Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 34-35. (Kaposvár, 2004)

Polgár Tamás: Tisztújítási statutumok és az 1824. évi tisztújítás Somogy vármegyében

levelével személyesen közbenjáró bizottságnak még az áprilisi közgyűlésen jelentést kellett ten­nie, így azonnal Pestre indultak a kiválasztott megyei nemesek. A bizottság április 21-én adta be jelentését a közgyűlésnek. A Pesten 12-én összejött deputációt Sigray József másnap, 13-án fo­gadta. A főispáni helytartó elfogadta és megértette a rendek kérését, és határidőül az 1823. év október utolsó vagy november első napjait jelölte meg. A kissé késői időpontot azzal indokolta, hogy addigra minden körülmény elhárul majd, ami a tisztújítás esetleges akadályozója lehet. Kérte a vármegyét a hátralévő újoncok minél előbbi kiállítására, valamint a nemesek összeírásá­ra, és a tisztükről lemondott hivatalviselőket hivatalaik további ellátására. A főispáni helytartó ígéretet tett arra, hogy amint tudósítást kap a nemesek összeírásának elvégzéséről, személyes jelenléte mellett közgyűlést fog tartani, melyen a tisztújítás módját kidolgozó küldöttség munká­ját köztanácskozás alá veszik. Továbbá ígéretet kaptak arra is a rendek, hogy amennyiben a főispáni helytartó foglalatosságai engedik, ki fogja szabni a tisztújító szék napját. 50 A vármegye örömmel fogadta a jó híreket, természetesen a reménylett tisztújításig a tisztviselők hivatalukban maradtak. (A szigetvári szolgabírói hivatal állt csak üresen Szekér József főszolgabíró halála miatt) A vármegye a megyebeli nemességnek és papságnak haladék nélküli összeírására pedig járásonként kijelölte az összeíró kiküldöttségeket, melyeknek a június 16-ai közgyűlésre kellett lajstromaikat elkészíteni és beadni. A vármegye június 16-ai közgyűléséig a kiküldöttségek nem tétlenkedtek, munkájukat elvégezték, és ennek eredményeként beadták a lajstromokat. A várme­gye ezekről tudósította a főispáni helytartót és várta, hogy Sigray kitűzze a következő közgyűlés határnapját, melyen a főispáni helytartónak személyesen kellett megjelennie. 51 A főispáni helytartó, ígéretéhez híven - személyes jelenléte mellett - augusztus 13-ra hívta össze a megyei nemeseket. Ezen a közgyűlésen került sor az 1819. évben felállított deputá­ció által elkészített tisztújítási statútum megvitatására és kiigazítására. 52 A Pécsen 1824-ben ki­nyomtatott végleges statútum négy fő részből áll. (3. számú melléklet) Az első rész a deputáció által beadott vélemény átvétele, a második rész a deputáció által elkészített tervezetre reagáló, közgyűlés által jóváhagyott módosító végzést tartalmazza. A szabályrendelet harmadik része a vármegyei nemesség összeírásáról tudósít, 53 míg a negyedik rész a tisztválasztás során választott szavazatszedő küldöttség esküszövegének írásos rögzítése. A deputációnak először arról kellett dönteni, hogy milyen ismérvek alapján lehet a neme­si catastrumba bekerülni. Azok kerülhettek be az országos nemesek közül, akik egyszersmind megyei nemesek is, vagyis megyei lakosok vagy birtokosok. A megyei nemesek lajstromba fog­lalása során összehasonlításra az 1808. évi tisztújításra összeállított catastrum szolgált. A máso­dik pontban a deputáció a catastrum kiigazításáról rendelkezett. Egyfelől a járási szolgabírók által összeállított jegyzék volt a mérvadó, másfelől a vármegyei levéltartó úrnak tették feladatá­ul, hogy a jegyzőkönyvekben szereplő nemesek neveit kigyűjtse és a catastrumot összeállító kiküldöttségnek átadja a névsort. A deputáció javaslatai közül az első két pontot illetően a közgyűlés csekély, jelentéktelen módosításokkal élt, a harmadik pont esetében azonban jelentős változtatások történtek. A harma­dik pont arra válaszolt, hogy: „megyés nemesekből is mindnyájan vehetnek e részt a tisztválasz­táson, és teljes hatalmú biztosok, gondviselők, gyám által gyakorolhatik-e ezen juss?" Az 1808. évi statútum negyedik pontja továbbra is életben maradt, a saját jogon szavazó papi és világi 50 SML Kgy. jkv. 1823. ápr. 7. 110/1823. E számon található a közgyűlési iratok között a Somogy vármegye főispáni helytartójának küldött levél fogalmazati példánya, valamint a vármegyei deputációnak Kaposváron, 1823. április 21­re keltezett jelentése, továbbá Sigray József főispáni helytartó 1823. április 13-án, Pesten kelt válaszlevele is. 51 SML Kgy. jkv. 1823. jún. 16. 1155/1823. A kiküldöttségek munkájának teljesítéséről szóló beadvány a Kgy. iratok 110/1823. száma alatt található. Az 1155/1823. sz. vármegyei végzés nyomán elkészített tisztújításhoz készült járási lajstromok megtalálhatók: SML Somogy Vármegye Nemesi Közgyűlése és Albizottsága iratai. Nobilitaria, 13 doboz. 52 SML Kgy. jkv. 1823. aug. 12. 1256/1823. A statutumalkotó deputáció jelentését lásd a közgyűlési iratok ezen számán, miként a tisztújítási statútum egy példánya is megtalálható ugyanott. 53 SML Kgy. jkv. 1823. szept. 29. 2346/1823.

Next

/
Oldalképek
Tartalom