulmányt a "Süllyedt vár" legendájáról, Fényes Elek pedig szintén a néphagyomány alapján írt a várról. Szentiványi Béla: A Piarista kusztodiátus gazdaságtörténete, Bp., 1943. 383. p.
